Gyöngyök
Még egyszer találkozunk.
De nekem senki nem mondja,
hogy holnap nem tudlak majd megcsókolni,
karácsonykor tapintatosak vagyunk.
A temetésre majd egyedül megyek,
mindenki más túl fiatal.
Én pedig öregnek érzem majd magam,
összeesek a templom előtt.
Nem kap el senki,
mert öreg lesz mindenki más is, és
szerintük túl fiatal leszek a bukáshoz,
fagyott földön vigasztalódok.
Az emlékedet nem én fogom őrizni,
csak mert én temettelek,
nekem a sírkő marad majd örökségnek,
mások rád emlékeznek.
Három bundád közül egyet nekem kéne kapnom,
te is így akarnád,
mégis, nekem csak gyöngy jut,
pedig ékszert nem hordunk az utcán.
Majd néha előveszem, világosban,
gyöngyön jól esik a bőr érintése.
És majd néha úgy teszek, mintha tényleg
túl fiatal lennék ahhoz, hogy összeessek.
„Szeretlek”
Azt mondtad, szeretsz.
Szorosan öleltél takarónk alatt,
pont amikor az ablak üvegén
megláttam a hajnal rózsaszínjét.
Szeretlek.
Nem tudsz rólam semmit, mégis
ilyen szavakkal dobálózol,
s én nem merek lélegezni sem
karjaidban,
túl szorosan ölelsz.
Szeretlek,
ezt ki kellett mondanod,
mert egyedül vagy, mikor öledben tartasz,
és ki tudja kit ölelsz gondolatban,
ki tudja, kiről álmodsz majd,
ha elalszunk összebújva.
Szeretlek.
Szeretni,
tudod egyáltalán, mit jelent?
Én nem, de tudom, téged nem szeretlek.
Most biztosan nem.
Ma még matracon alszunk
Ma még matracon alszunk,
a falak körül lebegő festékszag
és az ablakon betűző napsugarak
lesznek takarónk.
Ma még matracon alszunk,
álmunkra a függöny
üres karnisa vigyáz,
és az üveg helyén besurranó bogarak.
Ma még matracon alszunk,
körülöttünk üres a tér,
kettőnk tömege rendezi be
a hiányzó bútorok helyett.
Ma még matracon alszunk,
holnap már ágyban alszom
és a magány
lesz társam
egy új élet díszletei között.
Kórus
Csended lennék.
Vihar előtt,
két szemedben,
két szememben
sötét villám.
Csended lennék.
Színpad előtt,
tenyeredben,
tenyeremben,
néma taps.
Csended lennék.
Hiba előtt,
lépteidben,
lépteimben,
láblenyomat.
Csendben lennék.
Vita előtt,
szavaidban,
szavaimban,
kettőnk csendje.
Kalendárium
Hétfőn együtt ébredtek.
Kedden még nem utáljátok a másik szagát.
Szerdán már nem néztek egymás szemébe szex közben.
Csütörtökön még felmossátok könnyeitekkel a padlót.
Pénteken megírjátok a másik nekrológját.
Szombaton késsel a kezetekben fogócskáztok.
Vasárnap kidobjátok a lapokat, összejárjátok a padlót, este meg összebújtok.
Másnap reggel kezdtek mindent elölről.
Rutai Lili 1996-ban született Budapesten. Az ELTE Bölcsészkarának hallgatója, szabadúszó újságíró.
