két vékony felhő között
sötét van már, mire valóban lehunyom a szemem.
azt képzelem, hogy kint lilaporos az ég,
mint egy rajzfilm naplementéje.
messziről repülőt hallok,
mintha medencét töltenének kicsordulásig.
víz alól hallom a zúgást,
bedugult fülekkel,
mozdulatlanul.
nem hangosodik, nem erősödik,
mintha egyhelyben járatná két vékony felhő között.
a figyelmemmel állítottam meg,
és ott tartom, amíg el nem fáradok,
nem nyitom ki a szemem,
levegőt sem veszek,
nem zökkenthet ki semmi.
feléget és kifehérít maga mögött mindent,
első és egyetlen érintés az egész.
azt képzelem, hogy lilaporos az ég,
egy madár repül el két vékony felhő között,
és a víz befolyik lassan a számon,
arra figyelek, hogy ne mozduljak.
a zúgás felerősödik,
és ráng egyet a lábam.
a ruhákkal
három lány fekszik
a szemközti ágy emeletén.
pakolgatnak, mozgolódnak,
kívántatják magukat veled.
lassan feltelik a szoba
a lepedőkkel, amit felgyűrnek,
és a ruhákkal, amiket folyamatosan
vetnek le magukról,
hogy te jobban lásd őket.
az emeletről feltöltik
vízzel az anyaghalmot,
és te azt várod, hogy megébredjek,
mert kettőnk közül
te alszol mélyebben.
a lökdösésben
az aluljárókat újították
és óriási műanyag kapukon mentünk át többször,
mert én nem tudtam,
mi merre van.
az ellenkező irányból jött a szerelvény,
és a pályaudvarcserében,
a lökdösésben
ugyanoda jutottam vissza.
a kutyát azért akartam megtartani,
hogy ne egyedül érkezzek.
nem emlékszem, hogy ki várt,
és ébredés után közvetlenül
még behunyt szemmel elismételtem:
jobbra van az ajtó
és ne ijedj meg,
nincs itt senki.
a kabát és a lány
a polgármesteri hivatallal szemben,
egy világos rózsaszínű és egy világos barna
velúr őszikabátot nézegetnek fiatalok.
egy szép lány elveszi a barnát,
és rögtön el is felejtem, hogy néz ki:
a kabát és a lány is.
a másiknak sérült a gallérja,
de arra gondolok, hogy majd kitisztíttatom.
ebben nincs semmi érdekes.
vannak reggelek, amikor sovány arccal
és egyenes hajjal ébredek.
ilyenkor képet akarok csinálni magamról,
hogy emlékezzek.
de aztán elszorul a torkom,
hogy éjszaka ennek a versnek
volt egy jó vége
és most csak sortörések közé szorítom,
hogy valójában nem is tudom,
mit csinálok.
Győrfi Kata 1992-ben született Bukarestben. Ír drámát, rövidprózát, tárcát, színházkritikát. Verseit mindenféle folyóiratok és antológiák közlik. Jelenleg Udvarhelyen él és az első kötetén dolgozik.
