"őt egyedül a szeretet érdekli"
Kereső  »
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 24. (758.) SZÁM – DECEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
A jeleken belül
Demeter Zsuzsa
„Mindnyájunk­nak egyszemélyes volt a nemzedék­tudata” - beszélgetés Gálfalvi Györggyel
Cseke Péter
Zarándokutak a Fekete kolostorhoz avagy egy remekmű kultúrdiplomáciai szolgálata
SERESTÉLY ZALÁN
Gilot meséli
László Noémi
A csillagszemű szavász
Kozmár Klára
Versek
Sokacz Anita
Prométheusz tejtestvére
Horváth szekeres István
Gödör megásva
Haklik Norbert
Balthazárral Betlehem és Budapest között
HORVÁTH BENJI
szóköz
FELLINGER KÁROLY
Versek
Czegő Zoltán
Madárbölcső
Bakk Ágnes
A munkás film, ami elfáraszt
CSUSZNER FERENCZ
Halál, hol vannak a te fogaid
Péter Árpád
Hiányok és hatékonyság
Kovács Péter Zoltán
Személyiségkeresés pingvinnel
Megnevez, meglát, csodál
Jakabffy Tamás
Egyesülés – a varázsszó
Portik Blénessy Ágota
Angyali üdvözlet
 
Kovács Péter Zoltán
Megnevez, meglát, csodál
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 24. (758.) SZÁM – DECEMBER 25.


Nagy Attila: Égi tócsa, földi sár. Lector Kiadó, Marosvásárhely, 2018.

 

 

A szerző tizenkettedik önálló verseskötetében olyan verseket gyűjt egybe, amelyek érintenek. Egymást, a testet, a test körül elnyúló teret, s csak ezeken keresztül azt, amit végső soron érinteni érdemes: a lelket. Érintik az időt, úgy, ahogyan emlékeink is: a régi események kikopnak az elméből, a szó csak azt tudja mindig megragadni, ami jelen van. Az emlékek fekete–fehér negatívján „fakul a múlt, rögzül a jelen” (17.), s egy dolog él csak, a „sárguló papíron izgága vonások” (17.) rejtelmében feltűnő betű. De ennek a betűnek a szerepe hatalmas, már-már apostoli. Változtat és „feldúl, megsebez azzal, hogy kéretlen megnevez.” (10.) A szó kimondása után már semmi sem lehet ugyanaz. A kötetben varázserőt kap a szó, eszközzé válik, de nem isteni, teremtő logoszértelmében, sokkal inkább azáltal, hogy megnevezi azt, ami már megteremtetett, de saját létezésünk formái eltakarnak előlünk. „Mondd, ha versben mondhatod” (8.) – szólít fel az egyik szöveg a kimondásra, a folyamatos keresésre, próbálkozásra. Mit tudunk kimondani a másikból, és mit kell olykor ki nem mondanunk, mit kell a másikra bízni, hogy a szavakon túl is érezzen minket, mit kell Istenre bízni, hogy a kimondott fájdalmainkon túl kimondhatatlan nyugalmat öntsön a lelkünkbe. Avagy meddig kell várni, ha késik Ámor, mennyit kell inni, ha a kínai költő tisztaságát akarjuk lelkünkre mosni, milyen képletet kell leírni, hogy megtudjuk, mit rejtenek magukban a szavak? De másképp is varázslat egy-egy versben a szó: önmagunk megértésének a varázslata, amely ha véletlenül megszületik, leírni sohasem lehet, az önmagunkról szóló szó önmagunkba térhet csak vissza, mint „szikkadó verőér” a „lilába játszó vénába” (25.). Felhívás is egy-egy versszöveg: vegyük észre, hogy vágyaink az érzékelés vágyai, hogy azt kívánjuk, hogy teljességében érezzük, érzékeljük, tapintsuk a világot, hogy a parkban sétáló nők, kiknek „karján ifjúság kacsint” (68.) ugyanazt a hálát ébresszék bennünk, mint a napsugár, amely épp „üti át, felezi a lombot” (68.). Hálát azért, hogy a Teremtő adott a „létezésben bujdosó arcú” (68.) csodálnivalóból eleget.

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében