roxfort
hogwarts
várom, hogy a diákjaim lefordítsanak
egy bodiu-verset németre.
azt, amelyikben
a szebeni a vonattal,
ahol valamivel forróbb volt,
áthalad,
és nem száll le
brassóban.
és annyira idegennek és
elveszettnek és magányosnak érzi magát.
nézem a buborékokat az ásványvizemben,
ahogy találomra öngyilkosok lesznek,
felengedve magukat a felszínre.
talán most egy éve,
hajnali 5-kor az északi pályaudvaron,
miután a barátnőm kirakott a lakásból nyakamon az éjszakával,
láttam egy hajléktalant, aki
harry potter akart lenni.
nagy lendületet vett, és futva nekirontott arccal egy acéloszlopnak
a 9. és 10. vágány között,
és eszeveszetten üvöltötte, hogy
avada kedavra.
néhány hete enikő,
egy volt munkatársnőnk,
az enyém meg a bodiué,
aki évekkel ezelőtt meghalt rákban,
küldött facebookon egy candy crush meghívót.
ma,
miután kijavítottam a fordításokat,
miután elvettem az ételjegyeket,
miután felültem hazafele a 28-asra
és jól kapaszkodtam, hogy ne érjek hozzá senkihez,
miután vettem egy halkonzervet a profiban,
miután megnéztem
az utolsó részt a walking dead-ből,
akkor el is fogom fogadni.
resica mon amour
reșița mon amour
egy padon ültem ma resicában
és írtam ott egy verset a napon, semmi több,
és esküszöm, hogy minden járókelő úgy bámult
rám, minha bűnöző lennék,
csúnyábban, mint egy esetleges szekusra,
aki feljegyez minden frissen megjelent cisztát a bőrükön,
csúnyábban, mint egy hajléktalanra,
akinek az égre mutató
gyűszűjére
száradt a tegnapi szar,
csúnyábban, mint egy pedofilra,
aki egy gyerek fenekét bámulja,
egyszerű emberek,
szép emberek,
jobban félnek
az írástól, mint
az istentől.
és ők tudják, amit tudnak,
mert a bőr ballonkabátaik alatt
a szavaim
egy szál faszban vannak
és gépfegyvereket rejtegetnek.
első ház
prima casă
ez a város tele van
lakásokkal, amik
már nem kellenek az embereknek.
a bertalan negyedben
valahol félúton,
a családtalanok és a lidl között
anya egy kezével a fejét tartja,
a másikban a távirányító
és messzire kapcsolgat magától.
a nővérem a vécébe csepeg,
egyfajta she-jesus,
vérré változtatja a vizet, miközben
tekintete megöregedik a profilképén.
a konyhában a leves megeszi a nagyi
agyát, beleit, a rákját,
miközben a holnapra gondol.
nagyapa is reszket az ágyban,
az orrából kipiszkál
egy-egy neuront,
kis golyókat csinál
és próbálja bekosarazni őket
a macska fülébe,
ami ott dorombol a hideg, meztelen
és ijesztően fehér lábainál.
közöttük nincsen üres tér,
még egy lélegzetpenge se férne be.
még apám szelleme is
valami fekete, az ebédlő
ablakának lapulva, préselődve
figyel engem,
ahogy elhaladok a blokk előtt
és a lidl felé
haladok, a családtalanok felé –
már én sem tudom.
gendertanulmány
studiu de gen
feloldódom a kádban, mint egy
pezsgőtabletta.
legalábbis így látom magam,
miután fingottam egyet
a víz alatt, ami most
kisebb-nagyobb bűzbuborékokkal
száll a felszínre. a fürdő ködös levegője
kezdi átvenni a szagom, és arra
gondolok, hogy mindenki sötétje bűzlik, hogy vicces,
hogy naponta mossuk, parfümözzük, krémezzük
a felszínt, miközben
mélységeinkben
elkerülhetetlenül bűzlik
a rothadás, a halál. mégis
befogom az orrom és belemerülök
a vízbe a gondolattal együtt,
abban a reményben, hogy odalent csend lesz.
de odalent tele van hangokkal,
és a kád lesz a kagyló,
amiben hallod alattad
az egész blokk tengernyi szenvedését.
itt sem jobb,
kidugom a fejem a vízból, lassan és kimérten,
mint martin sheen az apocalypse now végén.
iszom egy korty
sört és nem gondolok semmire, miközben
játszom egy kicsit a farkammal és
az agyamba ül Iustin Panța,
pontosabban az a vers, hogy csak
a hullám vetkőztet gyöngédebben, mint te,
és kezdem tudatosítani, hogy magammal
játszom. a víz fölé emelem a félmerev
farkam és az az érzésem, hogy úgy néz ki,
mint egy gomba vagy mint egy öregember nemi szerve, talán
a nagyapámé. majd kézbe fogom és
lábaim közé gyűröm. különösen elégedettnek
érzem magam, hogy most, ott lent
úgy nézek ki, mint egy nő, miközben érzem
ahogy a farkam lüktetésről
lüktetésre duzzad,
és arra gondolok, vajon
melyik exemre hasonlítok
ott
lent.
ANDRÉ FERENC fordításai
Robert G. Elekes Brassóban született 1985-ben. A szebeni Lucian Blaga egyetemen doktorált romániai német irodalomból. A brassói Transilvania Egyetemen és a marosvásárhelyi Sapientia Egyetemen tanít irodalmat és műfordítást. Első kötete 2015-ben jelent meg aici îmi iau dinții-n spinare și adio címmel a Tractus Arte kiadónál. Számos díj kitüntetettje, a Dactăr Nicu’s Skyzoid Poets irodalmi kör alapítója és vezetője.
