Lóban a hely
Mellár Dávidnak
Üres a ló. Trójában így született,
most kikaparták, hogy a hideg
elől a meleg húsba meneküljenek.
Foggal és körömmel, de főleg
éhséggel tágították a belteret.
Végül teljesen kizabálták, hogy
minél többen férjenek egy tetembe.
Idővel szálkásra fejtették,
kitisztítva az egész üreget.
Nem volt többé a bomlásnak hely,
fehérre szopkodott csontok közt aludtak.
Némán, mozdulatlan szerveződtek
a szőrös bőr alatt.
Később több testet is lakhatóvá
tettek. S a rend kedvéért más
lóban zsúfolódtak össze a férfiak,
másban a nők. De állat van bent. Főleg
ami a férfiakat és a kutyákat illeti.
A meztelen testek hullagörcse: mindenki
arra vágyott, hogy a hiányt valahogy
kitöltse. Néhányukban új állat- vagy
növényszerű szervek alakultak. Csak
ilyen magatartással lehetett életben maradni.
Az alkalmazkodásra képteleneket rázta a láz.
Orruk érzékeny maradt a szervek után maradt bűzre.
Valaki eltüsszentette magát, még mielőtt sikerült volna
egy éles csonttal a torkán akasztani a zajt. Halk, szürcsölő
mohósággal kortyolták a halott torkából bugyogó, tápláló
vért: Kizárt, hogy az állatok így szagot fognak – böfögték.
Hajnalban lovat cseréltek,
ahogy más a koszos pulóvert váltja tisztára,
úgy bujkáltak az egyikből át a másikba.
A halottakat maguk után hagyva
a tetemekben. Így maradt hátra egy nő
hullája is, benne a meg nem születettel,
aki túlélte volna hordozóját, ha az élettelen
testből időben kivágják. A belsőségeket
két kézzel kaparták el az éjszakában,
amennyire csak bírták a fagyos, vérrel
áztatott földbe. Az éhező állatok pofájába
szívcafatokat és májat tömtek.
Reggelre nyoma se maradt a költözésnek:
egy rakás, szervek nélküli, vemhes ló.
Semmi több, csak odúk. De van-e értelme
a túlélésnek egy dögben? Vagy van, ami
a halálból jön létre, szerveket növeszt
és képes a halk szaporodásra, a néma
növekedésre, akár a növények?
Csapott zaj
Szélcsendben zuhanni tizenhárom métert.
A vízbecsapódás: mint a két leütött hang közti
kitartott csendben, váratlanul, élesen s majdnem
egészen üresen koppanó jobb szélső billentyű
a zongorán, mint a két borda közti sovány hús
csendjében, a lengőbordák közti űrben csapott
tompa, reccsenő zaj, vagy valami egészen más,
mikor a digitálkék, tükörsima vízbe érkezel.
Ilyenkor a test automatizmusa leáll. A szervezet
belső irányíthatatlansága többé képtelen az olajozott
önműködésre. Most nem te szereled, a gép próbál
összerakni téged. De nincs az a chip, mely összhangban
tudná tartani a szervek tömegét. A beépített intelligencia
csődje, a teljes körű irányítás hiánya: ez a kódolt, ütemes
gépzaj, ez a halk processzorbúgás visszhangzik a víz
kitartott csendjében. Ez a süllyedő kiszolgáltatottság
törli el a billentyű vagy borda zajának erőltetett különbségeit.
Kozmár Klára 1993-ban született Galántán. Jelenleg Bécsben él, gendert hallgat az Universität Wien-en. Versei eddig a Műút portálon, az Irodalmi Szemlében és a Kalligramban jelentek meg.
