"utolsó esélyed, hogy szólni engedj"
Kereső  »
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 23. (757.) SZÁM – DECEMBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
Kultúrbéke
Egyed Emese
Egy közösség narratívái az idő múlásával – beszélgetés Szajbély Mihály irodalomtörténésszel
Rafał Gawin
Versek
Dawid Mateusz
Versek
Piotr Lamprecht
Verse
CS. NAGY IBOLYA
Próza – „versszünetben”. Király László novellisztikájáról
k. kabai lóránt
Verse
Battai Detre István
Versek
Dénes Anita
A baba
Vlad Drăgoi
Versek
Láng Orsolya
Goethingen 9. Búcsúkörök
Szántai János
Töredék Tradoninak / Nat Roidnak / Tandorinak avagy
Fried István
Tandori Dezső nyolcvanéves
Boda Edit
Versek
Jakab-Benke Nándor
Szürke magyar noir
Karácsonyi Zsolt
Galvani, vagy amit akartok
Erdős Katalin
Léghajón innen és túl
ANDRÉ FERENC
Balladai homázs
Bölcsőtől a Marsig
Jakabffy Tamás
A „visszaszerzett” pisztráng
Túros Eszter
Egy lezáratlan életmű dokumentumai
 
Jakab-Benke Nándor
Szürke magyar noir
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 23. (757.) SZÁM – DECEMBER 10.


 

Liza, a rókatündér az évtized magyar filmtermésének egyik legeredetibb, legsziporkázóbb filmje volt, ennek fényében pedig meglepő, hogy Ujj Mészáros Károly az ügyesen és hatékonyan – mindössze egy filmmel! – kialakított sajátos stílusát formalizmusra és műfaji klisékre cseréli második filmjében. Még akkor is, ha ezek a műfaji klisék mostanában igencsak menők.

 

Ami a hardboiled krimi és a vele járó cinikus detektívfigura volt a bűnügyi műfajoknak a két világháború között, az a skandináv krimi és a vele járó lelkibeteg nyomozó az új évezredben. Műfajfelmentő sereg, új szemszög és nagyszerűen fejhető divat. Valamilyen szinten érthető tehát, hogy Ujj Mészáros miért vetett szemet a Jo Nesbø, Jussi Adler-Olsen, Stieg Larsson és mások nevével fémjelzett – egyszerre irodalmi és filmes – szubzsánerre, és papíron valószínűleg jól is nézett ki a „magyar skandináv krimi” nevű szörnyszülött. A végeredmény viszont minden precizitása, ügyessége és dramaturgiai fortélya ellenére minimum gyanús.

 

Pedig a főcím még irtózatosan jó filmet ígér: a feje tetejére állított világ, a lassított felvételeken mutatott utcai erőszakhullám valamiféle nyomasztó, a múlt mélyéből felfortyogó, a jelen társadalmát megmérgező sötétséget sejtet. Ahogy viszont tovább és tovább haladunk a film expozíciójával, egyre inkább beigazolódnak félelmeink: ebből a filmből is mindent láttunk már máshol, épp csak kicsit másképpen. A múltat feltúró, lezártnak tűnő, de lezáratlan aktákra és ügyekre bukkanó rendőrt is, a családi problémák által sújtott, szinte munkaképtelen nyomozót is, a direkt szürkéskékesre fazonírozott képi világot is, a zsarut a nyomozástól eltiltó főnökséget is, a jelent megnyomorító, újból felbukkanó múltbéli bűnöket is. De hát a Liza minden eleméről is elmondható volt ez – hangzik az ellenérv. Igen ám, csak ott valahogy sikerült az egészet egy olyan autentikus mesévé szőni, ami minden sarkon meglepi a nézőjét. Az X cselekménye viszont pont úgy zajlik, ahogy a hasonszőrű krimik cselekményének zajlani kell, és ráadásul még csak nem is tudták annyira specifikusan magyarrá tenni, hogy értelme legyen a műfaji honosításnak. A történet Bukarestben, Varsóban vagy Prágában is játszódhatna, csak az épületek néznének ki másképpen: korrupt zsaru is van, nyomasztó múltú politikus is van, rendőrfőkapitányság is van mindenhol, ahogyan utcai zavargások és punkzenét hallgató fiatalemberek is.

 

Éva (a Lizához hasonlóan ismét a rendező felesége, Balsai Móni alakításában) nagyszerű intuícóval, de a munkaképességét veszélyeztető pánikbetegséggel is rendelkező rendőr. Rájön, hogy pár, közelmúltban elkövetett, öngyilkosságnak elkönyvelt ügy talán összefüggésben áll egymással, így aztán kutakodni kezd. Mondani sem kell, nincs könnyű dolga: nemcsak tinédzser lánya és pánikbetegsége akadályozzák a munkában, de a többi zsaru sem akar lezárt ügyeket felnyitni. Szerencsére most került fel Budapestre vidékről egy új nyomozó (Schmied Zoltán), aki lehet, hogy eleinte önös érdekből, de hinni kezd a nőnek. A többit a világért sem spoilerezném el, de aki már látott (nemcsak skandináv, hanem bármilyen) krimit, az nagyjából sejti, hogy mik történnek majd a filmben. Visszanyúlunk egészen az átkos rendszer átkaihoz, felsejlik, hogy azok hogyan kötődnek a jelenhez, és mélyen kiábrándulhatunk az egészből, ha még nem tettük volna. Semmi új a nap alatt – főleg, ha az a nap szinte soha nem bukkan elő a mindig ködös, felhős, esős, szomorúan szürke noiros Budapest fölött.

 

Ami kitöltenivaló hely marad az ismerős történetelemek közti résben, azt viszont ügyesen töltik ki az alkotók: a már említett, feje tetejére állított Budapest képe egyfajta lebegős érzést kölcsönöz a filmnek, a képi és zenei világ borongós Közép-Európát mutat, ahol nem is lehet mást csinálni, csak aggódni. Balsai Móni meggyőzően szenved totálban is, közeliben is (habár a film szinte két órájának a közepe felé már kezd unalmassá válni ugyanaz az egyszem arckifejezés), és a film (nem feltétlenül aktuál-, de attól még érdekes) politikai miliőbe való helyezése is bátorságra utal, még akkor is, ha ezt a politikai kártyát végül csak félve játsszák ki az alkotók. Megdöbbentő és szívbemarkoló Kulka János jelenléte és szavakat szinte nélkülöző „jutalomjátéka” is, főleg úgy, hogy tudjuk: saját gutaütéséhez (manapság: sztrók) hasonló jelenetet kellett megvalósítania. Humor sajnos csak egész kis foltokban van a filmben, pedig a Liza tobzódott a frappáns megoldásokban és humoros apróságokban.

 

Ha leszámítjuk túlzott ismerősségét, egy profin megcsinált, megfontoltan építkező, precíz nyomozós thrillert kapunk – Ujj Mészáros Károly rendezőként simán megtarthatja dobogós helyezését, a film csak témaválasztását és forgatókönyvét tekintve adhat okot fanyalgásra. Megint előkerülhet a vita a magyar műfaji film helyzetéről, jövőjéről és jellegéről, én viszont ugyanazt tudom mondani: bizonyos dolgok, mint például a skandináv krimi, egyszerűen nem adaptálhatóak zökkenőmentesen – még David Finchernek is csak nagy áldozatok árán sikerült, és ott sem tökéletesen.

 

 

 

X – A rendszerből törölve, színes magyar film, 114 perc, 2018. Rendező: Ujj Mészáros Károly. Forgatókönyvíró: Hegedűs Bálint, Ujj Mészáros Károly. Operatőr: Szecsanov Martin. Vágó: Mózes Gyula István. Zene: Csengery Dániel. Szereplők: Balsai Móni, Schmied Zoltán, Bede-Fazekas Szabolcs, Bujáki Zsófi, Molnár Áron, Básti Juli, Hámori Ildikó, Szirtes Ági, Fekete Ernő, Szabó Győző, Kulka János, Olasz Renátó, Schneider Zoltán.

 

 

 





Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében