Nemrég jött ki nyomdából Arany János balladáskötete, melynek szöveganyagát Tekei Erika néprajzkutató, folklorista válogatta és szerkesztette, a rajzok, illetve a borítóterv pedig Fábián Gabriella textilművész–illusztrátor munkáját dicsérik. Az erdélyi magyar könyvkiadásban eseményszámba menő, különös színfoltként jelentkező kiadvány kapcsán érdemes Arany balladakiadásainak történetét vázlatosan áttekinteni s ennek kontextusában, ezek ismeretében értékelni jelen kötetet.
„Lehet-e költői művet illusztrálni?” – tette fel a kérdést – épp Arany János balladái kapcsán – Riedl Frigyes magyar irodalomtörténész egy 1898-ban közzétett könyvkritikájában. E felvetést konkrétabban akár úgy is megfogalmazhatnánk: lehet-e és szükséges-e Arany János balladakölteményeit, a Vörös Rébék, a Tetemre hívás, az Ágnes asszony, a Szondi két apródja vagy A walesi bárdok műveket illusztrálni?
A gondolat, hogy a nagyszalontai költő balladáit grafikai mellékletek társaságában (is) közzétegyék, egyáltalán nem újkeletű, először a szerző halálát követő évtizedben fogalmazódott meg. 1895 és 1898 között négy díszes kötetben, Ráth Mór nyomdájában ki is adtak Zichy Mihály romantikus festő-grafikus alkotásaival egy válogatást. Zichy a magyar illusztrálás úttörőjének számított ekkoriban, Lermontov, Gogol, Puskin és Rusztaveli művei mellé készített rajzokat, illetve Jókai írásait, Petőfi forradalmi dalait és Madách Imre Az ember tragédiája című művét is ő látta el képekkel. Az Arany-balladákhoz készült rajzok illusztrátori pályájának utolsó darabjai közé sorolhatóak, életművének fontos állomásaként értelmezendők; nem egyszerűen különálló grafikákat készített az alkotásokhoz, hanem a kézzel írott, kalligrafikus betűkkel szedett szövegeket gyakorlatilag körberajzolta. Ezen – akkoriban még szokatlannak ható – illusztrátori technika a magyar könyvkiadásban bevett eljárásként terjedt el később, ahol kép és szöveg szerves egységet alkotva egészítette ki egymást.
A rövid időn belül igencsak népszerűvé vált, romantikus stílusú rajzokkal gazdagon díszített és különböző színű szecessziós borítókkal ellátott négy kötet újbóli megjelentetését – akár fakszimileként is – azóta számos könyvkiadó felvállalta. Már e négykötetes díszkiadás befejeztének évében, 1898-ban a Pesti Napló munkatársai Arany–Zichy Album címmel újranyomtatták az anyagot, később pedig előbb 1932-ben, 1982-ben, 2000-ben, 2010-ben és 2016-ban, majd legutóbb idén (2017) egy kétnyelvű, magyar–angol kiadásban is napvilágot látott a kötet. E kiadványokat főként mint a 19. század irodalmának és képi világának kordokumentumait értékelhetjük.
Zichy illusztrációsorozatának hirtelen jött, de tartós népszerűsége azonban sajnos azt vonta maga után, hogy a könyvkiadók többsége évtizedekig nem tartott igényt újabb rajzsorozatokra, nem kért fel képzőművészeket Arany balladáinak ismételt illusztrálására. E helyzetet csak tetőzte, hogy az 1970-es évektől – de leginkább a 90-es évek elejétől – Arany János balladáit csupán egyszerűbb, kevésbé tetszetős, ún. „diákkönyvtár”, „klasszikusok”, „diákkönyvek” és egyéb sorozatok részeként, gyenge minőségű félfamentes–famentes papíron, puha kötésben és illusztrálatlan formában vehette kézbe az olvasó. Ezt igyekezett a jelzett időszak kezdetén (1974-ben és 1982-ben) ellensúlyozni a budapesti Szépirodalmi Könyvkiadó, amely Borsos Miklós világhírű, Munkácsy- és Kossuth-díjas szobrász-grafikust kérte fel Arany néhány balladájának illusztrálására. Borsos a feladatot – Zichyhez hasonlóan – fekete–fehérben oldotta meg, képsorozatának egyedi, senkivel sem összetéveszthető stílusa nyilván illik a rézkarcaival és rajzaival illusztrált mintegy másfélszáz korábbi kötetének (Ady Endre, Katona József, Shakespeare stb. művei) sorába. Őt követte a sorban Buday György grafikus.
A kolozsvári származású Buday a múlt század legkiválóbb könyvművészének számított. Az 1920-as évektől kezdődően folyamatosan jelentek meg különböző kiadványokban tollrajz- és fametszet-illusztrációi: Radnóti Miklós, Tamási Áron, az irodalmi Nobel-díjas François Mauriac és mások műveihez készített rajz- vagy fadúcsorozatokat. Az általa illusztrált Arany János-balladáskötetet két évtizeddel ezelőtt – Borsos Miklós kötete után – 1997-ben adták ki (Kairosz Kiadó), s azóta gyakorlatilag nincs a magyar könyvpiacon szépen illusztrált Arany-balladáskötet.
Az Arany János-emlékév végéhez közeledvén alkalmunk adódhatna, hogy az Arany tiszteletére szervezett legkülönfélébb emlékünnepségeket, irodalmi esteket, emléktárlatokat vagy szavalóversenyeket és egyéb kulturális eseményeket is számba vegyük, azokat kiértékeljük, most mégis csupán a Kreatív Könyvkiadónál megjelent – szintén az emlékévhez kötődő/köthető – kiadványról kívánok a fenti történelmi áttekintés fényében szót ejteni.
A kiadványba Arany János tizenöt balladája került beválogatásra. Ezen alkotások között megtalálhatjuk az író balladaköltészetének csúcsteljesítményei (Vörös Rébék, Mátyás anyja, Tetemre hívás, Tengeri-hántás, V. László, Hídavatás) – némelyek mint iskolai „kötelezők” és érettségi tételként felhagyott olvasmányok csenghetnek vissza sokak fülében (A walesi bárdok, Ágnes asszony, Szondi két apródja) – mellett a hasonlóan kiváló, de kevésbé közismert alkotásokat is (Szőke Panni, A varró leányok, A hamis tanú, Pázmán lovag, Az ünneprontók, Éjféli párbaj). A szövegek tudatos, igényes válogatását mutatja, hogy Arany gazdag balladahagyatékából egyaránt képviseltetve vannak a történelmi, a népi ihletésű és az ún. lélektani balladák, az egy- és többszólamú alkotások.
A kötet illusztrátora – bár még fiatal – a Kreatív Könyvkiadó számos tankönyvébe, munkafüzetébe, folyóiratába és néhány meséskönyvébe, illetve mondagyűjteményébe is készített már rajzokat. Jelentősebb munkái közt említendő a Benedek Elek gyűjtéseihez készített rajzsorozata (Egyszer volt, hol nem volt... Válogatás Benedek Elek meséiből, 2009), az Erdélyi magyar mondák című kötet (2016), illetve Ion Creangă három meséjének képi megformálása (román nyelven: Capra cu trei iezi. Ursul păcălit de vulpe. Punguța cu doi bani, 2017; magyar nyelven Sütő András és Vígh Károly fordításában: A kecske és a három gidó. A rászedett medve. Kukurikú, nagy bojár!, 2017). Most a Zichy, Borsos és Buday által kitaposott úton haladva, azt mégis megújítva Arany János balladáit rajzolta meg. Elődeivel ellentétben (felsőfokú végzettségét tekintve textilművész lévén): színesben! Tegyük hozzá: a „tragédia dalban elbeszélve” követelményeinek megfelelően különös tudatossággal, érzékenységgel és mértékkel nyúlt a színekhez. Grafikái a balladai homályban, az eseményláncolatok szaggatottságában nyújtanak fogódzót; gyerekek és felnőttek számára egyaránt „fogyaszthatóvá” teszik a balladákat.
Lehet-e tehát és szükséges-e költői művet, Arany János-balladát illusztrálni? Fábián Gabriella példája igazolja – még olyan elődökkel is a háta mögött, mint a fent említett világhírű képzőművészek – lehet, sőt szükséges. „[...] bármennyire el is térjen a költő és a rajzoló felfogása, mégis nagy élvezet reánk, a nézőkre, ha valódi művész interpretálja a költőt és nagy tanulság reánk, az olvasókra, ha a jellemző rajz kiegészíti a költemény benyomásait. A költői mű illusztrálása mégis csak jogosult költő és illusztrátor eltérése mellett is. Miért? Ugyanazon oknál fogva, a mely élvezetessé és érdekessé teszi, ha ugyanazt a vidéket, különböző tájképfestő festményein szemléljük. Mindegyik másképp látja a vidéket, de mindegyik látja, a mint csak a művész lát” (Riedl Frigyes).
Arany János: Balladák. Válogatta és szerkesztette: Tekei Erika. Kreatív Könyvkiadó, Marosvásárhely, 2017. Fábián Gabriella rajzaival, 48 oldal.
