"Tuggyuk mi..."
Kereső  »
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 11. (745.) SZÁM – JÚNIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Bréda Ferenc
SZÍNÉSZ-ESSZÉ. Theatrum entis: Deus ex machina magica
HORVÁTH BENJI
eredet. az utolsó alkimista emlékére
Szőcs Géza
Utolsó levél Bréda Ferencnek
Karácsonyi Zsolt
Brédának, Brédáról
Zsidó Ferenc
A negyedik dimenzió
Király Farkas
Az űrök természetéről. Kulcskísérlet
Kürénéi Szinészios
Az Egyiptomi, avagy a Gondviselésről
Kulcsár Edmond
Versek
Ádám Szilamér
Királytemetés
Gothár Tamás
címtelen 1
GYŐRFI KATA
Versek
Láng Orsolya
Goethingen 4. Kortárs szobrok
MARKÓ BÉLA
Százezer könyv
Egyed Emese
Nemek igenek negyvennégy sorban, záró- és idézőjelekkel
Horváth Előd Benjámin
Jákob és a nyelv. Laudáció Sztercey Szabolcs Méhes György debütdíjához
Gyenge Zsolt
Larstól Leóig. Fesztiválnapló: 71. Cannes-i filmfesztivál
Kali Ágnes
Találkozások. Fesztiválmozaik
Fleisz Katalin
A csoda minimuma
Tamás Dénes
Kevésben a sok
ANDRÉ FERENC
Élőszó
Jakabffy Tamás
Ami a zenéből kilátszik
Portik Blénessy Ágota
17 REASONS – Ioan Sbârciu ünnepi kiállítás
 
Jakabffy Tamás
Ami a zenéből kilátszik
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 11. (745.) SZÁM – JÚNIUS 10.


Lábjegyzetek egy meg nem írt szöveghez.

 

1 Már sokadik évtizede, hogy a mindig aktuális ifjú korosztályok megrökönyödnek vagy épp nyerítve vihogják szét magukat a komolyzene láttán. Hiszen a képernyőkből kifolyólag elkerülhetetlen, hogy a komolyzene olyanok számára is látható is legyen, akik koncertterembe még véres erőszak árán sem tennék be a lábukat. Ez utóbbiak a képernyőn – amíg csak sikerül sebesen elkapcsolniuk valami coolabbra – gömböly pofazacskójú hörcsögöket látnak csilivili rézfúvók mögött és előre-hátrahajladozó, izzadó nyirettyűsöket pingvinnek öltözve, középen meg egy kényszerzubbonyából szabadult őrült szeretné ledöfni hegyes pálcával az első sor hangszereseit, vagy épp szenved, de meghalni nem tud.

 

2 A látványipar már rég behódította magát a zenébe, a komolyzenei vagy annak perifériáján nagyot kaszálni akaró showbusiness pedig erősen aládolgozik ennek. [De most nem André Rieux virágfüzéres, fény- és csillogáshömpölybe mártózó gusztustalankodásáról szeretném meggondolatlan lábjegyzeteimet kifejteni, bár mi tagadás, ennek margóján is jól lehet gonoszkodni.]

 

3 Ha a tévékészüléket lenémítjuk, ez meglepően hatékony módszernek bizonyul a zenéből kilátszó lényegtelenség fókuszba állításához. Vegyünk egy példát. Adott egy világhírű amerikai zongorista – mindegy, hogy történetesen az egyik legismertebb jazz-zenész, hiszen Bachot, Mozartot vagy Bartókot épp úgy játszik, kérik vagy sem –, ez a muzsikus pediglen (ne feledjük: lenémított tévékészülékünk tanúsága szerint!) zongorája előtt hol ülve, hol állva küzsdölődik azon, hogy a rajta erőt vett hasmenés épp küszöbön álló rohamát visszafojtsa, toporog, kétrét görnyedve fintorog, csücsörít az igyekvéstől, a körkörös záróizmok fölötti kontroll megfeszített biztosítása folytán láthatólag minden más e- vagy külvilági valóságot kirekeszt magából. Aztán megjelenik a névfelirat a képernyőn: valami Keith Jarrett. Mindegy, a csávó tök gáz.

 

4 A koncerttermi zenére való idomítást természetesen nem lehet elég korán kezdeni. Ha a születés pillanata nem szabna alsó határt neki, azt kellene mondanunk, a komolyzenére nevelés kinél-kinél az emberiséggel egyidős, illetőleg már az ókori görögök is. De sajnos a zeneiskolás kis köcsögök csak öt-hatévesen kezdik, de már akkor is elég későn. Olyan ez, mint az angol meg a táblagép, de hálistennek csak a népesség töredékét érinti. Ezt az elkerülhetetlen kellemetlenséget leszámítva viszont ezeket az izé… komolyzenés kis takonypócokat idejekorán beoltják, hogy is kell igazán látszani. [E fésületlen lábjegyzetek szerzője sajátszeműleg látta az iskolai kotta fénymásolatát, amibe egy szépemlékű sztár-zongoratanár az utolsó ütemek fölé ceruzával bár, de szembeötlő, ló betűkkel írta oda tanonca figyelmeztetésére: GESZTIKA!!! Ami azt jelenti, hogy a kicsi Öcsinek itt nagyon meg kell mutatnia, mennyire átéli, amit egyébként meglehetősen un, minthogy a kielégíthetetlen étvággyal megkövetelt skálázás mellett nyolc hete csak ezt gyakorolják: hajladozzék jobbra-balra, görnyedjen a klaviatúra felé, mintha úgy jobban hallaná, amit mindjárt befejez. Fújtasson, hunyja le szenvedően vagy belenyugvóan szemét. Ha meg gyors és dinamikus a darab, az utolsó akkordnál tegyen úgy, mintha méh csípte volna, mert így hiteles az előadás.]

 

5 Az operaközvetítések kimeríthetetlen bőségben biztosítanak új és még újabb tapasztalatokat a zenélés láthatóságára nézve. Ebben a 100+ kilós Violetták, Donna Annák, Floria Toscák, Mimik, Chouchouk természetesen felülmúlhatatlan megfigyelési alkalmat kínálnak, de természetesen a fiatal tisztek, bárók, hódítók, bohémek, tenorok, baritonok és egyéb főszereplők is olyan teljesítményt tudnak nyújtani potrohosságuk, lefittyedt mellkasuk és tokájuk folytán, hogy leginkább azt mondhatnánk mindőjükre: basszus. Azon kevés zenenézők azonban, akik túl bírják tenni magukat a térfogati vonatkozásokon, a gesztus és mimika terén is bőséges lehetőségekre lelhetnek a komolyzene mint olyan megítéléséhez.


Kivált a színpadi mozgás néven elhíresült pankráció az, ami minden figyelmet megérdemel. Legjellemzőbb előfordulásában hősünk úgy áll meg a színpadon, mintha előrelépne, de súlypontját az első lábára engedi, egyik kezét a kardmarkolaton (feszületen, félig elkészült festményén stb.) nyugtatja, másik, nagyívű gesztusba meredt kezét bármely barokk oltárkép mellékszereplője megirigyelheti. Közben többnyire háttal, de semmi esetre sem frontálisan énekel búcsút a tébécé agóniájában vergődő nősnőnknek, akit persze semmi nem tarthat vissza attól, hogy utolsó, igaz, csak tizenöt perces nagyáriáját lenyomja, mielőtt tapsorkán közepette jobblétre szenderül.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében