Az állomás, ahonnan senki sem menekül
Itt élünk
újra itthon, évtizedekkel később
a sínek között. Keletre
a haláltól, vékony papíron. Bensőkben égnek
a templomok, virágcsokrok, zászlók,
az ovációk, amikor a hullákkal
teli vonatok a gyárakból
az operatérre gördülnek, hogy
az operabalkon előtt lelkesen kicsússzanak.
Csak a feledés tanított itt vajmit,
a továbblépés,
a bőrünk alá
bújás. Az alma
gurul, s a féreg is vele.
Valaki már-már így szólt:
Nem! Miért, kérdi az ezredes
felvonva szemöldökét,
miért szolgáltassunk elfeledett igazságot?
Begyakorolt napirend
Az eltaposott város,
az eltaposott ország,
minden este egyre mélyebbre iszod magad
az eltaposott városba,
az eltaposott országba,
az eltaposott szemű emberek közé.
A halál fehér,
mint a hó, majd zöld,
mint a lóhere, aztán vörös, mint
égen ütött rés.
Mindenki máshol telel.
Elhallgatott hazugságban
telelni,
elhallgatott mondatban
telelni,
elhallgatott tanúban
telelni,
elhallgatott nőben
telelni,
elhallgatott halálban
telelni.
A vörös szürke,
a sárga szürke,
a kék szürke.
A színek kimerültek.
Ima
Te, aki száműzetésben vagy,
elhallgattassék a te neved, akaratod
meg nem történtté váljék földön, akár mennyben
a mindennapi kenyér. Országod
penészedjék, mint tested, lobbanékony s bűnös szavaid
meg ne bocsássanak semmit, miként mi sem bocsátunk meg soha neked.
Érjen el a gonosz, bárhol is
lennél, és vígy magaddal mindent, országot,
hatalmat és dicsőséget,
az örök áment és a nyelvet. Beleid
rothadjanak s agyad
izzék, üstökös a száműzetés
semmijében, hol te is senki vagy,
mint a neved. Mint
a neved!
Az utolsó éjszaka.
Kürtösön
A fejben képek burjánzanak, csönd,
borzalmas átok. E váróteremben
rémálomban ülsz. Tágra
nyílt szem, összepréselt száj – feketén, némán űzi ki
fejemből gondolataimat
e hosszú éj a határállomáson. A peronra vezető
ajtó előtt határőrök farkaskutyái vonítanak.
Fadarab, sodródom
képzelt könnyek közt ki az országból, s továbbra is
ártatlan írógépemre gondolok. A tiszt,
a csomagellenőrző, három
órával ezelőtt lefoglalta, elzárta őt.
Kiviteli engedély a múzeumtól? Fogsora
támadólag villan a hideg márciusi szélben.
Feleségemmel, fiammal tehetetlenül remegek át a levegőn,
kitépett toll, s a főnixmadár
rémülten menekül sebzett agyamba,
saját hamvába, s felhőt felkavar,
mely Zsilvásárhelyről is idelátszik.
Évekkel később még ott áll,
emlékezetemben végtelen oszlop.
Bakancs alatt
In memoriam Radnóti Miklós
(1909–1944)
Elhajlott
mutatóujj, semmi
rendkívüli, a mozdulat
begyakorolt. Lábánál
batyu hever – rongyok, néhány
csont, vékonyak, mint száraz gallyak
az Abda felé vezető úton, Győr közelében.
Reccsen a bakancs alatt, pattan,
piros valami folyik
az árokba, a tarkóban maradt lövedék nyomán
lyuk tátong, nem egészen kerek,
szélén a bőr szabálytalanul
fityeg s már semmire nem jó. A semmiért!
Életben
Egy márciusi estén 1987-ben,
mikor utolsó vonatom indult Kürtösről
Nürnbergbe,
fények és színek között,
élet és élet között,
fellélegzés és álmélkodás
között, könnycsepp gördült végig
arcomon. És agyam
aggyal és ezernyi
új képpel volt tele. Körül-
néztem az állomáson,
hangok
és ölelések közepette, és nem
tudtam, mi van rendben, mi nincs,
nem tudtam, hogyan és hol
vagyok és ki
vette át tőlem
a nehéz bőröndöt. Csak lélegeztem
és lélegeztem, táskámat vittem
meglehetős csendben,
valahova. Nem voltam halott.
SZENKOVICS ENIKŐ fordításai
Horst Samson költő, műfordító, újságíró 1954-ben született Salcîmi településen, a szülei bărăgani deportálása alatt. 1956-tól a család visszakerül származási helyére, a bánsági Teremi (németül Albrechtsflor) faluba, itt tölti gyermekkorát. Újságíró-szakot végez, a Neuer Banater Zeitung, majd a Neue Literatur folyóiratok szerkesztője. 1981-től a temesvári Adam-Müller-Guttenbrunn irodalmi kör titkára, melyet 1984-ben a Szekuritáté felszámolt. 1987-ben távozott családjával Németországba, ahol számos irodalmi díjjal kitüntették. A Hessen tartománybeli Neubergben él, az EXIL-PEN írószervezet német nyelvű országokért felelős főtitkára.
