"védi a kérges űr"
Kereső  »
XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 23. (733.) SZÁM – DECEMBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
HORVÁTH BENJI
szabadszerda
ANDRÉ FERENC
Visszajön hozzám a nyelvem” - interjú Nagy Kata költővel, a JAK új elnökével
Nagy Kata
A megtalált fej monológja
Tristan Ranx
A világ ötödik évszaka
Czegő Zoltán
Nyomkövetés
VÁGVÖLGYI B. ANDRÁS
Grííd
Tamás Kincső
Öröm és bánat
Varga Borbála
noktürnök II
Horváth Sz. István
Tibi úr
Sol Niger
A hermészi amulett
Eszteró István
Versek
Cseke Péter
Arany János balladái Buday György képeivel
Nagy Zsolt
Grafikák a balladai homályban
FERENCZI SZILÁRD
Európa, nyilván
CSUSZNER FERENCZ
Az újrakezdés diskurzusa
Codău Annamária
Mint minden emlékező
Kovács Péter
A lábnyom(ok) rejtélye
Pap Ágnes
Mezőségről jöttem…
Jakabffy Tamás
Enescu korai remekéről: a Vonósoktettről
Túros Eszter
Nyers képek mitológiája
 
FERENCZI SZILÁRD
Európa, nyilván
XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 23. (733.) SZÁM – DECEMBER 10.


A kortárs magyar filmszakma egyik legnevesebb alkotója kétségkívül Mund­ruczó Kornél. Mind a szerzői, mind a műfaji regiszterben, avagy leginkább a kettő jótékony átfedésében máris jelentős életművet rendezett össze, s a nemzetközi filmes közvélemény is számon tartja nem kevesebb, mint öt szereplésével a Cannes-i filmfesztiválon, amelyből három alkalommal versenyzett, egyszer nyert (Fehér isten, Un certain régard-díj, 2015). Legutóbb a 2017-es Jupiter holdját indította az Arany Pálma versenyszekcióban, és bár a vetítést ambivalensen fogadta a közönség (egy részük kifütyülte, másik részük felállva ünnepelt), a kritikusok javarésze kedvezően véleményezte, és különösen az alkotás hangulatát, az akciójeleneteket, valamint a megszakítatlan, egysnittes jeleneteket méltatta.

 

A világ nyilván nem csak Cannes-ból áll, máshol is fellépett a Jupiter holdja. 2017 folyamán Rév Marcell operatőrt Bitolában (Macedónia), Mundruczót Austinban (Egyesült Államok), Ostendén (Belgium), Sitgesben (Katalónia), a főszereplő Merab Ninidze-t otthon Grúziában díjazták, a film pedig többek között Haugesundban (Norvégia) az Ökumenikus filmdíjat, valamint a párizsi L’étrange filmfesztivál fődíját, illetve a sitgesi Fantasztikus filmfesztivál fődíját is elnyerte.

 

A szerzett kitüntetések kapcsán rögtön körvonalazódik az alkotás jellemzőiből egypár: fantasztikus film, az emberi sorsot vallásokon átívelően ábrázoló, az idegenség tematizálását vállaló és remek képi világgal megáldott. Habár Mundruczó bevallottan nem a menekültválság és az európai fogadtatás kapcsolatáról kívánt bármit is állítani benne, a film egyértelműen a 2015-tel kezdődött új európai helyzet és általános hangulat elevenébe vág. A cselekmény félreismerhetetlenül a közeljövőbeli, illetve pontosabban egy párhuzamos valóságbeli Magyarországon zajlik, amelynek déli határain csónakokban, mocsaras vidéken, erdők mélyén szivárognak be a menekültek, akikre kurta felszólítás után tüzet nyitnak a határőrök. Aryan (Jéger Zsombor) itt elveszíti édesapját, és őt magát is többszörösen mellkason lövi egy rendőr, ám a rögtön beálló halál helyett angyalként az égbe emelkedik. A menekülttábor orvosa, a minden hájjal megkent és helyzetét anyagi téren alaposan kihasználó Stern (Merab Ninidze) rövid meghökkenés után felismeri egy újabb nagy üzlet lehetőségét, és ráveszi Aryant, hogy angyalként a súlyos betegek és haldoklók lelkén könnyítsen, ő pedig majd gondoskodik arról, hogy ugyanezek a pénztárcájukat is megnyissák. Az üzlet felvirágozhatna, ha nem loholna végig nyomukban az Aryant eleve lelövő rendőr, a morózus László (Cserhalmi György újabb kiváló alakításában).

 

Sternben idővel apai ragaszkodás fakad, László a végén már nem kíván angyalgyilkos lenni, Aryan pedig világmegváltós röpködésbe kezd a Keleti pályaudvar fölött, miután az aluljáróban tompította egy robbantásos terrorcselekmény hatóerejét. A zárópillanatban egy menekült kisfiú bújócskás számolásba kezd, „...22, 23, 24, 25, aki bújt, bújt, aki nem, nem, jövök”. Ezzel viszont Mundruczó felteszi a koronát egy végig túlzottan szájbarágós forgatókönyvre, amelyet ugyan alaposan „felforgatott” autósüldözéssel, szállodai lövöldözéssel, hosszú, egysnittes adrenalinlöketekkel, ám ezek kevésnek bizonyulnak ahhoz, hogy egy kiforrott, egységes disztópia érzetét keltsék, éppen a menekültsorsról zsolozsmázott szentenciák miatt. Ezek ugyanis inkább hatnak filozófiai-teológiai kulcsmondatoknak, mint a humánus együttérzés fokmérőinek. Mindazonáltal Rév Marcell sötét tónusokkal telített képei, Jed Kurzel baljós zenéje, a rendezés szemrevaló profizmusa és a produkciós érték (például a Nagy Zsolt főszereplésével futtatott jelenetben a díszlet hosszú perceken keresztül, vízszintes tengelyen fordul egy teljes 360-os kört, és vele együtt a szoba teljes berendezése a feje tetejére áll, majd egy hatalmas szemétrakásba gyűl, mire ismét visszaáll az irány és a rend) együttesen Az ember gyermeke (Children of Men, 2006, r. Alfonso Cuarón) értékéhez hasonló disztópiát szülhettek volna.

 

Mundruczó filmje mind hangulatilag, mind a motivációs hajtóerő tekintetében, de a disztopikus, menekültválsággal hangolt alapszituáció szempontjából is a Cuarón-rendezéshez áll legközelebb. Stern az adott körülmények között egy emberi csodát bújtat és foglalkoztat, a menekülttábor és a való világ kontrasztja hasonlóan erős, a hosszú, vágás nélkül forgatott jelenetek ugyanolyan bravúrosak, a valami elől és valami felé menekülés izgalma ugyanazokat a nézői reflexeket mozgatja. Cuarónnál viszont az ábrázolt világ járataiban a főhősök jelenléte képkereten kívül is érzékelhető volt, Mundruczónál ellenben Aryan néha nagyon kiesik a történetből, ahhoz, hogy a következő folyosófordulóban ismét a semmiből bukkanjon fel, ám ehhez képest ismét rajta forduljon meg az elbeszélés. Két felbukkanása között a szinte állandóan jelenlevő Stern figurája nem bizonyul elég erős karakternek ahhoz, hogy a fordulatra várakozás passzív idejét a néző figyelmében kitöltse. A hiányérzethez minden bizonnyal hozzájárul a grúz színész nem teljesen eltalált magyar szinkronja (Bálint András hangjával), és nem kis mértékben a Stern egykori műtőbeli műhibájából fakadó mellékszál, amely bármennyire is Stern jellemének árnyalását célozza, visszahúzó erőként hat. Az angyal kiszipolyozásának motivációjaként elég, narratív eszköznek redundáns. Ilyen körülmények között Stern újszövetségi szimbolizmussal telített gesztusa – amikor áhítattal beköti Aryan cipőfűzőjét, amaz pedig fejbúbon ragadja – teljességgel tájidegennek hat. Stern ettől még nem kelti a megtért benyomását, vagy ha igen, erőltetett módon, és ettől későbbi önfeláldozása hiteltelennek hat. Szükségtelenül nagy hangsúllyal kerül a hangzó elbeszélés szövetébe Stern véleménye az angol nyelvet tőmondatokban beszélő Aryan – és vele együtt minden menekült – sorstalanságáról. A kevesebb itt ismét többletérték lehetett volna.

 

Jupiter holdja egy ízig-vérig Mundruczó-film, lazán belesimul az életműbe, akciót, izgalmat és szerzői kézjegyekkel spékelt műfaji lazulást kínál, ráadásként a látványrepülés eddigi egyedülálló perspektíváit nyújtja a magyar filmes effektusok terén. Ha pedig a humanizmus nem lenne elég a menekültkérdéshez viszonyuló európai köztudatban, akkor Mundruczó nyomán újabb szempont született: a kiválóságé. Mi lenne tehát, ha egy sorsszerűen visszafordításra, lelövésre, kiéheztetésre ítélt menekültet hagynánk a fejlődéshez szükséges körülmények között emberi életet élni, és akkor talán ő lehetne a következő életváltó zseni ebben a kiválóságot nagyon is igénylő világban?

 

 

 

Jupiter holdja, magyar film, 123 perc, 2017. Rendező: Mundruczó Kornél. Forgatókönyvíró: Wéber Kata, Mundruczó Kornél. Operatőr: Rév Marcell. Zene: Jed Kurzel. Vágó: Jancsó Dávid. Szereplők: Jéger Zsombor, Merab Ninidze, Balsai Mónika, Cserhalmi György, Mucsi Zoltán, Szabó Kimmel Tamás, Can Togay, Haumann Péter.





Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében