1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

fejvesztve csörtető képe a férfinek
felér egy kisgyerekkel – botladozva szokja
a járást és nehézkesen ha érti meg,
miért is libben el a bodros, lenge szoknya.

Noha kergetné álló nap az illatot,
mi nyugtalanságán már végre csillapíthat
s togyogva körbe mit nem csillapíthatott –
igaz sem volt fotót bámul, porost, avíttat,

mely ízt, hangot, megannyi kelléket idéz
s homályt bocsátva második gyerekkorára
takarja, hogy már oly sokszor esett pofára.

A szánalomnál nincs alább, hajolni kész
a földig, majd fordul s (bár nem találni kínul
keresve sem többet), lám, újra nekiindul.