"De abban az egyben zeng Az Idő"
Kereső  »
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 22. (756.) SZÁM – NOVEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Király László
Versek
Zsenge-lapozgató
ANDRÉ FERENC
valahol maradók
László Noémi
Poéthosz
CS. NAGY IBOLYA
Próza – „versszünetben”. Király László novellisztikájáról
Karácsonyi Zsolt
Belső háború. Részlet
VARGA LÁSZLÓ EDGÁR
a költők álmai
Antal Balázs
A jókedvű bús költő
HORVÁTH BENJI
Daimón
Vass Csaba
Versek
Varga Borbála
munkakönyv
Zsidó Ferenc
Egyén és közösség regénye*
Lövétei Lázár László
Műhelynapló
Tamás Dénes
Felfele
KECSKÉS TAMÁS HUNOR
Nem félünk a semmitől
Bartha Réka
Zabigyerek üvegcipőben
Péter Árpád
Tört mondatok, tört életek, egyesüljetek!
Erdős Katalin
Vászon, kamera és ami mögötte van
Borsodi L. László
Betölteni a szellem törvényeit
Jakabffy Tamás
A legjobbak teljességének igényével
Portik Blénessy Ágota
Életem legjobb műve
 
Jakabffy Tamás
A legjobbak teljességének igényével
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 22. (756.) SZÁM – NOVEMBER 25.


Bizonyára a színes-képes történelmi magazinok csemegecikkeinek héroszai lesznek – majd, pár évtized múlva – azok a „walesi (?) bárdok”, akik a 2018-as, fanyar százéves kampányban is tisztességesen próbálnak teljesíteni csakúgy, mint kibújni. Annyi mindent szül az alkalom! Ne csak tolvajokra gondoljunk – sőt!

A feladatként kirótt centenáriumozás a kolozsvári zenei köztudatban egy különleges antológia megszületéséhez is elvezetett. A helyi Magyar Opera égisze alatt szervezett, kiállítást, könyvbemutatókat, koncerteket csomósító novemberi akció egy felelős és nagy látószögű körülnézés lehetőségét ajánlotta a kultúrafogyasztó közösségnek. ­Selmeczi György, az Opera művészeti vezetője félreérthetetlenül kritikus alapon állva vetette – a maga szelíd módján – a hazai magyar, de mindenekelőtt a kolozsvári zenei köztudat szemére, hogy a kulturális gazdagságunkról szóló untig ismert állítást (közhelyet?) tudatos önismerettel, zenei patrimóniumunk módszeres számbavételével nemigen szokása alátámasztani. Pontos tájékozódást, ugyanakkor hencegésmentes önértékelést sürgetve hívta fel a figyelmet Selmeczi arra, milyen súlyos mulasztás ennek a leltározásnak az elhanyagolása. Hiszen az utóbbi száz év (amit számítsunk nagyjából „posztbartókinak” és „posztkodályinak”) magyar zenei kultúrája kolozsvári gyökerű, illetve kolozsvári kötődésű alkotókkal van tele, éljenek bárhol a Golyóbison. Ha odafigyelünk kicsit, szemünkbe ötlik, mennyire kivételes módon sugárzik, sugárzott ez a város; nemcsak a regionális, de az egyetemes magyar kultúrtörténetnek is egy olyan rejtőzködő kulcshelye, amely a messzire elkerült zenei alkotók hivatkozásaiban mégis mindig felbukkan. Általános magyar jellegzetességként vannak ugyan „fölös büszkeségek és fölös dacok” – folytatja gondolatmenetét Selmeczi György –, s a 20. századi történelmi szeizmikumban az országot elhagyó számos zenészt rövid úton exkommunikálták a helyi tudatközösségből, a nagy művű komponisták között azonban mindenhol vannak, akik egykori cseperedésüket vagy későbbi érlelődésüket, de akár mesterré válásukat is a kolozsvárisággal kapcsolhatják össze. Ne feledjük, 2019-ben lesz kétszáz éves a kolozsvári intézményes zeneoktatás! Ez ugyan európai kontextusban nem nagy szám, kelet-európai „pályán” mégis igenis tiszteletreméltó, s nemcsak régiségénél, hanem kulturális termésénél fogva is.

A szépemlékű Szőllősi András, Oláh Tibor, Zoltán Aladár, Szalay Miklós, Vermesy Péter, Eisikovits Miksa, Jodál Gábor, Farkas Ferenc, Ligeti György, id. Márkos Albert, Delly-Szabó Géza, Veress Sándor, Hary Béla, Viski János, Szabó Csaba, Czakó Ádám, illetve a még lezáratlan életművűek vagy épp alkotásuk teljében levők: Junger Ervin, Kurtág György, Orbán György, Csiky Boldizsár, Selmeczi György, Irányi Gábor, Terényi Ede, Demény Attila, Lászlóffy Zsolt, Könczei Árpád, Gyöngyösi Levente, Hentz József, Szegő Péter vagy Szalay Zoltán célirányos seregszemléje ekként egy olyan nagyszabású antológiára ad lehetőséget, amelynek hallgató fülekkel való befogadása révén az értékelés, a visszafogadás és az erdélyi műveltségünkben való szervesítés egyaránt megtörténhetne. Végre – tehetnénk hozzá Selmeczihez csatlakozva.

Más érdeme soha ne legyen bosszúság számunkra! De az azért elgondolkodtató, hogy a kortárs zene világának három olyan kiemelkedője, mint Ligeti György, Kurtág György és a manapság legtöbbet „játszott” Orbán György Erdélyben elsősorban román zenetudósok gondossága nyomán nyert közfigyelmet (és zeneakadémiai díszdoktori címet). A Ligeti-konferenciák az értékközpontú zeneszemlélet tudatos fenntartása jegyében már csaknem egy évtizede gyűjtik Kolozsvárra a muzikológia nemzetközi guruit.

Talán mindannyian kívánjuk, hogy ne legyen tehát merőben alkalmi felbuzgás a kolozsvári zene száz évének szemléje. Legyen, maradjon velünk folyamatosan!

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében