1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

A gyümölcs vak. Látja a fát.
(René Char: Hypnos feljegyzései)

A vékony boltozat alatt súlyos eső szemerkél.
A ház homlokzatához lapulok, bár megúszhatnám

szárazon, ám az érett esőszemek haránt vágnak és nincs
menekvés: az első kapualj alá berohanok, zárva,

ahol az ajtóhoz simulok állva, mereven és szeretném,
hogy bárcsak minél előbb véget érne. Semerre

se mehetek, nekem csak az a feladat marad,
hogy a végső tiszteletet megadjam az elhunytaknak,

akik minden domb mögött ránk várnak temetetlen
és a gránit burkolat alatt, más nem marad, mint

hogy alázatosan esedezzek, hogy sóvá legyek,
melynek szavatossága egyre megy. Az ősök iránti

adósságot évekre elnapolnám, a testvérgyilkos
csapatok borzongása helyett inkább meddőn

arról folytatnék tárgyalást, hogy miként kell ismét
olyanná lenni, mint a gyermek s a falakban

megsejteni a vak ablakokat és a katakombákban
füttyenteni a tévelyegő kicsi fecskék seregének,

akik vágyva a fészek után a szombatokat hiányolják,
amikor a mélységből örömtelten ünnepelik a morajlást,

ahol senkit se gyötör már éhség és szomjúság.
Üres gyomorral vagyok kénytelen remegni,

a szerelemben, amolyan rokonok köztiben, mely
gyötrelmes, mint az ismeret: sehová se mehetek már,

önkéntelen lettem szemtanú. Várj még egy pillanatra,
semmi rosszat se gondolj rólam: ágyamat

egymagam vetem be, a tésztát nővérem dagasztja
és fiaim fodrászhoz járnak. Még ez se elég?

No, legyen: titokban bálványokat
imádok, ezt elismerem, ha tényleg ez kell,

és váltságdíjat a foglyoknak a szakadékból
veszem, mert az ember többször azt hallja vissza,

mit nem akar, ha csak egyszer is ejtette ki,
mi kedvére lett volna.

Lukács Zsolt fordítása