"Tuggyuk mi..."
Kereső  »
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 11. (745.) SZÁM – JÚNIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Bréda Ferenc
SZÍNÉSZ-ESSZÉ. Theatrum entis: Deus ex machina magica
HORVÁTH BENJI
eredet. az utolsó alkimista emlékére
Szőcs Géza
Utolsó levél Bréda Ferencnek
Karácsonyi Zsolt
Brédának, Brédáról
Zsidó Ferenc
A negyedik dimenzió
Király Farkas
Az űrök természetéről. Kulcskísérlet
Kürénéi Szinészios
Az Egyiptomi, avagy a Gondviselésről
Kulcsár Edmond
Versek
Ádám Szilamér
Királytemetés
Gothár Tamás
címtelen 1
GYŐRFI KATA
Versek
Láng Orsolya
Goethingen 4. Kortárs szobrok
MARKÓ BÉLA
Százezer könyv
Egyed Emese
Nemek igenek negyvennégy sorban, záró- és idézőjelekkel
Horváth Előd Benjámin
Jákob és a nyelv. Laudáció Sztercey Szabolcs Méhes György debütdíjához
Gyenge Zsolt
Larstól Leóig. Fesztiválnapló: 71. Cannes-i filmfesztivál
Kali Ágnes
Találkozások. Fesztiválmozaik
Fleisz Katalin
A csoda minimuma
Tamás Dénes
Kevésben a sok
ANDRÉ FERENC
Élőszó
Jakabffy Tamás
Ami a zenéből kilátszik
Portik Blénessy Ágota
17 REASONS – Ioan Sbârciu ünnepi kiállítás
 
GYŐRFI KATA
Versek
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 11. (745.) SZÁM – JÚNIUS 10.

a nappalnyi idő

 

reggeltől a nap többféle sávot húz a takarón,

pontokat nézek perceken keresztül.

szűk csendjei a fáradtságnak.

reggeltől fekszem vagy ülök,

innen nézem végig minden percét a várakozásnak,

és figyelek minden egyes gondolatra,

hogy mikor fogy a türelem,

mikor szűnik meg a tér,

mikor zuhanok át.

 

a nappalnyi idő eltelik egy bámészkodásban,

az erdőket hátulról világítja meg a nap,

és mintha valaki behúnyt szemmel azt mondaná,

hogy a benntartott levegőt kifújhatom,

most már nem baj, ha aludni akarok.

 

 

közel lakunk a tengerhez

 

minden éjszaka megébredek,

amikor a varjakat valami megzavarja

és szétrepülnek a nyírfáról.

többször többszázan összegyűlnek,

nézik egymást, hogy mindenki megérkezett-e.

csendben a legalsó elkezd számolni:

az utolsó ágig öt-hat szárnypár per ág.

amikor a varjakat valami megzavarja

és szétrepülnek a nyírfáról, olyan,

mintha valamit előbb megtudtak volna.

úgy repülnek bele a levegőbe,

mint kicsapó tengerhullám.

addig nem nyitom ki a szemem,

amíg a csend vissza nem áll

az utolsó ágig.

 

azt képzelem, hogy közel lakunk a tengerhez,

kiszedem a körmeim az alkarodból,

és helyreáll a légzés.

öt-hat szárnypár per ág.

 

 

rokonok vagyunk

 

egy széles autó hátsóülésén fekszem,

s bár széles, mégsem férek el,

s bár nem férek el, mégis kicsi vagyok.

rólad azt álmodom, hogy nagyjából negyven vagy

és egy amerikai autót vezetsz magabiztosan.

délután lehet, és tudom, hogy engem viszel valahova,

hogy neked amúgy nem lenne utad,

nem kéne vezetned,

itt sem kéne lenned.

tizenévesnek álmodom magam,

a csuklóim és a vádlim

vékonyabbak, mint valaha voltak.

rólad azt álmodom, hogy valószínüleg rokonok vagyunk.

a két ülés között a poros kéziféket nézem,

amikor megállunk egy pirosnál

és felnézek egy kisvárosi vasútállomás épületére,

amit telibe süt a nap

és biztosan tudom, hogy engem viszel valahova,

hogy neked amúgy nem lenne utad.

 

 

Győrfi Kata 1992-ben született Bukarestben. Ír drámát, rövidprózát, tárcát, színházkritikát. Verseit mindenféle folyóiratok és antológiák közlik. Jelenleg Udvarhelyen él és az első kötetén dolgozik.





Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében