I. Prológus
«Incipit Comoedia: Coma, Coma Berenices et Cosmos!»
1. A Színész az ember minőségi lényegének a megtestesítője.
2. Hisz a Színész a transzcendens eredetű s ilymód a transzbaesés állapotát is óhatatlanul igénylő, titokzatos-talányos Hívás – a Hivatás – azaz: a csillagzatok párolgó vagy folyékony Kő-Közegeit-Mozgató, a Koz-Moszból érkező, váltig változó és ritmikusan váltakozó Hír-Adás – közvetítésének a hivatalosan intézményesített és emblematikus gyűjtőlencséje.
3. Onto-informatikai alapzat tehát a Színész, a Kozmikus Közlés jel-fölerősítő és továbbító Átjátszója, a Misztikus Mozgás Szerves Szobra, élő pódiuma és folyékonykristály-Képernyője, hisz központi létezéstörténeti és kialakulásfejlődési szintet testesít meg: kultikus kulcs-szerepet cerebráló Köz-Vető és -Vetítő a Tömör Tő – a Fölső Föld – és az ehhez viszonyított Alsó és Alanyi Aljban, a multiverzális Lennben levő Levés – az igei Lenni – térbelileg is lenni-lentinek tűnő, valamint nyilvánvalóan lentissimóban lengő-lebegő-le-le-dző világa között, minthogy a Levés, a Vanás (vö. lat. vanitas, atis, hívság, hiábavalóság, hiúság, meddőség, látszat; lat. vanum, i, üresség) sem egyéb, mint az eleve rendezetlen s a hajdani hajadon Ariadné avagy Bereniké kócos, koszos, kusza csillagáram- és galakszis-halmaz-Haja (30 fényév) által is megjelenítődő-szimulákrumizálódó (vö. lat. simulacrum, i, hasonmás, kép) Káosz Köd-Kódjából, az Ős-Össz(eg)ből, a Semmi Summájából ki-von-t, ki-kül-dött, külsőítetten kiűzött s eképp Izesült Izenet, egyféle palackposta-Levél az Ó-Káosz, az Anyai-Anyagi Ok okozati Ókeánoszain.
4. A Tér és a Teremtés Termébe – az általunk ismert Világ villámló és vulkanikus világosságába – a termális minőségű Természetbe – elhelyezett és távvezérelt Szereplőt megjelenítő Színész az ontoteatrális tempus- (idő-) és tér-teremtő Szerző Szerint és gyanánt, a Szerző Szinonímájaként szeretne föllépni a mozgatott Én-Energiák, a Theatrum Terrae, a tematikus évadokban kibontakozó Theatrum Thermo-Temporalis et Entis, a Lét Látvány-Színházának néhol a trógeri és gall illetőségű Golia teológiai süllyesztőibe süppedő (Plautus), ám többnyire mégis csupán tragi-komikusan kozmikus Szín-Scenáján, s evégett merész, Mercurius-i szerepcserét kockáztat meg.
5. A Theatrum Aeternum/Aeturnum Jelenekké és Jelenetekké újrajelesülő, re-prezentált Jelei váltig követik egymást: a Terra Teátrumának, a Teofánia Átriumának e termál-víz-hevítésű Üvegháza, ez a Therma, ami a Természet, ez a Szín-Tér-Terem, e kozmo-informatikai Terminál minduntalan terem és teremt, s ezen állandó metamorfózis mitológiai megfogalmazású Proteusza a homo artifex scenicus, a Színész.
6. A Színész – Ész istennő e korai, onto-kromatikai Színe-változása – az onto-dráma legelső, kárvalló káiroszában (gör. kairosz, korszaknyitó időpont, pillanat) egy váratlan és merőben új szereposztást kísérel meg kieszközölni. S következésképpen – a Szereplő figuráját és Cyborg-Szobrát mellőzve – önmagát Szerzőként, sőt (!) önkikiáltott Rendezőként a Szerző-Rendező-Színész szellem-kémiailag kitágított, teremtői szentháromságába kíséreli meg elhelyezni. Eképp a homo artifex scenicus mintegy kétszeresen is ön-szereposztja magát az Ál- és Alvilággá alakuló, a láthatatlanná tevő sisak-szemvédőket viselő, hádész-i Had, a Halott Halmazzá halványuló Káosz abszurd drámává visszakocsonyásodó, onto-optikai darabjában. Ám a Színész eme orpheuszi visszatekintése valójában csupán a Szereplő Euridiké-Gólemjét (vö. Euripidész, Álkésztisz) és kiber netizált szó- és sóbálvány-Szobrát támasztja föl és indítja el újra az onto-optikai Opera ősi ösvényein.
Noha a Szerző által megalkotott Szereplőt alakító Színész csupán a Szerző alkotói szerepkörét próbálja magára ölteni, ezzel az eredendő tettel mást sem tesz, minthogy a szerzői Alkotás és a színészi Alakítás, valamint a Rossznak tételezett Érosz, a létezést összeszerelő Szerelem-Szeretet és az ezt szertesugárzó Hérosz, a Szerző közötti Viszonyt módosítja és alakítja át Viszállyá, Érisszé. S teszi mindezt mintegy önmaga szándékainak ellenére, tudniillik eme onto-dráma rámájában és paradigmatikus, paradicsomi Kert-Keretében, ami a Terra-i téridő-Mező Meze és jellemző Jel-meze, Ember-Umbrának, Árnyjátékos, alaktani kép- és kromatikai Szín-művésznek lenni olyan Hivatás és Szerep, amely Jó- és egyben Bal-Szerencsés Sors is (vö. lat. sors, tis, színházi szerep). Az ó-szövetségi ős-Párnak meg még amúgy sem volt jövőbelátó, a következményekbe is belátó, projektív gondolkozása.
7. Szent Szint, teo-teatrális Test-Teszt, mentálstruktúrált Testamentum és Ész-, azaz Esszencia- és Szentencia-közvetítő Mentő-Ez-Köz, Kozmosz-mozgató Instru-Mentum tehát a létezési Scena Színésze: szemmel is látható, Szemantikai Sámán, az egyéneket mint jeleket a jelentések Együttesévé, az önmagát egyedinek hívő és ilymód hiú Egyént az Együtt Közösségévé összevaró Varázsló, összeforrasztó, formailag is fordulatos Forradalmár, proto- és poszt-héroszi Hiérophántész-Főpap, a mindenkori, váltakozóan átváltozó s egyben mégis ugyanama Jelen bűvészi Mega-Magisztere és Mágikus fönntartója. A Színész az emberiség minduntalani átváltozásának és paradoxálisan állandó másságának vallásos rajongást kiváltó, szemiotikai és szemantikai megszemélyesítője.
8. Arisztotelész, a teatrális Tér és Idő fehér foltjait szellemtechnikailag háromszögelő s emezeket ilymód föltérképező lét-Utazó fölfedező, az előre- meg hátrapillantó gondolkodástörténet profán Profétája nem véletlenül indítja a színháztudomány legelső kanonikus szövegeként nyilvántartott Poétikáját a mimézisz (l. gör. μίμησις, utánzás, visszatükrözés, másolás; vö. Arisztotelész, Poétika, 1451 b) alapfogalmával, minthogy az Utánzás (lat. imitatio, onis; imitamentum, i; simulamen, inis) összetett jelensége képezi azt az Új Utat, amelyen az emberiség olyan lét-dramatikai fordulatnak válik előbb szenvedőleges, szenvedő és szenvedélyes, pátoszos, majd utóbb cselekvő, tettleges, aktív, vagyis actori (vö. lat. actus, , actor, színész) részesévé, amely egybeesett önnön létezéstörténeti sajátosságának, azaz a művészi-mimetikai-színészi önazonosságának a célirányos fölismerésével.
9. Önmaga ikerítődő, szellemileg kivetülő árnyék-látványával, alaktanilag, fizikailag és rezgéstanilag is színlelt kép-másaival szembesülve a Lét prizmatikus, kromatikus, spektrális és kaleidoszkopikus Panoptikumában, a homo artifex scenicus az Utánzás varázs- s alkalmasint görbetükrének a segítségével ismerte föl külsőülten – műfaj-struktúrai hiposztázisaiban – is megnyilakozott önmagát, s ilymód a mimetikus, ontodramaturgiai föl- és megismerés révén jutott el a frissen kigyúlt, sajátságosan és jellegzetesen emberi tudat csillagokat és a Caelumot (lat. caelum, i, ég, égbolt, menny) célzó, rögös ösvényeire.
10. A homo artifex scenicus műfaji Teste és történelmi Törzsének váza a spectaculum tragicum trák-hellén, Orheusz és Morpheusz által alapított Barlang-Színházának (l. lat. specus, us, barlang, üreg) a speculumában-Tükrében (vö. lat. spectaculum, i, látványjáték, színdarab, rendezvény; speculum, i, tükör, képmás) pedig emígy fest/föst oldalnézeti s némiképp misztikus metszetben:
I. Prológus (πρόλογος)
II. Párodosz (πάροδος)
III. Épiszódioi (ἐπεισόδιοι)
Rezisz (ῥῆσις) Sztikhomüthia (στιχομυϑία) Ántilábé (ἀντιλαβή) Monodia (μονῳδία) Kommosz (κομμός) Ámoibáiosz (ἀμοιβαῖος) Sztázimoi (στάσιμοι) Szüdzügiái (συζύγιαι)
IV. Égzódosz (ἔξοδος)
V. Épilogosz(ἐπίλογος)
11. A magát önnön, szellemi képmásaiban is fölismerő ember akkor válik valóban különleges, rendkívüli, tudattal rendelkező, rendteremtő és létezésrendezői lénnyé, Színésszé, Művésszé és egyben az önmaga által megteremtődő Művé, amikor ráeszmél, rádöbben a saját színlelő- és utánzóművészi voltára a Lét bűvösen elkápráztató Szín-Házában.
12. A homo artifex scenicus a továbbiakban soha nem Lesz egyedül itt Lenn. Ő mindig többes számban leend, hisz a Kő-Kor mint kizárólagos Környezet kezdeteitől fogva az egyetemleges Köz-Közeg, a Létezés áramlástanilag váltig hullámzó árny-Színpadán fog játszani és alakítani a Közönség Közössége előtt.
Jegyzet
1 lat. artifex scænicus ~scenicus, színművész; lat. scaena, ae; scena, ae, színpad; lat. ens, tis, létező, lét, lényeg
