1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

először mindig a tér       jut eszembe a szó helyett

térközt mondok      elcsúszik a tudat

mintha kilengenének       a tektonikus lemezek

amik nincsenek       hozzá vagy hozzád

lennének de nincsenek

ez is ilyen lett

villog       vár valamire

egymáshoz érintődünk az éjszakában

hideg neonok       rajtafogott szarvasok

didergünk a fényszóróban

feszítjük szét a közöket

a családot       a megveszekedettet

a beteget a linket      a távoli rokont

az átkozottat aki járja a köröket

a kompromisszumokkal teljes ünnepet

amit táplálsz       azt az iszonyt

amiből táplálkozok

egyszer én is       el akarom mondani

totem lesz majd a testem

sűrű erdő gyűrődő hegyen

de mindenek előtt       megszólal a tér

ahogy vihar előtt felmorajlanak a sorok

ahogy olvasás előtt       feltételeződnek

hajlongó fűszálak a mezőn

bóják az éjszakai tengerben

ahogy belengenek

mielőtt beteljesednek

mielőtt végigmegy rajtuk a szél