Németh Bálint: A hangyák élete. Magvető–JAK. Budapest, 2018.
Németh Bálint versei a hiányt mint jelenlétet járják körül. A perpektívákat rendre szétszálazza, elmosódik a határ megfigyelő, megfigyelt és elbeszélő között. Folyamatosan szemlélődik, reflektál és engedi, hogy felemésszék a történeteket az asszociációk. Megfigyeli a hangyákat, a verset, mely által a megfigyelésről beszél, megfigyeli saját magát és megfigyeli a megfigyelést is. Számára az írás egyszerre a felejtés és a feltárás eszköze, ahogy kapcsolódási pontokat hoz létre a hiány, a kávé, az élet, a halál, a hangyák és a nyelv között.
Az átjárások precíz költészete ez, ahogy észrevétlenül egyensúlyoz az asszociációk mentén, közben a hangyák széthordják a kihullt kávézaccba szórt elkeseredést. Amit egyik versben állít, azt a következőben visszavonja, minden kijelentést próbál tökéletesre hangolni, mielőtt az felszívódna a padló repedésein. Távolságtartása képezi meg a feszültséget, megnyitja az olvasó előtt a szövegeket, majd egy óvatlan pillanatban kisétál belőlük, hogy az invazív fajok elfoglalhassák a házat. Megfigyeléseit átitatja a Heisenberg-féle határozatlansági reláció, minél pontosabban kiismeri a hangyák szokásait, annál mélyebbre téved el önmagában. Úgyhogy tandorisan engedi ömleni a nyelvet, mely látszólag tetszőlegesen áramlik, de voltaképp precíz összefüggésrendszereket hoz létre a félbemaradt mozdulatok kiterített idejében. Keserűsége ellenére egyfajta ontológiai derűvel nyilvánul meg, még ha olykor engedi is a környezetét kifordulni önmagából.
Mindig a látszatok mögé néz, lebontja az elsődleges síkon felépülő képeket és új mozaiktereket épít belőlük. Borsik Miklós illusztrációi pedig remekül segítenek a hangulat megteremtésében, ahogy bizonyos értelemben fokozatosan felcserélődik egymással az elbeszélő és a rovarkolónia, a megfigyelő és a megfigyelt, a grammatika és a kávézacc. Magába fordul az idő, szétroncsolja a tájékozódási pontok közt megképződött szimmetriát, és észrevétlenül vezet félre, hogy „ne feledkezzünk meg az apró repedésekről sem.” (20.) A kényszeres megfigyelés segíthet feldolgozni a hiányérzetet és elviselni a magányt, amit bírni kell, mert a hangyák a testsúlyuk hatszázszorosát is elbírják.
