1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Nincs sár

Egy másik álmomban labdát kapok

a középpályán. Kontratámadás.

Látom, ahogy a szélsőnk kilép

két védő közül. Indítanám, de a

lábam elfelejti, hogyan kell elrúgni

a labdát. A csapattárs lesre fut.

A legrosszabb, hogy másodpercekig

le sem szerel senki. Várják, mi lehet

a csel. Szótlanul, összeszorított

foggal próbálom kihúzni magam

a sárból, pedig nincs sár. Döbbenten

néznek a lelátói apák, megáll

kezükben a sör. Vergődöm az

empatikus csendben. Óvatosan felém

nyúl egy láb, aztán sípszó, és

csak most kezdődik a meccs.

Narancssárga elefánt

Álmomban Sz., az ex-barátnőm

rántottát készít. Úgy teszek, mintha

nem lenne szokatlan semmi. Új fülbe-

való van rajta. Nem kérdezem meg,

mikor jött vissza, nem szokás elfelejteni.

Innen nem menekülhetek tovább.

Szeretkezünk. Honnan tudja,

hogy nem szeretem a szót?

Boltba indul, én pedig megint, hogy

innen nem menekülhetek tovább, és

ha így kell leélni, hát így fogom.

Fúrni kezdenek. Tekintetem a fali-

órára szegezem, amit egy általános

iskolai technika órán csináltam:

narancssárga elefánt kerámiaalapon.

A megkönnyebbülés, hogy nem sze-

retjük egymást, tizenhét percig tart.

Purosz Leonidasz 1996-ban született Szegeden, jelenleg Marosvásárhelyen tanul. Verseket ír, A városnak meg kell épülnie című kötete 2016-ban jelent meg a FISZ-nél.