"a tekintet a kertekbe száll"
Kereső  »
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 12. (746.) SZÁM – JÚNIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
László Noémi
Pordal
Dimény H. Árpád
A szülőföld a mindenség - beszélgetés a 80 éves Czegő Zoltánnal
Czegő Zoltán
Hazai oltványok
Kele Fodor Ákos
A szív vége. Cigány újmesék1 Planétát húzó nyúl
Domokos Johanna
retró
Hellmut Seiler
Versek
Haklik Norbert
Verses aparegény generációs élményleltárral
FISCHER BOTOND
Tavasz lesz, Corina
Asztalos Veronka-Örsike
Csupán egy üveg bor
HORVÁTH BENJI
tranzit
Miklya Anna
A tájfutó
Csontos Márta
Versek
horváth csaba
Kormánybiztosi életpályák ’48–49-ben
Papp Attila Zsolt
Bergmani vámpírok, a magyar film és a PC találkozása a boncasztalon. Beszámoló a 17. TIFF-ről
FISCHER BOTOND
Posztmodern Molière-revü
Szántai János
Sortűz, avagy a négy testőr Vadkeleten
Mikola Emese
Emlékmű papírból és tintából
ANDRÉ FERENC
Határidő
Kovács Péter
Falba épített fordulatok
Jakabffy Tamás
Kommersz lényegtelenítés
Kiss Melánia
Világok közötti egyensúly
 
FISCHER BOTOND
Tavasz lesz, Corina
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 12. (746.) SZÁM – JÚNIUS 25.


 

Ma csak négy órát dolgoztam. Képzeld, megkaptuk a fél napot, csak a nők, a március nyolcadika miatt. Kaptunk szavarint is, minden nő a gyárban. Utálom a szavarint, tudod te is, a felét odaadtam Attilának, a felét Paulnak. Ők ketten adtak márciuskát múlt héten, megérdemlik. Apámtól kaptam virágot, mint minden évben, de este, mikor megjött a kocsmából, már ugyanúgy üvöltözött, mint minden este, most pont a körömvágóját nem találta. Inkább kevesebbet írok, és gyakrabban, ez így könnyebb nekem.

 

Persze ez is New Yorkban történt, 1857-ben, tizenöt évvel a szaxofon feltalálása után. Negyvenezer munkásnő, egész pontosan varrónő hirdetett sztrájkot. Negyvenezer. Ez óriási tömeget jelentett akkoriban, még New Yorkban is, sokkal többet, mint ma jelentene. Szeretném leírni egy lapra, kézzel, ennek a negyvenezer nőnek a nevét, és elküldeni borítékban Corinának, dugja az apja seggébe éjszaka, míg alszik, a nevemben.

 

Dóra vegetáriánus. Nem eszik húst, tojást sem. De tejet iszik. Szeretek egy váltásban lenni vele, jól kijövünk, gyorsabban telik az idő, tudod. Rólad is meséltem neki egy csomót, ne haragudj, nem mondtam semmi olyasmit, ami árthatna neked. De nem erről akarok írni, hanem arról, hogy Dóra nem eszik húst, erre a múltkor uzsonnára húslevest hozott. Már az is szokatlan, hogy valaki húslevest hozzon uzsonnára, de főleg ha vegetáriánus. Kérdeztem tőle, hogy mi ez az egész, de csak kacagott, és azt mondta, kóstoljam meg, nem fogom megbánni. Először azt hittem, hogy valami drog, de nem történt semmi különös.

 

Corinával nem történt semmi különös, velem azonban igen. Szőke, rasztás lány volt, a tetoválások és piercingek akár el is takarhatták volna a testét, el is bujtathatták volna, de erről szó sem volt. Merevedésem volt, mikor elkezdtem kigombolni a farmerjét, és merevedésem volt, mikor kiléptem tőle a fekete és nedves járdára, a kettő között viszont kétségbeesett impotencia. Ez kedden volt, csütörtökön újra találkoztunk, pizzát ettünk és füveztünk, aztán a biológiai kudarc megismétlődött. Ez azon a héten volt, mikor Corina megkósolta a vegetáriánus Dóra húslevesét.

 

Akkor ezért kacagott annyira Dóra. Ne haragudj, én semmi rosszat nem akartam neked. De ő sem szerintem, csak félreértette a helyzetet, mert csak annyit tud, hogy szerelmes vagyok beléd. Így jobban értem a húslevest is, mert akkoriban sokat panaszkodott, hogy a pasija biztos megcsalja, de aztán megint jóba lettek. Itt már mindenki a húsvétra készül, mintha az idén mindenki jobban várná a tavaszt, pedig ez a tél sem volt semmilyenebb, mint a többi. Ebben az évben egybeesik a román meg a magyar húsvét, hálistennek nem kell kétszer készülődni. Mi megtartjuk a majálist, mint minden évben, a többség a locsolkodásra meg a szentelt ételre készülődik, nálunk otthon meg a tojáshajigálásra. A majális szervezésénél én a sátrakat vállaltam el, Attilával és Sergiuval.

 

A majálist nem május elsején, hanem húsvétkor szerveztük mindig. Én leginkább grillezni szerettem, és utána a szemétszedést. Éjszaka láttuk az északi fényt, és az állatok közelebb jöttek hozzánk, őzek, akikben gyönyörködtünk, és vaddisznók, akiktől féltünk. A halak a patakból a vízfelszínt szántották, a madarak, varjak, kányák és héják, mindenféle kicsi énekesmadarak és verebek pedig alacsonyabban repültek, és egymáshoz is közelebb.

 

Apám minden este be van baszva. Reggel a kávénál olyanok vagyunk, mint egy boldog család a tévéből, este meg mint valami rossz valóságshow. A falon kívül mást nem üt meg, csak üvöltözik, mint egy állat, meg magát sajnáltatja. Mindegy. Azt találtuk ki a fiúkkal, hogy az idén csak lombsátrakat csinálunk, mindenféle méretben és formában. Ágakból a vázat, lombból a tetejét. Középen a százszemélyes partisátrat is, meg a tisztás szélén a kicsi, kétszemélyes kuckókat is. Csak azt kell még kitaláljuk, hogy mivel szigeteljük le úgy a tetőt, hogy ne ázzon be.

 

Nem tudtam kiverni a fejemből a szőke, rasztás lányt, úgy éreztem, hogy magyarázattal tartozom neki. Itt nincs nagy különbség a tél és a március vége között, ugyanaz a nedves, alattomos hideg. Hiányzik a tavasz öröme otthonról, hiányzik Corina, de hiányzik a szőke piercinges lány is. Kibontok egy dobozos sört, bekapcsolom a laptopot. Az egyik korai emlékem, hogy apámmal húsvéthétfőn locsolni megyünk, én a bicikli kisülésén. Aztán hazafelé már tolta a biciklit, mert túl részeg volt, hogy felüljön rá.

 

Nem tudom leírni azt, amit akarok, és ettől elmegy a kedvem, hogy írjak neked. Vagy nem írok semmit, vagy egész nap levelet írok, de akkor meg nincs miről írjak, csak az, hogy neked írok. Minden a régi, készülünk a húsvétra, Dóra elköltözött a pasijától, unom a kibaszott munkát. Sergiu mintha flörtölne velem, de nem tudom, hogy mit higgyek. Szimpatikus fiú, és vonzó is, de eddig azt hittem, hogy meleg. Most már nem vagyok biztos benne.

 

Sergiut nem ismerem, én már nem voltam otthon, mikor odakerült. Attiláról akár azt is mondhatnám, hogy a barátom, de félek tőle, hogy nincsenek barátaink, sem neki, sem nekem. Épp ma olvastam a facebookon, hogy az introvertáltak nem barátkoznak, hanem egy extrovertált örökbe fogadja őket. Attilával mi nem tudtuk örökbe fogadni egymást. A szülei már meghaltak, de azelőtt is idegbajos volt, nehéz ember, ahogy apám mondaná. Alultáplált, láncdohányos és alkoholista, de nagyon is jóképű, a röhejes bajusz ellenére. És elképesztően jó verseket ír.

 

Nagyon sok minden történt húsvétkor, nem is tudom, mivel kezdjem, van, ami fájni fog. A pénteket megkaptuk megint szabadnapnak, megint csak a nők, mert kell készülődni a húsvétra. Az apjuk rühes fasza készülődjön a húsvétra. Az én apám meg a haverjai már vasárnap este részegek voltak, hétfőn folytatták. Délelőtt jöttek engem is meglocsolni valami falubeli fiúk, nem tudom, minek, elzavartam őket. Errefel az addig összegyűjtött nyers tojásokat, vagy negyvenet összesen, ráhajigálták a házfalunkra, sárga lett az egész. Nem tudom, mit mondott apám, azóta nem voltam otthon.

 

A fájdalom létezik. A fájdalom, amire Corina gondol, létezik. Sokfélék vagyunk. Van, aki vegetáriánus, van, aki vegán, és olyan is, aki húst is eszik. Van, aki autóval jár, de ezek vannak kevesebben. Van olyan, aki festi a haját, és van, aki piercinget visel. Van, aki jógázik, van, aki nem. Olyan is van, akinek csak egy párja van, és nem is fekszik le mással, és van olyan, akinek nincs párja. A majálison általában sok a szex. Mikor Corina a levelében Sergiut és Attilát említette, hogy velük van egy csoportban, már nagyjából sejtettem, mi fog következni. Csak azt nem tudtam, hogy melyikükkel fog lefeküdni. Végül mindkettővel. Egyszerre. De nem ez fájt.

 

A majális éjszakáján, a lombsátorban, a tisztás és az erdő határán. Én feküdtem középen, és előbb Attilával kezdtem csókolózni. Felé fordultam, hagytam, hogy simogasson, de közben hátulról éreztem, hogy Sergiu hozzámsimul. Azután már nem sokra emlékszem, igazán nem tudnám leírni részletesen. Emlékszem, hogy mindenki simogatott mindekit, arra, hogy Sergiu fasza sokkal nagyobb, mint Attiláé, és szép mindkét fiú. Meg arra, hogy mind csókolóztunk, aztán észre sem vettem, de már szeretkeztünk, és azt sem tudnám megmondani, hogy melyik pillanatban ki volt bennem.

