"túl sokfelől figyelnek"
Kereső  »
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 08. (742.) SZÁM – ÁPRILIS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
László Noémi
götterdämmerung
Horváth Előd Benjámin
Az irodalmi személyesség védelmében - beszélgetés Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténésszel
VARGA LÁSZLÓ EDGÁR
hararban esik
Răzvan Rădulescu
Kis Teodósziusz
Tóbiás Krisztián
Blondel tükör
Gálfalvi Zsolt
A beszélgetés elmaradt
Barcsai László
Ruan
Simon Bettina
Versek
SZTERCEY SZABOLCS BENEDEK
Versek
Locker Dávid
Versek
Borcsa Imola
Pár lépés
Marin Dia
A jeltelen csend beszéde
A jeltelen csend beszéde
Láng Orsolya
Goethingen 2. Falak és arcok
Gaal György
Séták Kolozsvár múltjában és jelenében
Kenéz Ferenc
Tükörvilágok
Papp Attila Zsolt
A Norén-saga vége
Bréda Ferenc
SZÍNÉSZ-ESSZÉ. Theatrum entis: gradatio gratiae. V.
Fried István
„ez én vagy és az is én vagyok”
Antal Balázs
Hit (?), önbizalom (?), költői program (?)
ANDRÉ FERENC
Állandó készenlétben
A szorongás metabolikája
Jakabffy Tamás
Leid + Hoffnung
Szekernyés János
Leképezett látomások
Leképezett látomások
 
Gálfalvi Zsolt
A beszélgetés elmaradt
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 08. (742.) SZÁM – ÁPRILIS 25.


Amikor – nemrég – utoljára beszélgettem telefonon Horváth Andorral, megállapodtunk abban, hogy május elején meglátogatom berekfürdői otthonában és a szóoldó fák alatt majd néhány napig beszélgetünk mindarról, aminek részesei, tanúi, néha alakítói voltunk az elszáguldott időben. Felidézzük azokat az évtizedeket, amelyekben százféle tennivalóval és idegrángató gonddal viaskodtunk, állandó időzavarban, zivataros történések szorításában. És megpróbáljuk végiggondolni, hogy mindezeknek az éveknek mi volt az értelme és mi a tanulsága – ha egyáltalán találunk mindehhez szavakat.

A széles ölelésűnek tervezett baráti eszmecsere örökre elmaradt.

Mindig volt miről szót és gondolatot váltanunk – most is lett volna bőven. Noha több mint egy évtizeddel volt fiatalabb és műhelyeink csak néhány évig voltak ugyanazok, a különböző előjelű távolságokat áthidalta a közös – a közösségi – gond és érdeklődés.

Mindazt, amit biztatóként, erősítésként szerettem volna elmondani az alkony előjeleivel szembesülő barátnak arról, hogy munkássága és személyisége mit jelentett és jelent a romániai magyar kultúra, művelődés számára, már csak utódainak ajánlhatom a figyelmébe – bár jó néhány kortársunkat sem ártana emlékeztetni egyre-másra. Minálunk könnyen felejtenek, különösen, ha értékről és érdemről van szó.

Horváth Andor tudósi és közéleti értékeit nem pályaíve, hanem emberi-szellemi arculata, egyénisége és tartása rajzolja ki. A francia irodalom tanárának készült a hatvanas években, és képességei révén párizsi ösztöndíj egyengette lépteit, ami akkor kivételes esély volt. Aztán egy tordai középiskolában oktatott négy éven át. 1970-ben – a hazai sajtó nagyon ritka ígéretes pillanatában – az akkori Bukarestben induló A Hét nevű művelődési hetilap munkatársa. Tudására, tájékozottságára s mindenekelőtt kivételes értelmére építve rövid idő alatt szakmailag kitűnő szerkesztővé és szerzővé érett, és 1975-ben a lap főszerkesztő-helyettesévé nevezték ki. A világirodalmi kitekintés szerény szerkesztője leleményes és felkészült lapcsinálónak bizonyult. Azt is hamarosan megértette-megtanulta, hogy a sajtóirányítás egyre korlátozottabb lehetőségei mellett miként lehet olyan kulturális lapot szerkeszteni, amely változatos módokon manipulálás helyett az értelem és ezen belül a nemzetiség nyelvének és művelődésének javára működik. Olyan hatékonyan és szellemi találékonysággal írt, szerkesztett és vitázott, hogy 1983-ban le is váltották, mondvacsinált ürügyekkel, a sajtóirányítás dogmatikus és egyneműsítő gyakorlatának jegyében. A megfélemlítés, a megtorlás, az üldözés fojtogató légkörében Horváth Andor azok közé tartozott, akik az értelemnek nemcsak a világossága, hanem a becsületessége mellett is kitartottak.

A szorgalmas és megbízható tudására építkező vidéki tanár néhány embert próbáló év során alkotó erejű és széleskörű összefüggéseket felismerő gondolkodó és cselekvő értelmiségivé növekedett. Szerzőként a közírás változatos formáit művelte. Elemző írásai és lényeglátó jegyzetei egyaránt segítették szándékolt ködöket oszlatni és a korszerű gondolkodás dilemmáit megismerni bonyolult és zavaros feltételek között. A lexikonokban neve mellett tevékenységi területeit felsorolás jelzi: egyetemi tanár, esszéíró, szerkesztő, műfordító, összehasonlító irodalomtörténész. A sort még lehetne folytatni, kiegészíteni, hiszen szellemi formátumát éppen ez az átfogó tájékozottság jelzi. Avatott ismerője volt a román irodalomnak és szellemi életnek, kultúrának, a kölcsönös megismerés hozzáértő és igényes munkásaként.

1989 decemberében Horváth Andor magától értetődően lett első perctől fogva a magyar nemzetiség alakuló és tevékeny szövetségének egyik alapembere, a fővárosban működő ideiglenes vezetőség szóvivője. Nemcsak tájékozottsága, kapcsolatokat teremtő nyelvtudása, tárgyalóképessége volt nélkülözhetetlen, hanem megfontoltsága, kulturáltsága, racionalizmusa is hasznosan érvényesült. Ugyanezen képességek alapján vált indokolttá, hogy az első új kormányban a művelődésügyi miniszterhelyettes, majd a későbbiekben államtitkár, a romániai magyar kultúra tekintélyes és eredményes képviselője legyen. Azok a kitűnő román alkotók, akik előzőleg már tisztelték, bizalommal fogadták egyenrangú társként. Az már az akkori politikai-társadalmi folyamatok következménye, hogy az agresszív román nacionalizmus térhódításának jegyében lehetőségei egyre korlátoltabbak lettek, és alig két év múltán eltávolították a kormányból.

Tanulságos lenne alapos dokumentáció és tudományos elemzés alapján megírni a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának és a következő immár közel három évtized történetét, történéseit, a romániai magyarság sorsának alakulását ebben az időszakban. Sok minden vár tisztázásra, nem utolsó sorban a nacionalista töltésű mítoszok és a politikai manipulációk kártékony és célzatos terjesztése. Úgy vélem, Horváth Andor munkásságának és életútjának tárgyilagos és elmélyült értékelése is hozzátartozna a romániai magyar értelmiség esélyek, lehetőségek, csapdák, kényszerhelyzetek, előítéletek, mítoszok zűrzavarában formálódó helyzetének és helyzettudatának megértéséhez.

Az összehasonlító irodalomtörténet és a komparatisztika egyetemi tanáraként kifejtett munkája olyan lehetőségeket kínált Horváth Andornak, amelyek alkatához, habitusához illettek. Tartalmas előadások egész sorát bocsátotta közre, köztük A szent liget című tanulmánykötetet, amelyek nemcsak kivételes tudásra, hanem kivételes elemzőképességre és fogékonyságra is vallanak. Az a filozófiai háttér, amelynek átélt ismerete alapján a görög tragédiák szerteágazó történeteit megközelíti, a humán tudományosság gondolatgerjesztő értéke. A Korunk főszerkesztő-helyetteseként tartalmas számokat szerkesztett. Publicisztikai kötetei és kitűnő antológiái szintén tanúsítják., hogy mennyire eredeti és alapos művelője volt hivatásának. Utolsó megjelent kötete, a románul írt kedvcsináló a magyar irodalom történetéhez azért jelentett visszhangtalanságával némi csalódást, mert nem találkozott az olvasók fogékonyságával.

A búcsú fájdalmas idején is szeretném hinni, hogy Horváth Andor hagyatéka – kiadásra váró kéziratait is beleértve – segít a közértelmességet fejleszteni és az emberséges értelemnek érvényesülni egy értelem-ellenes világban.





Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében