56689639402016
október, innentől fűteni kell,
és messze a most is még innen
gesztenye, kötött sál, forralt bor, fahéj,
és bassza meg, leírom: isten
ötven meg hat meg hatvan meg nyolc
az kilencven fölött van bőven
de mi volt akkor a harminckilenc,
és miért rettent reggel a negyven?
eljön az ideje a számláknak is,
de addig is vasárnap, Pearl Jam és hasis
eljön a pillanat, mikor Sziddhárta is rágyújt
mikor a nap majd nyugaton,
mikor apró zsidópuják az égből
mikor halott gyermekeket mos partra a tenger
a buddha a zsebét tapogatja, tüzet keres
feláll és elindul, a fa alatt fű, a fűben kopár folt,
ott ült, négyezer évig, valahol Szíriában
a fa még egy pillanatra úgy marad,
aztán összeroskad, mint a WTC
beszakad a föld, feltör a láva, elrákosodnak a gyümölcsök,
gyönyörűen kivirágzik a sarkvidék,
az emberek kettős sorfalat állnak,
hátulsó pár előre fuss, az emberfolyosóban előre,
a többiek ütik, köpik, keresztrefeszítik,
felrobbantják, regisztrálják, visszatoloncolják,
megbasszák, kiröhögik, kiteszik a netre a szexvideójukat, befogadják,
nem fogadják, integrálják, kifizetik, borravalót adnak,
aztán lelövik és megeszik őket. következő pár
október, innentől fűteni kell,
és nem tudom, mit mondott Beauvoir,
mikor egy reggel októberre ébredt
és nem tudom, Buddha is
hányas buszra vár.
Transrap
Hiri Zolinak
Az igazolványképem egy aszfaltra ejtett törött tükör.
Boldog családok lépnek rajtam. Ima vagyok, ami helyettük öl.
Az a néhányszáz év a megváltás, a tükör-léttől a homok-létig
ebben a kongó váróteremben, ahol a tükörcserép villanását sem értik.
Az ürességet könnyű kongatni, isten nevét már nehezebb,
isten neve csak a tükörben létezik, nehogy hiába szádra vedd,
mert véresre vágja az ajkad. Ez a vér a magány.
Várom, hogy a cipőtalpak homokká őröljenek.
A homok nevét szádra hiába ne vedd, nem érdemes,
mert kezdetben vala a homok, szétbaszott műremek.
Porból tükörré káromkodjuk magunk, az aszfaltra fekszünk.
Várom, hogy a cipőtalpak homokká őröljenek.
Old School
mint tüdőbe szívódó kannabisz
és a megfertőzött nyálkahártya
valami volt vonat ha messze visz
egy szétbombázott állomásra
mint a Harry Potterbe ragadt tudat
mikor éjjel is csak erről álmodsz
vagy széthajlított ördöglakat
mert elönt a düh a szégyen a pátosz
és elönti a szöveget az arcot
a fél naprendszert a kurva szobát
mert nem megváltást kell keresnem hanem kudarcot
végórát mikor leköp szerelmes letagad barát
fogorvosi székben a fájdalomra várni
gazos udvar koszos gecsemáni
és pont mint ez a hányás vagy másnapos erekció talán
a pont mikor mindegy hogy jófej vagyok vagy geci
mikor a nagyfiúk megvernek az iskola udvarán
meg minden amit nem tudok megemészteni
Kurt Cobain ahogy Courtneyval smárol
motorinával felöntött padló
öreg álmok a húgyszagú iskoláról
derékszög kongruens átló
mikor a hasonlat határozóba fordul
és hirtelen gennyes lesz a nyelv
ami fent az lent ami elöl az hátul
faszom Hermész Triszmegisztosz-elv
gennyes lesz a nyelv és ezt a gennyet is ki kell nyomni
mert megfertőzheti a tudatot
megszűnik a ritmus szakít az ok és okozat
beleremegnék én is de csak várom a hasonlatokat
mert hasonlítani akarok kérlek végre
egész nap hasonlítani
mindegy mit mivel és mindegy kire
és mindegy hogy erre Isten is rámehet
baszd meg hogy utálom a rímeket
ma válik dadogóvá testbeszédem
ma követelem az önsajnálat jogát
ma megünneplem minden veszteségem
elnézem hogyan lesz a hasonlatból metafora
Fischer Botond költő, prózaíró 1982-ben született Nagykárolyban. Kötetei: Alsógolgota (versek, Kriterion, Kolozsvár, 2013); Tavasz lesz, Corina (próza, Erdélyi Híradó Kiadó – Fiatal Írók Szövetsége, Kolozsvár–Budapest, 2018).