1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Jegek, havak, szelek, savak után

kidugja ujjbegyét felhők mögül a nap

ezen a völgybe nyomorított, szűk helyen,

mint lándzsáit a növő tulipán,

de ül a hó, habzik a srég egen,

mutatja, időnk mikor merre lejt,

fehérje hol hamu, hol meg acél,

szívünkbe tolja pengő félelem,

hogy itt maradtunk, ismét, egyedül,

bár ébredeznek füvek, fák, halak,

a mocskos, áradó folyó zenél,

ringó ladikban szárnyas szellem ül,

s mi, sosem-madarak, járkálunk konokul,
egymás szemébe, nézünk sehova,
rövid a lánc, ketyeg a szerkezet,

a súrlófény vállunkból legyalul,

szépen fogyunk, bár észrevenni nem

engedheti a nyíló pillanat,

a nap ragyog, hát árnyékot vetünk,
ámulva nézi néhány idegen,

lobogó ábra, szaggatott vonal,

mi rajzolódik, mi rajzolja ki,
akarat, ábránd, indulat, iszony,

toll és karom és szemfog és agyar,

micsoda mélység, két dimenzió
síkjában mennyi roggyant épület,
semmitől semmiig micsoda ív,

s mind azt gondolja, magábanvaló,

akkor már inkább ánizs, zsibbadás,
lassan, bénultan zuhanó tagok,
vad képzettársításra képzavar,

logika helyett zsiger és varázs,

illat és szín, borzongás és homály,
sajgó felejtés, érthetetlen űr,
a pontosság, mint meszes sírgödör,

vasfüggönyalkonyat, keretbe zár,

itt vesszőből font, úszó kiskosár,
ott tűzvirág, kristálypehelyszirom,

ezen a völgybe nyomorított, szűk helyen

porrá tört testünk, napfényes mozsár.