1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

csak a fecskék

csacsog a délután,

eresz alá ül a mondat,

fészket rak.

figyelem,

ahogy történetté dagad az alkonyat,

beszédes tenger az ősz,

megannyi folyó olvad egybe benne,

madárcsőrében lapi,

akár ez a vers, tarka,

finom, eksztatikus.

csak a fecskék utaztak délre,

hogy elvigyék neked derekam ívét,

s olajbogyóként szádba hulló melleim.

megbolondultak a fák

őszi tarkasággal érkeztem hozzád,

szeptember volt akkor is,

megbolondultak a fák,

öntötték magukból a színeket.

párducléptekkel, lopakodva jöttem,

vérengző ösztönökkel,

akár a vadak,

kiölted belőlem múltam,

megszelídítettél magadnak.

a betűk matériája torzó,

csak díszlet a csipke, az évszak,

amihez hozzáöltözünk,

örömöd ezüstjét szétszórod hasam fölött.

rozsdarét, nektárerdő

homlokod déli fényében fürdőzik a rím,

az ég tevehátán nyár üget,

huszonöt fokos a levegő,

rozsdarét, nektárerdő,

szőlőízű fény,

megkóstolom,

elolvadok,

mint csókod vaja ajkamon.

pasztellidők

lampionvirágok, kínai szellőrózsák, borzas púpliliomok

színezik ki az egyre táguló idő kifestősét,

minden nappal arasznyival kisebb lesz a folyó medre,

míg teljesen ki nem szárad, és nem sétálhatok át

hozzád rajta, hogy áfonyamelleimet tenyeredben tartsd,

s a szerelem cukornádját bőrömön elültesd.

tenger felett az ősz

sisakvirágokat présel ki a szél,

szétterül a tenger felett az ősz,

még sosem volt ilyen sugárzó, esőtlen, ködtelen,

nem tudok úszni,

én csak az egek szeszélyes hullámait ismerem,

az óceánok és tengerek mélyén

félelem korallja csillan,

de szemed kútjában állig merülök,

valahányszor az őszi égen felejtem tekintetem.