"a tekintet a kertekbe száll"
Kereső  »
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 12. (746.) SZÁM – JÚNIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
László Noémi
Pordal
Dimény H. Árpád
A szülőföld a mindenség - beszélgetés a 80 éves Czegő Zoltánnal
Czegő Zoltán
Hazai oltványok
Kele Fodor Ákos
A szív vége. Cigány újmesék1 Planétát húzó nyúl
Domokos Johanna
retró
Hellmut Seiler
Versek
Haklik Norbert
Verses aparegény generációs élményleltárral
FISCHER BOTOND
Tavasz lesz, Corina
Asztalos Veronka-Örsike
Csupán egy üveg bor
HORVÁTH BENJI
tranzit
Miklya Anna
A tájfutó
Csontos Márta
Versek
horváth csaba
Kormánybiztosi életpályák ’48–49-ben
Papp Attila Zsolt
Bergmani vámpírok, a magyar film és a PC találkozása a boncasztalon. Beszámoló a 17. TIFF-ről
FISCHER BOTOND
Posztmodern Molière-revü
Szántai János
Sortűz, avagy a négy testőr Vadkeleten
Mikola Emese
Emlékmű papírból és tintából
ANDRÉ FERENC
Határidő
Kovács Péter
Falba épített fordulatok
Jakabffy Tamás
Kommersz lényegtelenítés
Kiss Melánia
Világok közötti egyensúly
 
Hellmut Seiler
Versek
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 12. (746.) SZÁM – JÚNIUS 25.

 

Az írógép
(Képtelenség-vers)

Die Schreibmaschine

(Ein Undinggedicht)

 

            Hans Bergelnek

 

Első írógépem egy Remington

volt, melyet anno

bolhapiacról vettem

Vásárhelyen, Erdélyben, a kora

 

nyolcvanas években, viszonylag

magas áron – nem volt bejelentve –,

s immár a maga útját járta,

azaz a gondolataimét. Valaki

 

a szomszédunkból kiszimatolta,

bizonyára kapott is valamit

azért. Ettől kezdve

elváltak útjaink:

 

az enyémé s az írógépemé.

Rendőrségen kellett lejelentenem,

majd íráspróbát is leadnom:

az írógépemét,

 

minden évben, mindig januárban.

S ott, egy sivár betonhelyiségben

elém tett szöveget másoltam

vele – és elárultam gépem és önmagam

 

minden betűjével, melyet legépeltem.

Aztán egyszer, sok évvel a másolás után,

egy nehezen követhető világváltásban

vásároltam magamnak

egy Privileget az Új Hazámban,

99 márkáért, a Quellétől.

December volt, a múlt századvég tájt.

Következő januárban

 

mások limlomjai mellé tettem

a szemétre, kidobtam

az első nem-másoló-írógépem:

számomra immár értéktelenné vált.

 

 

Ablak

Fenster

 

Egy ablak egy másik

ablakra néz,

melynek ablaka

kisebb szobára

nyílik.

 

E szoba

ablakai

további, még

kisebb

szobára néznek.

 

Ezen kisebb szobák

mindegyikéből

ablakok néznek

egy szobácskára,

melynek szárnyas

ablakai vannak.

 

Ezen át

a tekintet

a kertekbe száll. Az egyik

kertben idős nő

széttárja

 

tenyerét,

s szabadjára engedi

kisverebét.

 

 

Követők követőket követnek

Verfolgte verfolgen Verfolger

 

Amikor tegnap kiléptem a házból,

előttem feküdt.

Egyből gyanússá vált. Kikerültem,

s ő felállt, balomon

 

átszökött a falon, a nap

a lapos tetőkön át nyomunkba szegődött,

más nem követett. A fal mentén haladt,

 

majd cipőm orrára csúszott s elszaladt.

Gúnyos nevetés közt, úgy tűnt,

a sarok mögé trappol s rám veti

 

magát, bőröm alá búj.

De én sem hagyom alább, lerázom,

akárha orgonabokor alatt

 

állnék, és utánaeredek. Ekkor feltűnés

nélkül

elterül az úttesten. Mintha csak az a vacak

mimikri a hasznára válna.

 

Én meg rátapadok a körvonalára,

s magamba

szívom lihegését. Lélegzem, s egyszer csak

grimaszt vágva csavar egyet az orromon,

 

azaz az övén, az én árnyékomon,

hirtelen.

 

 

Nagyapám és én

Mein Großvater und ich

 

Mikor Nagyapám 68 évesen

kiszabadult

a zsilávai börtönből,

első útja többé-kevésbé egyenesen a saját,

de időközben másé lett házához

vezetett, az erődtemplommal átellenben,

egy állatorvoséhoz,

ki az államosítás után

ugyanitt, a törvény nevében, kiválóan

berendezkedett.

Kitárt karokkal,

úgy mesélik, már-már megölelte.

 

Ezt a házat, a közösség legtekintélyesebbjét

kétszer húsz évvel később,

a második jogtalan állam

visszaszolgáltatásait

követően egy budi áráért

könnyelműen eltékozoltam,

pont az ő lányának, és

a tiszta üzletet, az anyagi javak

értéktelenné váló csöndes átvedlését

megpecsételtük

egy kézfogással.

 

„Az élet csak visszafele érthető meg, de élni, azt előrefelé kell!”

 

 

 

SZENKOVICS ENIKŐ fordításai

 

 

 

Hellmut Seiler 1953-ban született Kőhalomban. A nagyszebeni egyetemen végzett német–angol szakot, ezt követően, 1985-ig, tanár Marosvásárhelyen – ekkor, a kivándorlási kérelme benyújtásakor ott kell hagynia a tanügyet. Évtizedekig a Szekuritáté megfigyelése alatt állt. 1988-ban települt át Németországba. Irodalmi munkásságát több irodalmi díjjal, ösztöndíjjal is kitüntették, a legfontosabbak: Adam Müller-Guttenbrunn-díj (1984), vers fődíj (1999, Esslingen), a tübingeni Poetik Dozentur Würth irodalmi díja, Irseer Pegasus, a Német Írószövetség és az irsee-i Sváb Akadémia közös díja (2003). Jelenleg a Baden Württemberg-i Backnangban él.

 

 

 





Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében