Boldizsár Ildikó: Mesék a felnőtté válásról. Jelenkor, Budapest, 2017.
Irgalmasnak lenni. Felvállalni igazi énünk. Megvédeni magunk. A felszín mögé látni. Ismerős? Vagy mégsem? Huszonegyedik századi középkorúként piszokul nehéznek tűnik a felnőtté válás. Már az is nevetséges, ahogyan húszas, harmincas éveink után néhányan még mindig azzal küszködünk, hogy kötelességünk valóban teljesítsük, adott szavunk valóban betartsuk, elköteleződésünk valóban életbe ültessük. A hol-lakás, hogy-lakás körülményeiről nem szólva itt.
Jó lett volna két világháborút megért nagyapáimmal néhány, a felnőttséggel kapcsolatos apróságról elcsevegni, de mindkettő sajnos már kiskamaszkorom küszöbén megszökött. Nem baj, itt van Boldizsár Ildikó, a meseterapeuta, aki tematikusan szerkesztett, remekül használható meseantológiái sorában most rukkolt elő a Mesék a felnőtté válásról című darabbal. Nincs veszve minden!
Ahogyan őtőle megszokhattuk, Boldizsár Ildikó egyenlő bánásmódban részesít fiúkat, lányokat. A fiús és lányos felnőtté-válós mesék kötetbeli egyensúlya megnyugtató. A kötet végén található Állapotfelmérés és felnőttségmutató tábla már nem annyira. A fiúból férfi részből szemelgetek: összpontosítani, vészhelyzetből kitartással kikerülni, belátni tévedést, konfliktushelyzetet felvállalni, lényegest a lényegtelentől elválasztani, figyelmesen szemlélődni, megszabadulni a múlttól, méltósággal viselkedni. Mindjárt, mondanák sokan.
A lányból nő részből szemelgetek: odafigyelni a részletekre, állhatatosnak lenni, időt álló dolgokkal foglalkozni, a megérzéseire hallgatni, igazságosan élni, megfelelő pillanatban megszólalni, megbocsátani, önállóvá válni. Mindjárt, csak befonom a hajamat, mondanák sokan. Hátha majd fiunk és lányunk, akiknek e meséket altatáskor meghitten és állhatatosan felolvassuk, érettebben kezeli majd a felnőttség kérdését. Irgalmasnak lenni. Felvállalni igazi énünk. Megvédeni magunk. A felszín mögé látni. Ismerős? Vagy mégsem?