 

A részletek például egyáltalán nem fájnak. Az fáj, hogy a szeretkezésnek nem volt dramaturgiája, vagy ha volt is, nem úgy, mint egy pornójelenetnek. Ez például fáj. Az nem, hogy Sergiunak, mikor hátulról Corinához simult, a slicce már ki volt gombolva, és Corina a szoknyája alatt, a combja bőrével érezhette, hogy felizgatta a fiút, de jóformán észre sem vette, mert közben Attilát simogatta a szövetnadrágon keresztül. Az sem fáj, hogy boldogságot, nem örömet, nem élvezetet, hanem boldogságot érzett, mikor elölről és hátulról egyszerre ölelte a két fiú, és arra gondolt, hogy ilyen, a testet tökéletesen lefedő ölelést egyetlen ember nem adhatna, mert nem lenne, hogy körülérje.

 

Hallottam a szirénákat a lombsátorban, még villogó kék fényeket is mintha láttam volna, de nem gondoltam, hogy valami részeg locsolók verekedésénél komolyabb dolog lenne. Hozzánk, az erdőhöz nem ért el a felfordulás. Folyamatosan kaptuk a híreket. A férfiak törni és zúzni kezdtek. Őrjöngve rohantak a város utcáin, és volt, aki a saját lányára támadt egy fejszével. Rögtön működésbe léptek a stratégiai algoritmusok, amiket Anitáék mindenkinek a fejébe vertek, fél órán belül előkerültek a fegyverek, és autókkal, biciklikkel mi is el tudtunk indulni a város felé, elöször is hogy kiderítsük, ki harcol kivel.

 

Az fáj, hogy el tudom mesélni ezt úgy, mintha Corina egy báb lenne a játékszínházamban. Az fáj, hogy három orgazmusa volt, bár azt hazudtam, hogy nem fájnak a részletek. Az fáj, hogy tudom pontosan, hogy három orgazmusa volt, tudom pontosan, hogy mikor volt, tudom, hogy hogyan. Az fáj, hogy félek tőle, hogy ő nem tudná elmesélni az én történeteimet úgy, hogy tudja rólam, hogy mikor gyújtok rá egy cigire, és vajon miért éppen akkor, és hogy nagyon kellett pisilni. Az fáj, hogy ha én el tudom mesélni őt, de ő nem tud engem, akkor szakítanom kell, ez az egyetlen helyes döntés, de én nem tudok szakítani, nem szoktam, engem szoktak kidobni.

 

Olyan is volt, hogy egyikünk pihent, vagyis mindenki pihent is, és hagyta, hogy a másik kettő szeresse egymást, Attila még el is aludt. De aztán felébredt. A ruháink csak a legvégére kerültek le rólunk teljesen, és össze-vissza dobálva lógtak az ágakon meg gyűrődtek a földön, de a végén, mikor mind meztelenek voltunk, az volt a legjobb. Persze elszívtunk három jointot is. Egyet Attila sodort az elején, és még mind ruhában voltunk, egyet Sergiu, rajtam bugyi volt, Attilán csak egy póló, Sergiun meg a kigombolt sliccű farmernadrágja, miközben szívtuk. Az utolsót én sodortam, ragacsosan és nedvesen, mind meztelenül, mielőtt előbújtunk volna.

 

Az történt, mint később sikerült kideríteni, hogy húsvéthétfő estéjére majdnem az összes férfi impotens lett. Az azóta sem egyértelmű, hogy az ivóvízhálózatot mérgezték-e meg, vagy milyen módon sikerült a lakosság ilyen mértékű megfertőzése. A hatás átmeneti volt csak, de ezt aznap még nem lehetett tudni. Nem tiszta senki számára, hogy miképpen verődtek őrjöngő hordákba a férfiak, és milyen motivációval kezdtek törni-zúzni és emberekre támadni. Az fáj, hogy Sergiu és Attila nem voltak impotensek aznap este, és lehet, azt sem tudták, Corinának mikor van orgazmusa. Az fáj, hogy nem tudom, hogy én, ha otthon lettem volna, mi történt volna velem. Az fáj, hogy félek, hatott volna rám a méreg, talán épp amiatt, mert el tudom mesélni Corinát.

 

Sergiu biciklivel ment, Attila meg én egy terepjáró platóján. Én sem tudom pontosan, hogy mit tettek a vízbe, de nekünk is csak később beszéltek az akcióról, és egy csomó minden így sem derült ki. Azt tudom, hogy Dóra benne volt a csapatban, de még nem tudtam vele beszélni, hogy többet meséljen. Most, hogy rájöttek, csak átmeneti volt a hatás, a dolgok kezdenek visszaállni a régibe. Nekünk az a dolgunk, hogy ezt minden eszközzel megakadályozzuk. Viva la revolución.

 

 

 

Fischer Botond költő, prózaíró, 1982-ben született Nagykárolyban. Kötete: Alsó­golgota (Kriterion, Kolozsvár, 2013).

 

 

 

 





Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében