A közelmúltban különös cikk jelent meg az Űrfigyelőben. A kutatók műholdak segítségével megfigyelték, hogy a naprendszer egyik nemrégiben azonosított, távoli kisbolygóján, a Pixen, a lakosság szinte reggeltől napestig csak ír és olvas. Annyira elhatalmasodott az ott élőkön a tudásszomj, hogy evés közben sem teszik le kezükből a ceruzát vagy a könyvet.
Tudósainkat majd’ elemésztette a kíváncsiság. Addig tanakodtak, spekuláltak, míg kiötölték a gyors kapcsolatfelvétel módját: teleportáltak egy újságírót a kisbolygóra, hogy a szokatlan jelenség végére járjon. A kiküldött sikeresen teljesítette feladatát. Remélem, kedvetekre teszek, ha megosztom veletek az általa készített interjút:
Dr. Doktorka, avagy hogyan írjunk doktori dolgozatot
Újságíró: – Jó napot! Elnézését kérem, hogy megzavarom az írásban. Plajbász Benő újságíró vagyok, a Földről teleportáltak. Éppen itt, az ön padja mellett materializálódtam. Milyen csodálatos ez a park. A fák, mint megannyi ágaskodó óriás… Tudja, a kíváncsiság hozott ide. Műholdjainkon keresztül láttuk, hogy e bolygó népe éjt nappallá téve gyarapítja tudását, műveltségét. Azóta önök a mi példaképeink. Nálunk ez a fajta betűéhség csupán egy maroknyi embercsoportra jellemző. Kérem, meséljen, ossza meg a földiekkel gondolatait, hogy okulhassunk belőlük.
Dr. Smukk: – I-isten ho-hozta. Dr. Smukk a-a nevem. Bocsánatot kérek, amiért akadoznak szavaim. A meglepetéstől van, hiszen példátlan esettel állok szemben. Még nem volt szerencsém idegen bolygók szülötteihez. De ne zavartassa magát, kérdezzen csak bátran, szívesen válaszolok kérdéseire.
Újságíró: – Dr. Smukk? Ezek szerint ön orvos?
Dr. Smukk: – Nem, én a tudományok doktora vagyok. A pörgettyű a szakterületem.
Újságíró: – Igazán dicséretes, hogy egy ilyen apróság is mélyreható kutatás és tanulmányozás tárgya önöknél. Bizonyára jelentős szakirodalma van.
Dr. Smukk: – Igen, kilencvenhárom kötetnyi. Mi minden csekélységnek örülünk, ami még kiaknázatlan terület. Ugyanis nálunk már mindenki doktor, és nem könnyű olyan témát találni, amit mások már ne kutattak volna.
Újságíró: – Bámulatos! És mondja, milyen tanulmányokat, kutatásokat követően pályázhat valaki a doktori címre?
Dr. Smukk: – Régebben szigorú, nehézkes menete volt mindennek. Dédapáink csak deres hajjal, rengeteg vesződés árán remélhették e fokozat megszerzését. De szerencsére felgyorsultak a dolgok: nagyapáink idejében már az egyetem elvégzését követően lehetővé, sőt egy idő után kötelezővé vált a doktorálás. A következő nemzedék az egyetemi felvételire már csak doktorként jelentkezhetett. Aztán a középiskolához is kérték a doktori címet…
Újságíró: – Csak nem oda akar kilyukadni, hogy az elemihez is…?
Dr. Smukk: – De igen. Eltalálta. Pár éve már az óvodások is doktorok nálunk. Sőt. De hány óra is van? Fél öt? Rohannom kell, hogy nehogy lekéssem az unokám doktorrá avatását. Megtisztelne, ha velem tartana.
Újságíró: – Szívesen elkísérem, semmiképpen sem szalasztanám el ezt a nagyszerű alkalmat. Messzire kell mennünk?
Dr. Smukk: – Dehogyis. Látja ott azt a fasor mögötti, fehér spirál-épületet? Pár perc az egész.
Újságíró: – Istenem, milyen szerencsés nagyapa ön. Persze, a jó példa és a tudományra való nevelés gyors eredménnyel jár. Ha látnák ezt a földiek!
Dr. Smukk: – Na, látja, már meg is érkeztünk. Nézze, zsúfolásig megtelt a díszterem. Oda üljünk, az első sorba, a családtagoknak fenntartott helyekre.
Újságíró: – Ha nálunk is ekkora érdeklődés övezne minden eseményt, mi sem ott tartanánk, ahol tartunk. De hol a kis doktorjelölt?
Dr. Smukk: – Türelem, nemsokára itt lesz. A számítások alapján négy óra negyvenöt percre várható az érkezése.
Újságíró: – Az autóbusz vagy a villamos menetrendje alapján történt az időpont kiszámítása?
Dr. Smukk: – Nem, kérem. A szülész-orvos számításai szerint.
Újságíró: – Hogyhogy? Mi köze a szülész-orvosnak az ön unokája doktorátusához?
Dr. Smukk: – Két szempontból is meghatározó szerepet játszik: segít a világrajöttében, majd doktorrá avatja… De figyeljen csak, épp nyílik az ajtó, s ott jön Dr. Fux, az orvos. Látja? Magasra tartott kezében éppen most sír fel az újszülött fiúunokám. Éljen! Éljen! Micsoda oázás! Ezt csinálja valaki utána! Ugye már érti, hogy e teljesítménnyel megérdemli a doktori címet? Látja, mekkora sikere van? Tombol a terem. Éljen Dr. Doktorka! Éljen Dr. Doktorka!
Újságíró: – Hallatlan, hogy egy újszülött már doktor. És mit jelent a „Doktorka”?
Dr. Smukk: – Hát a gyerek személyneve.
Újságíró: – Miért nem adnak neki rendes nevet?
Dr. Smukk: – Azért, mert a bolygó lakossága már minden létező utónevet levédett. Örülhetünk, hogy a Doktorka, mint lehetséges személynév, még nem jutott eszébe senkinek. Nézze a kis doktoranduszunkat. Most adják rá a fekete talárt és az avatási sapkát. Ugye, de cuki? És ezzel elismerést nyert tudományos pályafutása is.
Újságíró: – Miféle tudományos pályafutásról beszél? Hiszen épphogy meglátta a napvilágot.
Dr. Smukk: – Látom, még mindig nem érti. Sietnünk kellett, mert számára nem maradt más doktorátusi téma, mint az oázás. Ezt pedig, ön is elismerheti, magas szinten, kitartóan teljesítette. Megkapta a diplomát, és ezzel véget is ért az ünnepély. Ha akarja, elkísérem még egy darabig.
Újságíró: – Köszönöm, hogy értékes idejéből órákat szán rám. Ám mielőtt hazamennék, szeretném, ha mesélne a szakterületéről, a pörgettyűről.
Dr. Smukk: – Hogyne, nagyon szívesen. Jöjjön, nemsokára visszaérünk a parkba, és ha nem bánja, felolvasok egy kis részt készülő tanulmánykötetemből.
Újságíró: – Nagyon kíváncsi vagyok.
Dr. Smukk: – Jót tesz ez a séta… Üljünk le e padra. Türelmét kérem, amíg előveszem táskámból a kéziratom… ííígy nna… lapozzunk csak… 365. oldal, 2. bekezdés… megvan: „Ha egy pöröllyel pörgettyűt pörgetünk, a pörgettyű bepörög, és addig mind pörög, míg a pörgés lepörög…”
Újságíró: – Jaj ne, elnézést, mi ez a sok pörgés?
Dr. Smukk: – Tudnia kell, hogy nálunk nem csak az utóneveket, hanem az írott szavakat is rég levédték pályatársaim. Megosztoztunk a szavakon. Nekem kutatási témának a pörgettyű, leíró nyelvnek pedig a pörgettyű szócsaládja jutott, kiegészítve a pöröllyel.
Újságíró: – De hiszen ez teljesen értelmetlen. Ezek szerint az ön tudományos munkája, hogy is mondjam, elnézést, de nem több, mint blabla.
Dr. Smukk: – Kérem, ne hagyja, hogy a látszat becsapja. Elárulom, hogy kidolgoztam egy tökéletesen működő, vég nélkül árnyalható jelrendszert, melynek lényege a nyelv zeneiségének kiaknázása. Hallgassa csak: „Ha egy pöröllyel pörgettyűt pörgetünk” mondatrészt a „Jaj de hosszú, jaj de széles ez az út” dallamára olvasom fel, akarom mondani énekelem el, ugye, nem ugyanaz, mintha a „Rózsa, rózsa, labdarózsa levele” melódiájára tenném.
Újságíró: – Kétségkívül…
Dr. Smukk: – Na látja, ebben rejlik a megoldás kulcsa. A szavak dallamváltozataihoz külön jelentést társítok, és gondolom, ön előtt sem titok, hogy a zenei hangok kombinációja elméletileg végtelen. Ily módon pár mondatba bármennyi jelentés besűríthető. Mit szól hozzá? Ugye zseniális? A gondolkodó elme találékony.
Újságíró: – Hm. Nagyon tanulságos, amit mond. Köszönöm az interjút.
Dr. Smukk: – Szóra sem érdemes. Adja át üdvözletem a földieknek. Üzenem nekik: sose adják fel. Mi minden erőnkkel igyekezni fogunk, hogy a továbbiakban is útmutatók legyünk számukra. Számíthatnak a segítségünkre.
