Kozma Mária: Könyvbolondok – Könyvek kótyavetyén. Pallas Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2017.
Sok-sok évvel ezelőtt, egy távoli galaxisban, melynek végét már annyiszor beharangozták, pár makacs egyén azon ügyködött, hogy társaik ki ne fogyjanak az olvasnivalóból. Hogy pontosan arról írjanak, amiről illik. Oly módon, ahogyan kívánatos. Hogy tehetségükhöz képest a legjobbat nyújtsák. Vagy éppenséggel ne nyújtsanak semmit. Hogy a könyv tetszetős tárgy legyen. Vagy ne legyen, egyáltalán.
Ezekről és ehhez hasonló témákról szól Kozma Mária könyv-könyve. A szerző értekező szövegeit tömörítő kiadvány az írástól az olvasásig, a nyomdásztól a kereskedőig, az írótól a cenzorig, a könyvtárostól az olvasóig kanyargó ösvényeken kalauzolja a benne lapozót. Akit érdekel, miféle furcsaságok (is) kötődnek az olvasnivaló történetéhez, az minden bizonnyal haszonnal forgatja majd e szép, narancsszínű könyvet.
Kapásból kiemelek néhány példát. A szerző története itt a 17. századi spanyol királyi udvarban indul, az udvari költőkkel, akiknek az utókor műveire nem, csak nevükre emlékezik, és tudjuk, ez manapság is nem egy esetben igaz. A szerzői jog buktatói kapcsán kiderül, hogy a 18. század végén Festetics György évi 1000 forinttal támogatta volna a szerzői jogdíjfizetés gyakorlatát, de csak azzal a feltétellel, hogy ő dönti el, mi jelenhet meg és mi nem. E dolog sem sokat változott.
A 19. század az a kor, amikor nagy költőink, íróink könyveiben a kiadó neve helyén ez áll: „Kiadták a barátai.” Mondjam, hogyan állunk ma ezzel? Inkább mosolyogjunk azon, hogy hajdanán a könyveik megjelentetésére előfizetési íveket indító szerzők egymásnak küldözgették az említett papirost. Arany János 1853 tavaszán például egyszerre kilenc ívet is kapott. És akkor még semmit sem szóltunk az olvasókról, akiknek száma a huszadik század végén Japánban volt a legmagasabb, évi 18 könyves átlagfogyasztással.
Nem szóltam arról sem, hogy Fitz József könyvtörténész szerint „a keveset olvasó személyre a kevés könyv sokkal maradandóbban hat, mint a sok könyv a sokat olvasóra.” Elfelejtettem megemlíteni, hogy a kubai szivarsodró műhelyekben hivatásos felolvasókat alkalmaztak. Mindezt Kozma Mária könyvéből tudom. Mert sok-sok évvel ezelőtt, egy távoli galaxisban, melynek végét már annyiszor beharangozták, pár makacs egyén azon ügyködött, hogy társaik ki ne fogyjanak az olvasnivalóból.
