Németh Gábor Dávid: Banán és kutya. Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2017.
A kötet a test leépülését és a zsigerek árulását mutatja be, apró devianciákat, a hibákat, a félreértéseket és tenyérnyi titkokat. Történeteket mesél, ember- és rémületszagú élethelyzeteket. A sejtetés poétikáját alkalmazza, óvatos látszatok és leheletfinom takarók alatt rejtőzködő formákat, torzulásokat, halmazállapotokat és hőmérsékletet enged kitapintani.
Németh Gábor Dávid kötete nem vacakol a hangkereséssel, egyből határozottan szólal meg. Nem harsány, de nem is engedi, hogy a beszüremkedő zajok miatt elvesszen a mondanivaló. Megfigyelései precízek, ízlésesen adagolja a képeket egymás után, feltűnően jó arányérzékkel építi fel a versek tereit, és jól időzített zárlatokkal végletekig fokozza a feszültséget. Tudja, hogyan kell hatni az érzékszervekre, ismeri a test befogadóképességét, és képes körülrajzolni annak határait, ha kell.
Ez voltaképp a szorongás metabolikája, ahogy kilép a húsból, csak hogy nagyobb lendülettel oldja magát újra a bőr alá. Az idegenség puha rétege lakja be mindegyre a bútorok felületét, elárasztja a levegőt és alattomosan oson a tüdőbe. Itt a szavaknak más jelentése van, attól függően, hogy milyen ízt képzelünk melléjük. És hogy mennyire mélyen fészkelik be maguk a nyelv alá.
A versek mindegyre átjárnak egymás közt, folyamatosan kapcsolódási pontokat hoznak létre, a kötet végére pedig összeállnak a részletek és kiegészülnek a visszacsatolások.
Műtét utáni kitettséget, az elváltozások elbizonytalanítását, a betegség kiszolgáltatottságát és a katéterekben lassan csepegő szégyent tárja fel. Ahol már csak egy szivárgó seb a szemérem, a nemhelyek fizikájában épülnek és bomlanak a sejtek. És bemutatja a betegség túloldalát is, az egészségesek bűntudatát, ahogy nem tudják, mihez kezdjenek a betegekkel, és elviselhetetlenül szégyellik, hogy ők még nem haldokolnak.
A Banán és kutya hajszálpontos kórrajz, mely képes nyelvet adni a fekélyeknek, hogy a kimondás által segítsen a tisztulásban.
