"bármerre indulsz, ott a tenger"
Kereső  »
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 16. (750.) SZÁM – AUGUSZTUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Szálinger Balázs
Ez a hajó mire fölér
Nagy Borbála Réka
Az emlékezés kormányosa - interjú Dobai Péterrel
László Noémi
Tenger
Bogdán László
A tenger és az álmok
VARGA LÁSZLÓ EDGÁR
ábrák egy idegen ország tengerpartjának fövenyén
Láng Orsolya
kisodródás
Király Farkas
július 12.
Ferdinandy György
Meleg tengerek
Svet di Nahum
Szabadulás a Krímből
Juhász Márió
Versek
Kiss Lóránt
Versek
Sánta Miriám
Váltás
Szabó R. Ádám
Ha kérdeznek, válaszolj
Nyíri Katalin
Novellák
ANDRÉ FERENC
darth vader felesége
HORVÁTH BENJI
Mind egymásból vagyunk
Papp Attila Zsolt
A vihar szemében
Karácsonyi Zsolt
Mesterséges áramlatok
MÁRTON EVELIN
El Bahar
Bartha Katalin Ágnes
A 90 éves Dávid Gyula köszöntése
Szántai János
Tenger a vászonhatáron
George Volceanov
Shakespeare: az elárult áruló
Haklik Norbert
Élethazugságok könyve
Demeter Zsuzsa
Legyen jó szándékú veled a tenger!
ANDRÉ FERENC
Tengerszemek
Jakabffy Tamás
Lille MUKO
Kollár Dávid
Elveszett paradicsom? (3)
 
Ferdinandy György
Meleg tengerek
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 16. (750.) SZÁM – AUGUSZTUS 25.


 

Valami egészen máson dolgoztam, amikor rámcsörrent a vonalasnak nevezett tárcsás telefon. Hogy írnék a tengerről! – szólított fel egy szárazföldi hang.

 

Méghozzá nem is akármit: esszét, értekezést. A terjedelme pedig kettő usque három flekk legyen. Ezzel meg is szakadt a nemzetközi kapcsolat. Nem volt időm elmondani, hogy vénember vagyok, és már harmadik hónapja egy üzeneten dolgozom. Levél fiaimhoz lesz a címe, éppen belevágtam. Éppen összeszedtem hozzá az anyagot.

 

„Tiszavirág életem / tengereken tengetem.” Volt egy ilyen kamaszkori rigmusom. Nyilván ez ihlette meg a rámcsörrenő jóbarátokat.

 

Amit most írok, fél évszázaddal az idézett csalafinta klapancia után lát napvilágot. Fiaim tízezer kilométerekre élnek, én pedig egyre gyengébbnek érzem magam. El kell mondanom, amit tudok. Még idejében. Mielőtt elpatkolok.

 

És most itt van ez a szunámi. A tenger. Amikor úszni tanítottam őket! – jut eszembe. Hogy is volt? Megkérdezem az élettársamat.

 

– Hogy úszni? – szól ki a fürdőszobából. Hát az biztos, hogy te nem!

 

Ideje rátérnem az óceánra. A tartalomnál mindig fontosabb a terjedelem.

 

*

 

Egy apró szigeten éltem le az életemet. Akármerre indultam útnak, leértem a partra félóra alatt. Északon a hűvös Atlanti, délen a langyos Karibi habok.

 

A trópuson izzad az ember. És a szobákon nincsenek zárható ajtók-ablakok. Szerelmeskedni lejár a vízbe az ember.

 

Belesétálnak a tengerbe a párok. A fiúk a mélyvízbe csábítják a lányokat. Akinek nem ér le a lába, kiszolgáltatott. Van, aki fejest ugrik: a parton ücsörgők megcsodálhatják a fényes márvány-combokat. Ez azonban csak egy pillanat: úszni nem tudnak a trópusiak.

 

A szerelmesek átölelik egymást, a nők a fiúk derekára kulcsolják a lábukat. De ezt már nem látja senki. Én is csak tapasztalatból tudom.

 

Így ringanak, mint a nenüfárok. A tavirózsák. Csak a tágranyílt szemekből lehet sejteni, hogy merre tartanak. Mert itt, a meleg tengerekben, ismeretlen a korai magömlés. Az ejaculatio praecox. Mozi után a kislányok nevetgélve mesélik, hogy a hősök még ki sem gombolták a nadrágjukat, és a szerelemnek máris vége van.

 

Mi itt addig szeretjük egymást, amíg kedvünk tartja. Amíg csak ránkeseteledik. Nekem is így fogant meg valamennyi fiam. A meleg tengerek habjaiban.

 

Ezzel be is fejezem. Visszatérek az üzenethez, amin harmadik hónapja dolgozom. Mindezt persze a fiaimnak is megírom.





Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében