"a tekintet a kertekbe száll"
Kereső  »
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 12. (746.) SZÁM – JÚNIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
László Noémi
Pordal
Dimény H. Árpád
A szülőföld a mindenség - beszélgetés a 80 éves Czegő Zoltánnal
Czegő Zoltán
Hazai oltványok
Kele Fodor Ákos
A szív vége. Cigány újmesék1 Planétát húzó nyúl
Domokos Johanna
retró
Hellmut Seiler
Versek
Haklik Norbert
Verses aparegény generációs élményleltárral
FISCHER BOTOND
Tavasz lesz, Corina
Asztalos Veronka-Örsike
Csupán egy üveg bor
HORVÁTH BENJI
tranzit
Miklya Anna
A tájfutó
Csontos Márta
Versek
horváth csaba
Kormánybiztosi életpályák ’48–49-ben
Papp Attila Zsolt
Bergmani vámpírok, a magyar film és a PC találkozása a boncasztalon. Beszámoló a 17. TIFF-ről
FISCHER BOTOND
Posztmodern Molière-revü
Szántai János
Sortűz, avagy a négy testőr Vadkeleten
Mikola Emese
Emlékmű papírból és tintából
ANDRÉ FERENC
Határidő
Kovács Péter
Falba épített fordulatok
Jakabffy Tamás
Kommersz lényegtelenítés
Kiss Melánia
Világok közötti egyensúly
 
Jakabffy Tamás
Kommersz lényegtelenítés
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 12. (746.) SZÁM – JÚNIUS 25.


 

Ki lehetne a megmondója, hány millió (vagy milliárd?) gregorián cédé használódik, áll, fekszik, porosodik a lakott kontinensek érintett zenehallgatóinak polcain?! Persze az igényes, komolyan előkészített, illetőleg a „Gregorian hits” és a „The best of… ” típusú gregorián hang- és videófelvételek nemcsak összpéldányszámban, de minőségben, stílusban, a (szub)kulturális környezet változatosságában is… ütőképesek.

 

Most pedig szeretném elmondani önöknek, miért nem helyes gregorián énekekből készített CD-nyi mutatványokat kiadni – szerintem. Kérem, higgyék el, tudom, mit beszélek, hiszen 2001 és 2010 között karvezetőként magam is hat efféle CD-felvételt készítettem, és egy egyesület, illetőleg egy budapesti kiadó ezeket közprédává is tette. Elmondom tehát, amit évek alatt kellett átgondolnom – pontosabban önreflektálnom – ahhoz, hogy mára igen radikális véleményre jussak, jelesül arra, hogy ilyesmit csinálni nem szabad.

 

Amit ma a gregorián énekről „tudunk” – az igen kevés jól felkészült muzikológust és a gyakorló egyházzenészek bizonyos töredékét nem számítva az idézőjelben tudók közé –, az lényegében a középkor liturgikus gyakorlatának, magatartásának teljes félreismerésén alapul, és minden (erőltetett) toleranciánk ellenére sem vonható ki a félműveltséggel összefoglalható ismeretködből.

 

A legtöbben azt gondolják, hogy a gregorián zene a művészet körében szemlélendő/hallgatandó. Téves. A gregorián ének a zenének mint az emberi nonverbális nyelvek egyikének nem a művészi, hanem az alkalmazott zenei alkategóriájába tartozik.

 

A legtöbben azt gondolják, hogy a gregorián ének hol misztikusan monoton, hol szinte követhetetlenül díszes-kusza dallamvilága a hallás útján percipiálható élvezetet célozza meg, vagyis esztétikai érdekű. Téves. A gregorián ének egy kész, többnyire szigorúan kötött szöveg megformálására szolgáló eszköz, alkalomtól, helyzettől függő konkrétságban vagy ünnepi elvontságban.

 

A legtöbben azt gondolják, a gregorián ének az áhítat elomló, elragadtatott, szubjektív, érzelmes valósága. Téves. A gregorián ének – a máig fennmaradt ambrozián, illetve a századok során elenyészett ófrank, órómai, gall, mozarab, aquitán, beneventán rítusok zenei nyelvéhez hasonlóan – objektív (hiszen túlnyomórészt közösségi), egyaránt idegen tőle a kreativitás és az affektivitás. Nem kifelé forduló, megmutató, hanem introvertáló, koncentráló típusú nyelv. Nem a korszerűt, hanem az időtlent fogalmazza meg, ezért semmilyen értelemben nem kapcsolható hozzá az érdekesség képzete.

 

A legtöbben azt gondolják, a gregorián ének az egyházi liturgia szövegéhez képest fakultatív tényező, amolyan „hab a tortán”. Téves. A liturgiatörténet fénykoraiban gyakorlatilag nem volt prózában végzett istentiszteleti tevékenység. Vélhetőleg voltak olyan korok, amikor a kanonikus és zsoltárszövegeket nem is tudták prózában mondani. (Ön, kedves Olvasóm, hogy tudja jobban felidézni Kölcsey Hymnusát? „Merő” versben-e vagy inkább dallammal?)

 

A legtöbben úgy gondolják, a gregorián zene mindenkihez (ekként a vásárlók demokratikus és heterogén tömegéhez is) szólni akar. Téves. Liturgikus nyelvként a gregorián ének természetesen az Istenhez és – másodsorban – a liturgiában részt vevő, pontosabban azt művelő közösséghez szól.

 

A legtöbben úgy gondolják, a gregorián ének háttérhallgatásra is jó. Mondjuk vasalás, vezetés vagy kerítésfestés közben. Esetleg relaxációra. Téves. A gregorián éneknyelv érvényének feltétele az aktív jelenlét, amely természetesen szakrális, istentiszteleti közelséget jelent. Ami a relaxációt illeti: a liturgikus ének – amint már említettük – éppen hogy szellemi-spirituális koncentráló funkciójú és a szöveg tartalmára irányítja a figyelmet. Ezzel függ össze az a középkorra visszavezethető elv, amely szerint a liturgikus ének „ne legyen szép” – azaz ne vonja el a figyelmet az objektív tartalomról.

 

Ezek után talán ön is egyetért legalább azzal, hogy érdemes végiggondolni: nem méltatlanul banális, átlagosba taposó, sőt némileg prostituáló üzlet-e a középkor (megfakultan ugyan) máig fennmaradt nyugati-keresztény egyházi-kulturális kincsét csilivili dobozokba csomagolva piacra dobni, mondjuk a csipkefüggöny és a gumimaci mellett?

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében