Pillantás A mohóság egy rosta nyugalmával kétségbe vonja kincseim. Tíz perccel előbbre húzom az órát, hogyha elkésem, Isten megbocsásson. Őrségben Sodródik az idő, szoknyája alá nő a gyom, nyomot hagy rajta az elmúlás, megzsarolja a számokat, hogy mindent kiadjanak magukból, mint mikor kamaszként elégettem verseim a pincében fészkelő kazánban, minek a lángja épp félrenézett, akkor féltem először a haláltól, vérszagot érezve szerettem volna a szemébe nézni, de a belőlem táplálkozó parazita remény elvette az eszemet, rabjává tett. Feltételes Fénylik a bútor, élősködik rajta a ragyogás, célszalaggal kötik át a kezed, hogy kiduzzadjanak az erek, amikor vért vesz tőled a félelem, tűzoltó sárkányok vigyáznak a forróságban a szabadság házára, ahová vendégségbe hív a független képzelet, bárddal a kezében egy walesi bárd, a tükörszemű kerub, kinek tenyeréből jósol ötórás dokumentumfilmet egy élete utolsó perceit számláló sakkozó. Memento A családi kép közepéről, vigyázva, nehogy a többiekbe belevágjak, lenyisszantsam a kezük, a lábuk, kivágtam magamat egy életlen ollóval, majd Isten szobrot készíttetett velem, ugyanerről a képről, ugyanabban a testhelyzetben, de megengedve, hogy magamat kihagyjam. Pihepárna Anyám fogatlanul áll a tükör előtt, fésülködik, egy ujjnyomásra megszólal három éves dédunokája: mama, ne nézz a tükörbe, mert még nem nő ki a fogad. Számvetés /Vörös Istvánnak/ Isten kitép egy lapot a sors könyvéből, a szemetes kosárba céloz vele. Talán a tizedikre beletalál, ám az sem biztos, hisz senki sem számolja a találatokat, még a szabadság sem. Az utolsó lap kitépése után Isten összeszedi az elvétett papírcsomókat, a szemetes kosárba gyömöszöli, majd belefordítja a csaknem teli kukába. Körülnézve Nincs okom rá, hogy szerencsés legyek, a vizsgálandó fekete macskák körmükkel vakargatják a betörhetetlen háztetők viszkető cserepeit. Szokásukká válik, ahogy az örökkévalóságnak az öngyulladás.
|