Téli vers
Winter Poem
A téli hangya remegő szárnyakkal várja,
Latyakos télnek mikor indul árja.
Szeretlek, a magam dadogós, szeszélyes módján,
Némán, egy-két szót kinyögve csupán.
Mi elől rejtőzködtünk oly sokáig?
Egy seb, a szél, egy rossz szó volt, egy szülő tán?
Tehetetlenül várunk, mi sem tudjuk, mire,
Furcsán félbehagyottan, felépülőben se.
Ha eltakarjuk a sebet, emberből
Rovarrá vedlünk vissza.
Testünkre a hangya kemény tora feszül,
Páncélunk nő, néma nyelv a szánkba.
Ilyen lehet a hangya élete,
A téli hangyáé, s mindazoké,
Akik sebzetten is élni akarnak:
Lélegezni, érezni a másikat, és várni.
Esős szeptember van
In Rainy September
Esős szeptember van, amikor a levelek összezsugorodnak a sötétben,
homlokom a nedves, hínárbűzös homokba fektetem.
Itt az ideje. Évek, de az is lehet, hogy már életek óta
halogatom a döntést. A páfrány nem tehet másként, élnie kell;
s bűnéért cserébe földet kap, vizet és éjszakát.
Becsukjuk az ajtót. „Semmit nem akarok tőled.” Alko-
nyodik. „Szerettük egymást, s ez nekem elég”, mondod.
Tudnánk egymás nélkül élni, ez nem kétséges.
Az ásólúd is külön úszik a libafalkától.
A tölgy egyedül hajt levelet a kopár domboldalon.
Előttünk mások is képesek voltak rá, férfiak és nők.
Látnánk egymást, én téged, te engem, évente egyszer.
Mint két kukoricaszem, kiket földbe sosem vetnek.
Bezárkózunk a szobába, ajtó csukva, villany leoltva.
Együtt sírok veled, szégyen és büszkeség nélkül.
A hájas, öreg pár táncra perdül
The Fat Old Couple Whirling Around
A dobpergés szerint hosszú lesz halálunk éjszakája.
És bőven lesz ideje a gyereknek játszani. Szólj a felnőtteknek,
Hogy bátran behúzhatják az ágyfüggönyt éjszakára.
A vén fószer arra kíváncsi, a háborút ki nyerte meg.
A csitri mellének halmával ébresztené a Napot.
A gondolkodó örökös homályba burkolná a gondolatot.
Nem baj az, ha oltár mellé temetik a világi szerzetest.
Nem baj az, ha az énekes saját koncertjét kési le.
S az is rendben, ha együtt forog tovább a hájas, öreg pár.
Hadd dúdoljanak altatót a szülők a bölcsőnél minden este.
Hadd építsen a pelikán tövises fészket magának.
Hadd csipdesse a sarat hártyás lábáról a kacsa.
Nem baj az, ha mindig megleli a hazavezető utat a hangya.
Nem baj az, ha Bach ugyanazt a dallamot búgatja.
Nem baj az, ha ledöntjük a létrát a ház fala mellől.
S még ha puritán is vagy, odabújhatsz bátran
A szerelmesekhez, a lepusztult, éjszakai házban.
A legjobb, ha lelked felrepül, s te is vele tűnsz.
Október tiszta ege
Clear Air of October
Látom az odakinn verdeső arany szárnyakat, bár
Madaraknak semmi nyoma, s a forrásvízzel teli kutakat
Nyolcvan lábnyira a levegőbe magasodó falak nélkül,
És hallom, hogy tücsökcirpelésen szállnak az égbe fel.
Hétmérföldes árnyékok lopakodnak, tudom,
Kisvárosok pázsitján, katolikus templomok bejáratára;
Tudom, hogy kelet felé vágtat a sötétség éjfekete lova,
Ösztövér lovasán nincs kabát.
És tudom, hogy a nap tagbaszakadt lépcsőkön ereszkedik alá,
Akár egy hóhér, behemót pallosával a tömlöcbe baktatva,
És az arany vadállatok, az oroszlán, a zebra, és a fácánok
Mind, a lépcső tetején zsiványszemekkel várnak rá.
Telihold, középiskolás
lányokra gondolva
Full moon, thinking of high school girls
A füst, ahogy eltakarja a teliholdat,
Akár egy áttetsző sziklában gomolygó felhő,
Szunnyadó tüzek,
A tűztől biztos távolságban összegereblyélt levelek,
De a többi, közelben álldogáló lány mind fojtó füsttel ég.
A vőlegény
The Bridegroom
A vőlegény a Norvég Templomhoz igyekezett.
De az utakat áthatolhatatlan hótorlasz borította.
Az életéért küzdő vőlegény vagyunk mindahányan.
A házasság: gyertyaláng közelében táncoló molylepke.
Gyenge szárnyaikkal folyton
Az élet tüzében repdesnek, férfiak, nők.
A kansasi talajvíz mindegyik cseppje
Hallott az óceánról, mondják egyesek. Hogy lehet ez?
A vízcsepp is élni akar, akárcsak mi, emberek.
Abu Said húsz évig böjtölt a sivatagban.
Amikor nagy sokára visszatért, barátja, a sárkány
Sírva fakadt: „Szenvedésed megmutatta, mit jelent élni!”
Amint a zongorista leüti a Tizedik prelűd utolsó
Hangjegyét, Bach szelleme nyúlként
Szökken tova a létezés mezején, ez se lehet másként.
Robert, karnyújtásnyira a boldogság, egyszer tán eléred.
Egy olasz piazzán őgyelgő púpos vagy,
Leskelődsz, hogyan dáridózik az élet.
Gáll Attila fordításai
Robert Bly (1926–) az amerikai irodalom élő klasszikusa, költő, műfordító, kritikus. Nyugat-Minessotában született, egy jórészt norvég telepesek alkotta közösségben. A haditengerészetnél szolgált két évet, majd a negyvenes években a Harvard Egyetemen tanult, többek közt John Ashberyvel, Adrienne Richcsel és Donald Hall-lal együtt. Több mint húsz önálló verseskötete jelent meg, legsikeresebb könyve az 1990-es Vasjankó – Könyv a férfiakról című műve. Mások mellett főleg Rilke, Antonio Machado, Tomas Tranströmer, Neruda verseit fordította angolra.
