A tág haza. Cs. Szabó László-emlékkonferencia. Szerkesztette: Ablonczy László. MMA Kiadó, 2018.
Mi lehet egy emlékkonferencia és az annak anyagát tartalmazó kötet szerepe? Felfedezni (újra) és (újra)értékelni egy életművet, felmérni a benne rejlő értékeket, lehetőségeket, esetleg mellőzöttsége miatt kísérletet tenni helyének a kijelölésére az irodalmi (vagy más) palettán. A tudományos szempontok érvényesítése ellenére az emlékezés szubjektivitásának megvan az a veszélye, hogy az összkép végül egyoldalúságot, az ünnepi jellegből következő értelmezői elfogultságot mutat.
Nincs ez másképp a 2017. október 26-án tartott Cs. Szabó László-emlékkonferencia előadásait tartalmazó A tág haza című kötet esetében sem. Kucsera Tamás Gergely bevezetőjének az alkalom miatti szükségszerű ünnepélyessége még megbocsátható, az viszont nem, hogy az előadások többségéből hiányzik az életművet körültekintéssel, megfelelő kritikai távolságtartással értékelő attitűd, amely a szerző sokrétű munkássága értékeinek a kiemelése mellett számot vet esetlegességeivel, hiányosságaival is. Nem esik szó például arról, hogy a mozgósított műveltséganyag és a kultúra különböző dimenziói közötti kapcsolatteremtés képessége, valamint a határozott kritikai arcél, ami Cs. Szabó esszéinek a védjegye, az a verseiben tudálékosságnak, túlbeszéltségnek hat. Ráadásul Ablonczy László, a kötet szerkesztője többnyire ilyen versekkel tagolja a kötet anyagát.
Az ebbéli olvasói hiányérzetet azonban megnyugtatóan kiegyenlíti Petrik Béla tárgyszerű összegzése a Cs. Szabó-hagyatékról. Tanulmányában arra mutat rá, hogy a kortársak hagyatékában megtalálható levelezés, Cs. Szabó Sárospatakon elhelyezett angliai könyvtára és a PIM-ben található írásos hagyatéka alapján lehet felmérni, értékelni az életművet. Petrik kutatói munkájára vall a következő megállapítás: „a levelezésekből feltárul az emigrációs élet szinte valamennyi fontos mozzanata, kapcsolata; (…) de akár az írói, rádiós szerkesztői, repülő egyetemi professzori életmű apró, de fontos részletei és háttere.” A kutató arról is beszámol, hogy a kéziratos hagyatékból még tizenhat doboznyi levelezés és három doboz analekta vár feldolgozásra.
A kötet súlypontjának számít Márkus Bélának A harmadik Bach-korszak irodalma című, Cs. Szabó 1956 és 1965 közötti értekező prózáját és publicisztikáját értelmező tanulmánya is, amelyben a szerző nemcsak az emigráns író hihetetlen irodalmi és társadalmi-politikai tájékozottságát, minőségi és megbízható ízlését értelmezi, hanem mértéktartó, ám határozott kritikai szólamot is megpendít, amikor arról ír, hogy bár Cs. Szabó célja a jelzett időszakban keletkezett publicisztikáiban a teljes igazság feltárására törekszik, véleményének kifejtésében olykor önmagáért valóan élcelődik (Aczél Tamásról, Méray Tiborról), és túlzásokba esik (Szabolcsi Miklósról írva).
Ha a fentiekben kiemelt tanulmányokhoz még hozzáolvassuk Pásztor Zoltán „Mit üzen a Rádió?” és Falusi Márton Cs. Szabó László Európa-képe című írását, bár nem szűnik meg a könyv egészét érintő befogadói kétely, de azzal teheti le végül mégis az olvasó, hogy fontos adalék a Cs. Szabó-életmű majdani teljes körű értelmezéséhez, eligazító és kontextusba helyező szöveggyűjtemény, amelynek megjelenése mégsem volt haszontalan.
