"Makettjeid bűvöletében élsz"
Kereső  »
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 20. (754.) SZÁM – OKTÓBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
László Noémi
Szentek és halottak
Varga Melinda
„Én is úgy szeretem Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont” - Beszélgetés Füzesi Magda kárpátaljai költővel
Simonfy József
Versek
MÁRKUS BÉLA
„a ráemlékezés terein”
GÜNTER KUNERT
Tetthely
Mellár Dávid
Versek
Fülöp Dorottya
Novellák
Grancsa Gergely
Versek
ANDREI DÓSA
Versek
Haklik Norbert
Anyanyelve: az irónia
Oláh András
Versek
Demény Péter
Kenderzsupp
Vallasek Júlia
Angolkeringő. A fecsegő holtak könyve
Ferenczi Szilárd
Az erdélyi magyar „házi filmfesztivál” nagykorúsítása. Beszámoló a 18. Filmtettfesztről
Kiss Melinda
A Wall Street és Velence
Radnai Dániel Szabolcs
Az irracionalitás és a romanticzizmus útvesztői
Tamás Dénes
Kisváros, bluesra hangolva
Lakatos-Fleisz Katalin
Humánus irodalomtörténet?
Jakabffy Tamás
Hogy ki volt Danny – azt senki nem tudja
Túros Eszter
Festői feszültségek
 
Mellár Dávid
Versek
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 20. (754.) SZÁM – OKTÓBER 25.

Tűznyelő torkán a láng

Hogy viszonyul a testhez egy balettáncos,

hogy egy fotós vagy festő? Hogy viszonyul

a masszőr vagy az orvos? És hogy a költő?

Hogy a kurva? Kinek mi és mi nem a test?

Mi a testnek a sötét ruha és mi a meztelen fény,

melyik hiányától lesz kiszolgáltatott, feltárt,

s melyiktől nyers és obszcén, akár a hentes

kezében a hús? Mi az érintés a vaknak,

a rúdtáncosnak vagy a papnak, mikor az ostyát

a lány szájába adja, s ujja véletlenül a puha,

nedves nyelvhez ér.

 

Mit jelent a test a földnek: földolgozandó anyagot,

táplálékot vagy fölösleges lerakódást, terhet?

Mit a víznek, ha benne bomlik apró cafatokká,

miközben kiáztatja a testből a vágy élénkpirosát,

csak az alapfehérrel nem tud mit kezdeni. Vagy ott

a tűz, pazar emésztése, akár egy kamasz fiú:

étvágyának még nem szab határt az öregedés.

Mit érezhet a jég, mikor még szinte hozzá se

értél, máris izzad, s maga lesz az elcsöpögő verejték?

Vagy a hó, ha izgatottan markolod, de már az aktus

előtti ölelésben elfolyik.

 

Hogy viszonyul saját testéhez a húsevő növény,

miután vegetáriánus étrendre szoktatták?

Mi a tűznyelőnek a láng? De talán inkább:

Mit érez a láng, mikor lenyelik, de rögtön kiokádják?

 

 

 

Nem néz vissza

                        Kozmár Klárinak

                        és Orfeusznak, megértéssel

 

Fibonacci kacsázik a parton, közben magában számol.

Ha nem lenne meztelen, bal kezét zsebre dugná, hogy

titokban egy koszos, rongyos, de pont elég mély résen át

megszöktesse a vágyat. De most csak nézi, ahogy a kavics

dobálja magát: érinti, löki, lökdösi őt a víz-

tükör. Nem néz bele, alámerül. Először csak alig: érzi

még a víz és kő találkozásának pattogó ritmusát, csak kóstolgatja,

méregeti, mennyi az annyi, meddig mehet.

De gyorsan vált a befogadott kapkodó turkálásra, egyre mélyebbre

merészkedik, akár egy gyöngyhalász, le egészen a tengerfenékre:

puha, rózsaszín húsban keményre csiszolt légbuborékokat gyűjt.

Feszít erőszakkal. A kifosztott testet otthagyja héjastól a sötétben.

Elfogy a levegője. Nem néz vissza.

 

Sokat vitt el még lyukas zsebbel is, akár tegnap este

a kimerült, fiatal srác hárfakoncert után. Üresen hagyott,

egy egész nézőtérnyi ürességgel, és semmi szemérem.

Szőrös női kéz simogatását kívánta.

Mindegy volt neki, hogy te vagy ő csinálja. Csak legyen

intenzív, és végig – de legfeljebb csak négy percig – tartva

a taktust, precízen. Micsoda mechanika, és pontos fejbenszámolás!

Mégis összepakolsz – kevesebb, mint négy perc – és tempózol

a hotel folyosóján a liftig. Lihegsz, s lihegnél tovább az irányított

zuhanásban, de a mozgás megakad, megáll, az idő gyorsul, órák

telnek el, s egyre csak szorul és szorul, fogy a levegő a 2x3 méter

zárt térben, s a liftboy már rég nem a szeretőd, hogy meghallja

könyörgő éneked. Eloltja a lámpákat a folyosón, és ráérősen tovább-

csoszog. Tudja, hogy ott vagy, de nem néz vissza.

 

Ájulás előtt – hajnali kettő – a sötéttel és tükrökkel teli felvonóban

eszedbe jut, hogy elhagytál egy arcot, egy fotóról készült rajzot.

Talán még a vonaton. De már nincs vagon, ahová vissza lehetne érte menni.

Nincs rajz sem, csak a férfi a rajzon, de az is már csak ott. Ruhátlanul, messze.

Próbálsz nem emlékezni. De lehet-e nem visszanézni?

Ott lehet-e hagyni Perszephonét csak úgy a sötétben?

 

 

Mellár Dávid 1992-ben született Pozsonypüspökin. Jelenleg a Pozsonyi Comenius Egyetem Magyar nyelv és irodalom tanszékének doktorandusza.

 





Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében