borús ég
(cer acoperit)
nem volt este és nem volt reggel sem.
az ég tisztán és csendesen összeszűkült
felettük.
senki sem figyelt az ollóra
és a három téglára. talán
nem is látszottak.
és a cementlépcsőkre sem
figyeltek oda,
pedig biztosan megláthatták volna.
csak egy gyerek emelte fel a kezét, de nem
volt senki, aki távolabb nézett volna
az ujjainál.
amikor az első kamion felborult,
kérdezősködni kezdtek. azt hitték, hogy vicc,
és megnézték jobban.
azonban amikor meglátták a kőbányát
gurulni, azt mondták, hogy ez már nem vicc,
és mindenképp oda kell nézni.
és amikor a 20 emeletes blokk mellett megláttak
egy kettévágott dombot, amiről nagy
földdarabok zuhantak, egyesek megérezték a könnyeket.
és amikor meglátták a fél parkot
200 méterrel a fejük felett, üvölteni kezdtek,
térdre hulltak.
és amikor meglátták az ezer összetekeredett hintát
forogni az égen, és amikor egy tehervonat
megállt felettük,
néhányan eltakarták a szemük, míg mások egyre csak nézték,
ahogy minden bezsúfolódik
közéjük és az ég közé.
és amikor elkezdtek hullani rájuk a húscafatok
a meggörbült mészárszékekből, amikor hullni kezdtek az üvegek, konzervek
és szeneszsákok a felborult üzletekből,
menekülni akartak – és egyeseknek volt is ahová.
és amikor megjelent a hét összetapadt
fémkohászat, amelyekből tonnányi olvadt
acél hullott – megint menekülni akartak,
de már nem volt hová.
és akik nem akartak látni, egyre csak látták.
és a szemek levegőtlen szájai fehér égsávokat kerestek,
és amikor megtalálták, kisebbet, mint egy szalag,
kisebbet, mint a gyerekek ujjai,
érezték, hogy valami addig soha nem látott
mutatkozik meg előttük.
a kutya az ágyban
(câinele din pat)
ágyamban egy fagyott kutyával alszom.
mozdulatlanul alszom, mert nagyon fáradt vagyok.
a fáradtság megnyugtat. mozdulatlanul alszom tőle.
néha betakarom a kutyát. egyáltalán nem könnyű betakarni
egy fagyott kutyát.
nincs más választásom. gondoznom kell, én is
el kell fáradjak valahogy.
egy nőről szeretek álmodni, akit
nagyon szeretek. nem tudom, hogy
nagyon távoli vagy csak nagyon szeretem.
a kutyát egyáltalán nem szeretem.
megesik, hogy egyazon ágyon osztozunk.
megesik, hogy betakarom a paplannal.
nem hiszem, hogy ettől boldogabb lenne.
bármit is álmodnék, egy nőről álmodom, akit
nagyon szeretek. nem láttam, hogy a tenyerébe
havazna. ez megnyugtat.
egy fagyott kutya mellett álmodni
egyáltalán nem kis dolog.
egy ideje egyre jobban elfáradok.
a kutyának nincs más választása: egyre fagyottabb.
a nőt pedig, akiről néha álmodom,
természetesen egyre jobban és jobban szeretem.
körmökkel a holdon
(cu unghiile-n lună)
kinyúltak az ujjak, mint egy gumi, mint az emlékek
az életről, mint egy rágó.
állok égre mutató ujjakkal és mosolygok.
és azok, pont, mint vékony gránitliánok,
áthatolnak mindenen, amin át lehet, és a holdba fúródnak.
azonnal elindul az ujjaimon
tíz vöröshangya. és az egykori kisujjamon
elkezd felmenni egy elképesztően szomorú nő.
majd az ujjaim hirtelen tíz mozgólépcső lesznek,
amelyek mind a holdra visznek, és hamar kiderül,
hogy az ujjaim odaérve olyanok, mint tíz
amazonasi erdő, és hogy az ujjaim beborították
levegővel a holdat, mint vattával a pálcát,
és most több millió tonna levegő jut
egyetlen orrlyukra.
a gyerekek leszaggatják pelenkáikat, felgyújtják és elindulnak
ujjaimon a hold felé.
az öregasszonyok letépik ráncaikat és hajcsavaróikat,
megtapodják, majd megfiatalodva lépnek a lépcsőre.
a villanyszerelők elrágják fogaikkal az összes villanyvezetéket,
szikrázni kezdenek, és az ujjaimra helyezkedve,
mint a karácsonyfák, felmennek a holdra.
még a halottak is kikelnek a földből,
eligazgatják a csontjaikat ügyesebben, elegánsabban.
és felmegy az ujjaimon minden nép,
és a népek anyjai és a népek ükunokái felmennek
az ujjaimon a holdra.
csak én maradok itt.
elbűvölően egyedül.
és amikor érzem, hogy nincs már senki,
tényleg senki az egész földön,
gyorsan visszahúzom az ujjak lépcsőit.
kinyitom az ajtót,
és elkezdem nevetve az első sétámat
egy egészen kiürült
világban.
hiánytest
(trup lipsă)
a testem nem hiányozna holtában sem
egy feltámadásról,
legyen az bármily jelentéktelen.
még a legkisebb feltámadásról sem hiányozna.
még ha az egy befőttesüveg fedelén történne is,
egy járdaszegélyen,
még ha egy tolószékkel elütött
csiga is támadna fel,
még ha egy ablakpárkányról leesett
hernyó is támadna fel,
halálában sem hiányozna a testem
egy ilyen eseményről.
végtelen gyöngédséggel tenyerembe fognám a feltámadást,
hazavinném, beparfümözném, enni adnék
neki, amit csak kíván
egy feltámadás, felnevelném, megtanítanám,
hogy fogja a kezem,
a bőröm helyettesítené a szépírás füzetet.
minden éjszaka meséket mondanék neki
a nagyobb feltámadásokról,
megtanítanám, hogy ne távolodjon el túl messzire,
vásárolnék neki estélyi ruhákat és reggeli ruhákat.
együtt nevetnénk mindenen, ami nem feltámadás,
a legboldogabbak, a legölelkezőbbek volnánk.
majd később, egy úton a tengerhez
megy: egy ember és a feltámadása.
ennyi.
egy ember
és
a feltámadása.
a tárgyak lelke
(sufletele obiectelor)
minden köröttem levő tárgy összegömbölyödik.
alig lélegeznek. mély ráncok jelentek meg rajtuk.
megérintem az illesztéseket, számolom
szívük utolsó hangjait.
elbúcsúzom minden tárgytól. karjaimba veszem,
megsimogatom őket. nehezen válunk el, könnyeket hullatunk,
csak a megfelelő szavakat mondjuk
a tökéletes búcsúhoz.
és előbújik félénken a függöny lelke
a függönyből, és hullámozva takarja be a fiók lelkét.
a kés kavargó lelke a zsebkendő
finom lelkébe szúródik, a váza lelke pedig
gyöngéden a hajcsat lelke köré helyezkedik.
minden tárgy lelke felszáll,
egyik a másik mellé, egyik a másikra,
mint egy remegő ködréteg az ebédlő plafonján.
mint a paradicsomban, járok a száraz tárgyak közt.
vállig dugom a kezem a tükörbe.
kiszedem magam onnan.
ANDRÉ FERENC fordításai
Teodor Dună (1981) a Bukaresti Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett. Eddig három kötete jelent meg. Verseit francia, angol, svéd, bolgár, spanyol és magyar nyelvre fordították.