"mintha a bolygók felszínét látnánk"
Kereső  »
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 15. (749.) SZÁM – AUGUSZTUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Forró szél
ANDRÉ FERENC
A költő egyetlen feladata, hogy őszinte legyen önmagával - beszélgetés Dósa Andrei költővel, műfordítóval
Jean-Jacques Viton
VIII
Bogdán László
Az Ezüst Páholy zavaros ügyei (III.)
Codău Annamária
A totalitás felé
FELLINGER KÁROLY
Versek
FAZAKAS ATTILA
nem lát
Benke András
Versek
ANDREI DÓSA
Versek
Munding Márton
Horvát néni
Hegedüs Benjámin Jutas
Versek
Tiboldi Boróka
Füllel és szemmel olvasott dalok
Balázs Imre József
Szelíd jelenlét. Jancsik Pál (1936–2018)
Molnos Lajos
„Félek, túl nagy lesz neked a síri sötét”
Láng Orsolya
Goethingen 7. Néprajzi gyorstalpaló
Dimény Lóránt
Novellák
Bakk Ágnes
A kiszámítható alkotói válság
CSUSZNER FERENCZ
Videótörténet és színháztörténet
Borsodi L. László
Dumákat beszéltek, és nem szóltok róla senkinek
Magyary Ágnes
Színe: vörös
Kulturális mágnes
Jakabffy Tamás
Kibúcsúzott Sir Simon Rattle
Kollár Dávid
Elveszett paradicsom? (2)
 
CSUSZNER FERENCZ
Videótörténet és színháztörténet
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 15. (749.) SZÁM – AUGUSZTUS 10.


 

„A mozgókép beépítése a színházi előadások struktúráiba határtalan idő- és térbeli illúziók megjelenését tette lehetővé. […] A digitalizációval, a virtuális térrel és a virtuális test megjelenésével megváltozott a testről mint kommunikációs médiumról alkotott véleményünk. […] A digitalizáció korának színház-esztétikai vezérfonala a jelek, a médiumok, az érzéki ingerek, a tér, az idő, a test, a szöveg és a narratíva mellett önálló és egyenértékűként kapcsolódik be az előadás struktúrájába, hatásmechanizmusába.” (10.o.)

 

A rendszerváltást követő első két évtizedben majdnem az összes romániai magyar színház repertoárjában feltűntek a videótechnikát is használó előadások. A marosvásárhelyi Mentor és az UArtPress által közösen kiadott Videó és spektákulum című, A videókép megjelenése a romániai magyar színházi terekben alcímű könyv valós hiányt pótolt a romániai magyar színházi szakkönyvek palettáján. A 2014-ben publikált könyv Bartha József (képzőművész, látványtervező, kurátor, egyetemi oktató) 2012-ben, a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemen megvédett, azonos című DLA dolgozatának könyv formájában közreadott változata.

 

Videó és spektákulum térben és időben egyaránt távolról közelít a romániai magyar színházi terekhez. A könyv első, Előzmények című fejezetében a 17. század végétől kezdődően tekinti át a kinematográfot megelőző időszakot, majd a mozgófilm megjelenésének korszakát. Ezt követően tér rá a televízió és videó történetének, illetve a videóművészet kezdeteinek átfogó tárgyalására (A televízió és a videó korszaka). A harmadik fejezetben (A videó és a színház) még mindig a történelem foglalja el a központi helyet, igaz, itt már a színház és a videó színháztörténeti jelentőségű találkozásainak jut a főszerep. A színház médiuma és a videóhasználat médiumai című fejezet a videó és színház összefonódásainak vizsgálatához fekteti le az elméleti alapokat, a következő két fejezet pedig a romániai videó-, televízió- és színháztörténet irányába tesz kitérőt (Arról, hogy miért nem volt videóművészet a rendszerváltás előtti Romániában, A romániai színjátszás). Mindezek után kerül sor a könyv alcímében ígért téma tárgyalására. A Mozgókép a rendszerváltás utáni romániai magyar színházi előadásokban a mozgókép szempontjából legfontosabb tendenciákat és előadásokat tekinti át az 1993–2011 közötti időszakból.

 

A könyv két legfontosabb, vagy ha úgy tetszik, legnagyobb hozzáadott értékkel bíró fejezete A színház médiuma és a videóhasználat módozatai, illetve a Mozgókép a rendszerváltás utáni romániai magyar színházi előadásokban. A két fejezet együttese gyakorlatilag a könyv terjedelmének felét teszi ki, mégis joggal érezheti az olvasó, hogy az említett két fejezet kifejtései jóval több teret érdemeltek volna. A színház médiumai… fejezet huszonöt oldalán hemzsegnek a jelentős színházi alkotók és elméletírók nevei, ahogy a tőlük származó idézetek is, ám a sűrűn szőtt utalásrendszer és a korlátozott terjedelem több esetben pontatlanságokhoz, elhamarkodott következtetések levonásához, és olykor átgondalatlanul megválasztott idézetekhez vezet. Következzen két önkényesen kiragadott példa.

 

Az élő és mediatizált testiség című alfejezetben Bartha József egy, a Jákfalvi Magdolna A nézés öröme című tanulmányából származó, részlegesen megadott idézetre hivatkozik a színház legegyszerűbb definíciójaként: „A színház legalább két valós test egyidejű, közös jelenlétét feltételező műalkotó közeg […]” (74.o.). Ez a részleges idézet kifejezetten megengedő és hiányos az általánosan elfogadott, Eric Bentley-től származó minimáldefinícióhoz képest, amire maga Jákfalvi Magdolna is hivatkozik a szóban forgó tanulmány lábjegyzetében. A helyzet tisztázása érdekében következzen a teljes Jákfalvi idézet. Mint adalék annak megértése érdekében, hogy a színház és a vizsgált könyv témaválasztása szempontjából miért fontos a valós és a virtuális, illetve a színház, a happening, a videó stb. fogalmainak egymástól történő elhatárolása:

 

„A színház legalább két valós test egyidejű, közös jelenlétét feltételező műalkotó közeg, mely évszázados, ezért erősen kultúrafüggő szabályok szerint az egyik valós testre a valóstól eltérő virtuális létet kényszerít. A virtuális létezést cipelő valós test a színészé, az őt néző valós test a nézőé. A testek tényleges, fizikai és egyidejű jelenléte híján nem beszélhetünk színházról, csak filmről, videóról és cyberelőadásról, a virtuális kettőzés nélkül nem beszélhetünk, csak performance-ról, happeningről, szociális rituálékról.”

 

Álljon itt egy másik példa, ezúttal a nagyvonalú kijelentések közül, a Közönség, látvány, videó című alfejezetből:

 

„A technikai mozgókép előtt álló nézőnek soha nincs az az érzése, hogy befolyásolhatja az eseményeket, pedig egy mozielőadás vagy a televízió ugyanolyan feszültségekkel töltheti fel a mozi- vagy televíziónézőt, mint a színházi előadás a színházi nézőt”. (81.o.)

 

A fenti idézet a színház felől közelítve két állítást tesz. Egyrészt, hogy a technikai mozgókép előtt álló nézővel ellentétben a színházi nézőnek az lehet az érzése, hogy befolyásolhatja az eseményeket. Úgy megfogalmazva az állítás igaz, de szükséges a pontosítás. Ugyanis a színházi előadások csak a legritkább esetekben adnak lehetőséget a nézőnek arra, hogy valóban befolyásolja az eseményeket, és az ilyen esetek túlnyomó többségében a néző éppen azt teszi, amit az előadás alkotói elvárnak tőle, ahhoz, hogy továbbgördülhessen a produkció. Az Erika Fischer-Lichte által leírt feedback-szalag értelmében a nézői reakciók valóban befolyásolják a játszókat (ahogy a játszók teljesítménye is befolyásolja a nézőket), de itt nem elsősorban az egyén, hanem a tömeges nézői reakció kerül a fókuszba.

                                                            

Az idézett rész második állítása, hogy egy mozielőadás vagy a televízió ugyanolyan feszültségekkel töltheti fel a nézőt, akár egy színházi előadás. Bár az állítás védhető, ismét pontosításra van szükség, hiszen a nézők és játszók testének tényleges, fizikai és egyidejű jelenléte olyan feszültségeket is gerjeszt, amelyek a technikai mozgókép előtt állva nem jönnek létre. Elég csak a könyvben is említett, a Kolozsvári Állami Magyar Színházban bemutatott, Andrei Șerban rendezte Ványa bácsi előadásra gondolni, amelynek egyik jelenetében az Asztrovot alakító Bogdán Zsolt magasan a nézők feje fölött, fél kézzel kapaszkodva lóg egy, a zsinórpadlásra vezető fémlépcső korlátjáról, és bármennyire is bízzunk a színész fizikai képességeiben, illetve bármennyire leköt az előadás, nézőként aligha lehet elvonatkoztatni egy esetleges baleset azonnali és valós következményeitől.

 

Videó és spektákulum elsősorban videó- és színháztörténeti szemszögből járja körül választott témáját, így félő, hogy adósa marad az olvasónak. A Videó és spektákulumba abból jut kevés, ami miatt a Bartha József munkásságát ismerő olvasó kézbe veszi a könyvet. Ez pedig a szerző képzőművészeti és színházi tapasztalatából kiinduló, a választott téma gyakorló alkotói szemszögből történő tárgyalása. Konkrétan: a DLA értekezés helyett jó lenne a Mozgókép a rendszerváltás utáni romániai magyar színházi előadásokban című fejezet könyvvé bővített változatát olvasni.

 

 

 

Bartha József: Videó és spektákulum – a videókép megjelenési formái a romániai magyar színházi terekben. Mentor – UArt Press, Marosvásárhely, 2014.

 

 

 





Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében