Hol is tartunk 2018 fagyosszentjei második (forró) napján? „az idő lágy, forró viaszában” – mondom a költővel. Vagy másképp: „A bodzabél… finom, könnyű, elektromosságot is ki tudok mutatni vele.”
Idő van
Elmozdulás. Folyton kutatja a neveléstudomány és a genetika az ösztönkincsünket. Hogy ráépítse a társadalom és a jövő tervezését. (Nemek és igenek zátonyai és tengeráramai között születtél, nem kagylóban. Szépnek születtél, de a szépek között is sebezhetőnek – „kint is bent is nagyok a távolságok” – mégis láncra nem vethetőnek.)
Az ősbizalommal kezdődött – a jelen lenni akarással. Legalábbis ezt vette észre egy valamikori kezdő tanár, aki boldog volt, ha kérdéseire valaki – bármilyen módon – felelni akart: „le szeretném rajzolni azt, amit látok, és nem tudom, hogyan.”
Az angyallá válni kezdéssel folytatódott: valaki arra ébredt, hogy arannyá válik, amihez ér. (Meg is rettent ettől). Arannyá lett a nyelv tufája, lyukacsos köve, habarcsa. A beszéd ragacsos közege borostyánná. A tövis inkább rózsává. A lélek labdává! A labda rózsává, a nyelv zakatolása vérünkké. Körök, dagályok-apályok a tiltások forróviaszos Édenében. („ugyanabban a történetben mászkálhatok”?) Angol, izlandi, román vers- és prózavilágok titkait oldja és köti.
„mi jött ásra ésre? Sírás nevetésre”: Valaki rendíthetetlenül keres: tintát főz gubacsból, csöndből, kacagós könnyből (vagy főznek neki másként): fekete, fekete, fekete levest. (Feketeleves 2010)
No
Mondjunk valami célratörőbbet. A pástra lépő olvas. Fordít. Fut. Futva ír. Elidőz képben, hangok viszonyában. Nonó nevet vesz fel a szigorú: „bohócot, vándort, szerelmet játszottam” – mentegetőzik (Nonó 1995). Csak azért sem hagyja a játékosságot a gyerekszobában: az igazmondást a piros pontok árnyékában, a szókimondást a kofáknak. Elvonult átváltozáshoz; eltűnt, annak, aki rossz helyen kereste: sajátabb létre ébredendő, magát újjászülendő. Csak azért se hagyja a szabadság félelmetes örvényeit az alpinistáknak és a filozoptereknek.
Miként estél alá az égről, fényes csillag, hajnal leánya? Zuhanásod értelmezése?
(Esés után 2000)
Noé
Csak a részlet: mert csak az a világ egésze. A valamennyire messziről is észlelhető (minőségű). Csak az eleven. A törékeny mérlegelő, az iránytűmíves nem akárkit vesz be ama hajóba. Érti Isten riasztását: hallja a jövő hívását. Száll: Papírhajóba (2009).
Könnyűségről álmodik, „kicsit kiszállni önmagamból”. Kilöki magát az űrbe. Visszarántja. („Kísérletezni a véletlennel …Tekergő vagy vándorló ember vagyok?”) szárazföldön, világtengeren, csillagközi porban? (föld 2013). Játszik az önértelmezéssel; nem az ócska rímmel, hanem a szövegbéli, könyvbéli, létezésbéli igénytelenséggel számol le halálos komolyan.
„mi
-ért szép, miért szerelmes, miért asszonánc. Miért bomlott a cimbalom, miért az avaron, miféle tánc; miért pont Párizs, mi az Illés szekere, miért hagyott csapot, papot Csokonai, és ki tartott vele; miért deli, igéző, halovány”
Igenek, nemek fölött a miért csillagburkában ingázik ez idő tájt László Noémi – teremtő szabadságfokon.
(Elhangzott az Erdélyi Magyar Írók Ligája Méhes György-díjakat kiosztó gáláján, a Méhes György nagydíjban részesült laudációjaként.)
