Tolnai Lajos: Új föld, új szerencse. Reakció Kiadó, Budapest, 2018.
Kevés olyan téma van manapság, amivel könnyebben fel lehet kelteni az olvasói figyelmet, mint a korrupció. Bizonyos dolgok sosem változnak, ez ugyanis száz évvel ezelőtt is így volt: az autentikus magyar modernizáció, a „haveri” kapitalizmus ellentmondásokkal terhes világát, a dzsentroid lekötelezettségek rendszerét Mikszáthtól Móriczig sokan megrajzolták. Náluk kevésbé ismert alakja a századforduló irodalmának Tolnai Lajos, akinél – református lelkészként, híven a nyakas kálvinista hagyományokhoz – aligha találni harcosabb alkatot a kor társadalmi visszásságainak írói eszközökkel való feltárása tekintetében. (Néhány évig Marosvásárhelyen szolgált, ottani tevékenysége sorozatos botrányokba fúlt, saját híveivel is összeütközésbe került.) Olyannyira, hogy egyes munkái el sem jutottak a kötetben való publikálásig, egészen mostanáig – ilyen az Új föld, új szerencse, amely eredetileg folytatásokban jelent meg a Pesti Napló hasábjain, 1890-ben. Tolnai feuilletonját óriási felháborodás kísérte, derék polgárok egy csoportja delegációt menesztett a főszerkesztőhöz, követelve a sorozat leállítását – a frissen kiadott, igényes kivitelezésű könyv tartalmazza a Nem fog megjelenni! című tárcát (A telep angyala című novellával együtt), amelyben Tolnai épp ezt a némiképp mulatságos epizódot írja meg.
Mi háborította fel ezeket a polgárokat? A regény a budapesti Tisztviselőtelep alapításáról szól, és a regénybeli karakterek egyes korabeli közéleti szereplőket kísértetiesen emlékeztették… önmagukra. Tolnai társadalomrajza metsző és éles: a nagyszívű jótékonykodó pózában tetszelgő spekuláns (a csábító), a jóindulatú, de könnyen bepalizható hivatalnok (az apa), az akkori társadalmi viszonyok közt botrányosan ledér életvitelű úrinő (az anya), az egész kártyás, kaszinós, korrupt dzsentri látszatvilág, amelyben a szülei zaklatott szerelmi és financiális viszonyai közt vergődő Peterdy Tili nagyjából az egyetlen figura, akivel rokonszenvezni lehet – a heves reakciók bizonyítják, hogy Tolnai szatirikus kritikája elevenbe vágott. És bár az előbb mulatságosnak neveztük a polgárok felháborodását, de részben hatásos volt: Tolnainak idő előtt be kellett fejeznie tárcafolyamát, és ez a kurta-furcsa, felemás vég érződik is a regényen, és nem tesz jót neki – de így is, közel másfél évszázad távlatából is tanulságos és szórakoztató olvasmány.
