"világgá indulnál újra"
Kereső  »
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 09. (743.) SZÁM – MÁJUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
HORVÁTH BENJI
Trionfo della Morte, Palermo, 1446
László Noémi
A robbanómotor főtengelye - iterjú Kürti László költővel
Láng Orsolya
Goethingen 3. Hol van az a sok virág?
Láng Gusztáv
Levél Kolozsvárra
Petres László
Északkelet-Magyarországról szeretettel
FISCHER BOTOND
Dies Irae
Haklik Norbert
Háború az atom ellen
Körtesi Márton
Versek
Cseke Péter
Varjak
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Versek
ROMULUS BUCUR
Versek
Kürti László
Versek
Oláh András
hogy megmaradj
Lokodi Imre
Férfi Hallstattból
Bakk Ágnes
Apa nélkül a világ
Bréda Ferenc
SZÍNÉSZ-ESSZÉ. Theatrum entis: mysterium musarum. VI.
Kovács Péter
A pótolhatatlanság tömbháza
Erdős Katalin
Egy madár vallomásai
Virtuális szalonélet
Jakabffy Tamás
Itt van május elseje
Ungvári-Zrínyi Kata
Pragmatikus líra és abszurd otthonosság
 
Láng Gusztáv
Levél Kolozsvárra
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 09. (743.) SZÁM – MÁJUS 10.


 

Egy könyvbemutató valójában alkalom a bemutatkozásra, a szerző (esetünkben a szerzők) személyes kapcsolatteremtése ez lehetséges olvasóival. Ebbe a bemutatkozásba sok minden belefér abból a vallani valóból, amely egy könyv keletkezésének – úgymond – titkait feltárja. És amire az érdeklődő közönség (esetleg) kíváncsi lehet. Ami azonban e tekintetben lényeges és eligazító, azt bárki megtalálhatja e könyv első fejezetében, s e „felvilágosítások” egyben a két szerző életrajzának is részei. Nem is időznék ezek számba vételével.

 

Az én számomra ez a pillanat nem is a bemutatkozás alkalma, hanem a búcsúzásé. Gondolom, nem egyedül érzek így. Sokan vannak Kolozsváron, akik Kántor Lajost ismerték, szerették és becsülték, és halálát veszteségként élték meg, hiszen e város magyar művelődésének kiemelkedő alakja volt. Érdemeit e vonatkozásban hosszan sorolhatnám, de hát ezt a „felsorolást” a jelen lévők épp úgy (vagy még jobban, ki-ki a maga élményei alapján) megtehetik. Én azonban barátomat veszítettem el halálával, akihez csaknem hatvan év személyes, emberi kapcsolata fűzött. Ennek bizonyítására elmondhatnám, hogy kiránduló társam volt, kártyapartnerem, Kolozsvárról távozásom után szívélyes vendéglátóm – és mindezt akár többes számban is mondhatnám, hiszen házaspárok barátsága volt a miénk. Ez a könyv ennek a barátságnak a megpecsételése lett volna.

 

Mert nyilvánvaló, hogy maga az ötlet – a „közös könyv” ötlete – egy régi gesztus megismétlése volt. 1970-ben megírtuk ketten a romániai magyar irodalom háború utáni történetét, s annak megjelenése után szakmai berkekben csak „Kántor – Láng”-ként emlegettek bennünket. Ha annak idején megkérdezték – bár akkoriban nem volt divatban a könyvbemutató –, hogy miért írtuk ketten, mindig egy katonatréfával válaszoltam. „Miért ül két tüzér a fogatolt ágyún?” Válasz: „Mert egy nem bírja a rázást.” Volt részünk „rázásban” bőven, kifogásokban és feljelentésekben egyaránt, de ketten ülvén „a fogatolt ágyún”, jól bírtuk, nemcsak elszánással, hanem derűvel is. És észre sem vettük, hogy „menet közben” egyre jobban összerázódunk. Aki ezt hallja vagy olvassa, bocsásson meg nekem a következő idézetért – nem a nagyképűség sugallja, hanem az irodalmárnak az a kényszere, hogy nagy művekben találjon feleletet saját szerény személyének kérdéseire –: „Nem így, magányosan daloltam, / Versenyben égtek húrjaim. / Baráti szem, testvéri gonddal / Függött a lantos ujjain.” Prózaibban: egyre inkább egymásnak (is) írtunk. Kritika, könyvismertetés, elvi cikk, esetleg könyv – ha megírtuk, véleményt mondott róla a szerkesztő, néha egy-egy olvasó, gyakran a megbírált szerző, de egyre inkább az lett a fontos számunkra, hogy mit szól hozzá a „másik”, a szerzőtárs. Néha már a megírás előtt, hiszen elmondtuk egymásnak, hogy mire készülünk, mit tartunk fontosnak a megírásra, és vártuk a helyeslést, a szolidaritást álláspontunkkal. Arany János „elszólása” is igaz volt kettőnkre nézve; a „versenyben” határozó, hiszen nemcsak elválaszthatatlan barátok voltunk, hanem vetélytársak is, mondhatnám nemes vetélkedésben, mert nem legyőzni akartuk egymást, hanem ha lehet, méltóvá lenni közös ideálokhoz, ha lehet, „még méltóbbá”. Ezért közös ez a könyv is, noha minden beléfoglalt írás „egyedi”; semmit sem írtunk közösen, hanem mindent külön-külön. Mégis – rejtőzve bár – mindenikbe mindketten benne vagyunk.

 

Ez csak részben – talán csak kis részben – volt bennünk tudatos. Életünk vége felé vált azzá, és ennek a felismerése lett könyvünk, melynek ötletét, sajtó alá rendezésének szándékát úgyszólván egyszerre mindketten elhatároztuk. Mert az idő telt, években és évtizedekben mérhető módon, és szép lassan nemcsak feladatokkal, vitázó ellenfelekkel és az irodalom új, előre nem látott kihívásaival kellett szembenéznünk, hanem a kérlelhetetlen elmúlással is. Persze nem közelinek és váratlannak hittük, hanem békésnek, mely előzékenyen időt ad pályánk befejezésére, valamiféle lezárásra. Mi más lehetett volna ez a lezárás, mint a hajdani gesztus, a társszerzőség megismétlése? Közös könyvben történő felmutatása annak, hogy azt az irodalomeszményt, amelyet jól-rosszul, néha már elavult szakmai eszközökkel, de mégis körülírtunk régi közös munkánkban, híven vállaltuk és szolgáltuk fél évszázadon keresztül. Visszavetítve akár az erdélyi irodalom korábbi (másik) fél évszázadára is. Innen a cím, Lajos ötlete: Száz év kaland. A Száz év magányra játszik rá a cím, jelezve, hogy a mi „irodalmi kalandozásunk” nem volt magányos; ketten voltunk és együtt vállaltuk.

 

Hát ezért búcsú ez a könyv. Egy szerzőpáros akart búcsúzni benne olvasóitól, remélve, hogy e búcsút jó szívvel fogadják. Ami újabb – esetleg utolsó – közös örömünk lett volna. Nem így adatott meg, és az elvégzett munka elégtétele mellett – mert ezt az elégtételt kár lenne tagadni, és a kiadó nemcsak szakmai, hanem baráti gesztusát sem a megjelentetéssel – a közös öröm elmaradásának fájdalma is kapcsolódik hozzá, jóvátehetetlenül. Számomra legalábbis.

 

 

 

Elhangzott Kántor Lajos és Láng Gusztáv Száz év kaland (Bookart, Csíkszereda, 2018) című könyvének bemutatóján Kolozsváron, 2018. április 14-én.

 

 





Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében