A XIX. században, a reformkor idejétől kezdődően majd az 1848-as szbadságharc korában, s az azt követő évtizedekben számos angol képviselő, diplomata s arisztokrata is állt a magyarság oldalán, de talán senki olyan hatásosan, mint Joseph Andrew Blackwell, vagy ahogy magyar kartársai nevezték: Blackwell József András*
Blackwell 1798-ban született Cobridge-ben, mely akkor cserépedényeket gyártó közép-angliai városok egyike volt. Szülei módos emberek voltak. Édesanyja egy nagy farmer dinasztia sarja, mely család a helybeli földjeit később még ezer holddal növelte, édesapjának és nagybátyjának közös üzeme volt, ahol cseréptől a porcelánig mindenféle terméket gyártottak. Cobridge, a mai Stoke on Trent külterületén terült el, ott, ahol a híres Wedgewoodok is működtek, és idővel legyőzték versenytársaikat.
Blackwell helybeli iskolába járt, később egyetem helyett magántanár oktatta, egy bizonyos Gerard Atya nevű jezsuita. A Blackwellek skót eredetűek voltak, Joseph nagyapja Aberdeenből vándorolt le Cobridge-be és a skótoknál aránylag ritka katolikus hitet vallotta magáénak. Joseph Andrew Blackwell tehát katolikus volt, jól ismerte a vallás tételeit, de húszas éveiben már nem hitt bennük. Deista lett, főleg a francia enciklopedisták hatására, vagyis elfogadta, hogy a világot az Isten teremtette és a Gondviselés tartja fönn, de ezen túl egyik vallásnak sem adott igazat. Ma, az ilyen emberre azt mondanák: panteista vagy deista.
Gerard atyától azonban, aki művelt és erkölcsös ember volt, kitűnő nevelést kapott. Megismerkedett a geológia és földrajz alapelemeivel, értett a matematikához és a tervezéshez, nagy kedvvel forgatta a költők; később a filozófusok műveit és elsőrangú nyelvtehetsége révén megtanult latinul, németül, franciául, olaszul, később magyarul, horvátul és az old norse nyelven is, hogy kötetbe rendezhesse az ó-skandináv szágákat.
Hagyatékából kiderült, hogy éppen akkoriban vett részt egy helybeli őrjáratban, legjobb barátjával, unokatestvérével, John Bagnallal, amikor az a magasabb bért követelő munkásokat igyekezett lecsitítani, sikerrel. A történelem tanúsága szerint vérontás nem volt, csupán botos verekedés...
A Blackwelleknek Londonban is voltak rokonai, náluk lakott pár hónapig tizenkilenc éves korában, részben azért, hogy megismerje a fővárosi divatot, észjárást, kereskedelmet. Itt találkozott Mayer Fidél tiszteletessel, aki Esterházy Pál herceg személyi titkára volt. Esterházy a napóleoni háborúk után Londonban az osztrák birodalom nagykövete lett. A művelt és bőkezű nábob könyvet is írt franciaországi utazásairól. A zsenge, akkor éledő magyar reformokat igen óvatosan pártolta, a neki bemutatott ifjú Blackwellt megkedvelte. (Kortársai a gyémántgombos hercegnek emlegették, mivel díszmagyarján gyémánt-berakásos gombok voltak.) A megismerkedésnek köszönhetően, Mayer közvetítésével, Esterházy meghívására, Blackwell, 1818-ban, tehát húsz éves korában két hetet töltött Magyarországon. Először Kismartonban a kastélyban, majd Fertődön lakott, közben Budán és Pesten is járt. A város- és vidéknézésen túl szinte minden este mulatott, cigányozott, megismerkedett a magyar borokkal és egy életre beleszeretett Magyarországba.
Visszatérvén Angliába belekóstolt a politikába. Konzervatív radikális fiatalembernek vallotta magát és Bentley közép-angliai követ megválasztásáért korteskedett.
1821-ben, apja, Andrew és nagybátyja John Blackwell, európai körútra küldték Josephet. Ez részben divat volt, a tehetős ifjakat nagy kontinentális „turistaútra” küldeni – idézzük fel, hogy az ifjú Pulszky ilyen módon járt Angliában a 30-as években –, részben pedig érdekeket szolgált. Blackwellék még 1822-ben is terjeszkedtek, a két fivér sógorukkal, Dillonnal társult, és egyik céljuk az volt, hogy portékáikat a kontinensen is értékesítsék. A könnyen és gyorsan tanuló Joseph tehát leendő kereskedelmi követnek is számított; egyetlen gyerek lévén részben évjáradékot, részben egyéb komolyabb anyagi támogatást kapott. Ennek egyik módja akkoriban az volt, hogy a szülők külföldi angol konzulátusokra küldték a pénzt, ahol a „címzett” ezt személyesen átvehette.
Josephnek tetszett ez az élet – s miután az általa megtervezett és lefolytatott európai utazások során a konzulokkal megismerkedett, megfordult a fejében, hogy egykor ő maga is konzul lehetne.
1822-1824 között, úgy két éven át, Blackwell európai turistáskodásának főbb állomásai: Párizs, Lyon, Grenoble, Bázel, Chamonix, Milano, Palermo, Róma, és München. Párizsban a haladó szellemű fiatalok társaságát keresi, megvásárolja a felvilágosodás filozófusainak elérhető műveit, melyeket, elolvasásuk után hazaküld. Svájcban megmászik néhány hegycsúcsot és beazonosít ott gyűjtött ásványokat. Rómában megismerkedik egy társaságbeli hölggyel, de a vonzalom nem fejlődik szerelemmé.
1825-26-ban ismét otthon van, a fővárosban néhány irodalmi kísérletével próbálkozik, nem nagy sikerrel. Ír egy Figulina c. hosszú költeményt, mely egy porcelánfiguráról szól. Amúgy Blackwell jól versel, ismeri és követi az angol verstan szabályait, de képzelete meglehetősen földhözragadt. A korabeli költők közül Byron lesz a kedvence, akinek egyes verseit kívülről megtanulja.
1827-ben Blackwellt Bécsben találjuk, valószínűleg üzleti úton. Egy bálon megismerkedik a 19 éves Agnes Warmut grazi hajadonnal, Freiherr von Warmuth nyugalmazott ezredes egyetlen lányával. Blackwell követi Agnest és annak édesanyját Grazba, ahol egyre gyakrabban találkozik velük, majd megkéri és megkapja Agnes kezét. Az esküvőt a grazi dómban tartják, a nászutasok Bécsbe utaznak. A mézeshetek közepén az osztrák fővárosban éri Blackwellt a hír, hogy apja cége tönkremenőben van, az évjáradékon túl egyéb pénzt többé nem tudnak folyósítani.
Blackwell József András egy látszólag kegyetlen elhatározással visszakíséri feleségét Grazba, a kényelmes, nagy szülői házba, és így búcsúzik tőle: „Pillanatnyilag nem tudlak eltartani téged. Ha majd lesz állandó jövedelmem, eljövök érted. Addig pedig olyan gyakran látogatlak, amilyen gyakran tehetem.” Az irodalomismerők tudják, hogy ugyanígy cselekedett a fiatal Mikszáth Kálmán a feleségével, akit, mihelyt rendes jövedelemhez jutott, ismét magához vett.
Blackwell tehát ismét vándorútra kel, beutazza a Habsburg birodalom tájait, részben mint agyagedény-ügynök, később mint amatőr diplomata. Jár Csehországban, ahol agyag üzletet közvetít, jár a cár udvarában, kinek egy 24 személyes porcelán étkészletet ad el, a rivális Wedgewood cég termékét. Apja cégének csődjelentése 1828-ból való. Az egykori vagyonból jószerével semmi sem maradt, anyja visszaköltözik a családi farmra. Blackwell megpróbálja megszerezni azt az évjáradékot, melyet apja, még jómódú korában, a cobridge-i iskolára hagyott – ám sikertelenül. Londonba a Murray kiadónál Blackwell József két alkalmi munkát is kap, a Skandináv Szágák kötetének összeállítását, valamint egy útikalauz megszerkesztését, melynek címe Délnémetország és környéke. Ez az útikönyv kétévenként jelenik meg, a korai kötet után az ötvenes évek elején kiadott könyvet is Blackwell szerkeszti. A környéke szó alatt értsük – Blackwell értelmezésében – Ausztriát és Magyarországot is. Az ötvenben kiadott kötet majd a legjobb útikalauz lesz a magyar útvonalak és szállóhelyek tekintetében, amely mintegy kiegészíti Paget Magyarország és Erdély c. könyvét.
1832 és 1836 között Blackwell hosszabb időt tölt Magyarországon, ahol ismét az Esterházyak vendége és ismét Mayer Fidél a mentora. Ez időre tehető Blackwell Mayer Fidélhez, azazhogy róla szóló verse:
Merészen gondolkodik de ritkán bántja gond
A kedves hű barát aligha nem bolond
Jóságában, s tudását nézve, mert tutyimutyi;
Elmélyültségéről mégis fölismerhetni.
Rámondhatnám, hogy a tudományokat
Felhagyta, s most gyúrja a kaldeusokat
Is, ha pedig nem gyárt horoszkópokat
Dejszen ád gyakori jóslatokat.
Elvetné a sulykot de józan esze van,
Láncait letörné, de béklyója van.
Hunniából jött, céljai nemesek,
Sorkezdő betűkben nevét megleled.
Blackwell a herceg kastélyaiban megismerkedik az odajáró magyarokkal, és mivel 1832 és 36 között folyik az ún. hosszú országgyűlés Pozsonyban, a jeles főurak és képviselők közül sokan sürögnek-forognak arrafelé. Ilyenek: az ifjú Batthyány Kázmér gróf, Zichy Ferraris Emmanuel gróf, a konzervatívok közül Széchen Antal, a centristákból Széchenyi István és György grófok, az ifjú báró Eötvös Pepi, azaz József, továbbá a Dessewffyek, egyéb Zichyk és az őket kísérő fontosabb alkalmazottak. Közülük kimagaslik Szalay László ügyvéd, később történész, kivel Blackwell összebarátkozik.
Szalay egyike az országgyűlési tudósítóknak. Teszi ezt magyarul, németül és – időnként, nem túl jó angolsággal – angolul is. Blackwell a Szalay tudósításokon okulva egyre értőbb szemmel figyeli, a karzatról, a Pozsonyi Országgyűlés lefolyását. Magyarul még nem tud, de már tanulni, mert fészket ver az agyában, hogy Pestnek egy angol konzulátusra van, illetve lesz szüksége. Ez lehetne a második magyarhoni konzulátus, mivel Fiumében már működik egy.
Anglia egyik vezető folyóiratába, az Atheneumba Blackwell két cikket is írt az orosz birodalom európai ambícióiról, majd pedig két különlenyomatú pamfletet közölt a brit külpolitikáról. Blackwell véleménye szerint az orosz birodalom jövőbeli terjeszkedését a Habsburg birodalom nem fogja tudni megakadályozni. A briteknek arra kéne törekedniük, hogy egy magyarközpontú államszövetség jöjjön létre, melynek egyik tagállama az osztrák, a másik a magyar, a harmadik, esetleg a lengyel lenne. A többiek fakultatíve... Ez időben báró Wesselényi Miklós is kiadott egy magyar nyelvű könyvecskét, Szózat a szláv nemzethez címmel, melyben hasonló húrokat penget, és nem feledkezik meg a románokról és a horvátokról sem. Az alapötlet valószínűleg Czartorisky lengyel hercegtől származott, amely később, Kossuth „útján” Jászi Oszkár koncepciójában tetőzött. Ez lett volna a Dunai Konföderáció.
Az említett Atheneumban Blackwell (pár évvel később) egy 30 oldalas tanulmányt közölt a Habsburg birodalom helyzetéről. Ebben a birodalom minden tartományát elemzi, népesség, vallás, politikai felépítés és nemzetiségi összetétel alapján. Ez az írás feltétlenül a legjobb 19. századi elemzés a birodalomról, csaknem minden vezető brit politikus kezébe eljutott, és Blackwell ennek is köszönhette későbbi magyarországi megbízatásait.
Az 1840-es évek elején a brit külügyminiszteri posztot Lord Aberdeen töltötte be, családi nevén: Gordon. Testvéröccse, Sir Robert Gordon volt a bécsi brit nagykövet. Gordon olvasta Blackwell cikkeit, magához kérette őt, s kettejük között barátság szövődött. A Gordonok skótok voltak, Blackwell nagyszülei ugyancsak, s amikor 1839-ben Josephnek és Agnesnek fia született Grazban, a fiút Sir Robert Gordon után Robertnek kersztelték.
Blackwell beszámolt Gordonnak országgyűlési tapasztalatairól, elsősorban arról, hogy az általános adózás ügye késlekedik, márpedig a haladás akadozik Magyarhonban addig, amíg a nemesek kiváltságai fennállnak.
A negyvenes évek elejétől Blackwell minden alkalmat kihasználva annyit pásztázik magyar tájakon, amennyit Graz közelsége és az Esterházyak vendégszeretete megenged. 1840-ben magyartárgyú drámát ír, Rudolf of Városnay címmel, angolul, mely ugyan nem kerül bemutatásra, de Londonban kinyomtatják a herceg költségén. A dráma a Beleznay család tragédiáját eleveníti fel, a jobbágynyúzó és gyilkos főúr történetét. Városnay tehát Beleznay. Az angol nyelvű tragédiában magyar szólások és közmondások is szerepelnek, fordításában. Ez arra utal, hogy Blackwell immáron előrehaladt a magyar nyelvben. A drámába Széchenyi alakját is beleszerkeszti, Modor gróf néven.
Mire, 1843-ban Gordon elintézte Blackwell titkos megbízatását országgyűlési megfigyelőként, addigra már Blackwell egy magánvállalkozásba is belevágott. Részvénytársaságot alapított egy nyugat-magyarországi vasútvonal megépítésére, mely összekötné egyrészt Pestet, másrészt Bécset Fiuméval. Ezt elősegítendő, egy Magyar Ügynökséget hozott létre, magyar mágnások és angol tőkések támogatásával. A két szervezet célja részben az angol-magyar kereskedelmi kapcsolatok kiterjesztése volt, ezen belül a magyar búzakereskedelem megélénkítése. Az angol birodalom gabona- szükségletének egy részét Oroszországból szerezte be, az angol hajók a Fekete- tengeren rakodtak. Fiume bekapcsolásával az Adrián az útvonal megrövidülne, a búza olcsóbban juthatna a britekhez.
Az 1843-as diétán, melyet a császár nyitott meg, Sir Robert Gordon is megjelent, és vele Blackwell. Lényeges, hogy a pozsonyi Zöldfa fogadóban foglalt lakosztályt, mert a gyűlések szüneteiben itt vendégül láthatta a képviselők jónéhányát. Így például Beöthy Ödönt, Horhy Mihályt, Fiume követét, Teleki Lászlót, Szemere Bertalant és másokat.
Széchenyi nem tartozott a látogatók közé, viszont Blackwell többször volt Széchenyi vendége Nagycenken, akit részben csodált, részben kritizált. Látta és jelentette az angol kormánynak, hogy Széchenyi befolyása nélkül az adózás terve nem jut dűlőre, ismerte a gróf angolmániáját, helyeselte és szorgalmazta a hídépítés tervét, de végül is Széchenyi volt az, aki miatt a Blackwell féle vasúti tervek meghiúsultak. Széchenyi, Sina báró pénzén, a Bécs-Trieszti egyedi vasútvonalat szorgalmazta.
Mint úgynevezett titkos diplomáciai ügynök, Blackwell napi 30 shilling napidíjat kapott. Kiszámítottam, ez az összeg megfelelne kb. 250 eurónak mai pénzben. Az országgyűlés napirendre tűzte a büntetőtörvénykönyv módosítását, melyben Blackwell felfedezhette Deák Ferenc keze nyomát, noha Deák személyesen nem jelent meg a diétán. A képviselők állást foglaltak vagy a protekcionizmus, vagy a szabadkereskedelem mellett – a Védegylet protekcionista volt – hosszútávon viszont a Blackwell-pártolta szabadkereskedelmi eszmék győztek. Az országgyűlés drámai pillanata akkor következett be, amikor két horvát küldött nem volt hajlandó az 1825 óta hivatalos magyar nyelven beszélni. Ebből hatalmas és elhúzódó vita lett, melynek során Blackwell figyelmeztette Szemere Bertalant, hogy a diétán, a horvát nacionalizmus vitorláját dagasztja a magyar nyelvi kizárólagosság szele.
Amikor 1844 őszén a diétai ülések befejeződtek, Blackwell teljes gőzzel nekilátott, hogy előkészítse a pesti konzulátus létrejöttét és saját konzuli kinevezését. A hétvégeket főleg dunántúli kastélyokban töltötte: Fertődön, Nagycenken, Körmenden, Batthyány Lajosnál, Siklóson Batthyány Kázmérnél, de leggyakrabban Csúnyon, Zichy Ferraris Emanuel kastélyában. Emanuel grófnak brit felesége volt, Strachan admirális Charlotte nevű lánya, nyájas skót háziasszony, aki Joseph Blackwellel anyanyelvén szólhatott.
A konzulátus ügyében Robert Gordon közbenjárt Metternichnél – nem nagy sikerrel –, Blackwell pedig kihallgatást kért és kapott István nádortól, de ígéretet nem. Az ügy elhúzódott 1848-ig, mert Metternich nem látta tanácsosnak, hogy Pest tekintélyét egy angol konzulátussal növelje. Amikor a herceg megbukott és Batthyány lett a miniszterelnök, ő már kemény ígéretet tett Blackwellnek, ám a konzulátust elsodorta a szabadságharc, a történelem. Végül is a konzulátus ügye 1867-ben került újból napirendre, de addigra Blackwell már Némethonban lett konzul.
Mielőtt elbúcsúznánk a 43/44-es országgyűlés által felvetett ügyektől, meg kell jegyeznünk, mert Blackwell is megtette, hogy a vallási tolerancia kérdésében Magyarország Európában élen járt. A vegyes házasságokat például nem akadályozta törvény.
1844 folyamán Széchenyi azzal a tervvel állt elő, hogy az országnak egy méltó országházára van szüksége. Számos terv készült ekkor, Blackwell maga is készített egyet, melyet megmutatott és eljuttatott István grófnak – sajnos ez elveszett. A parlament építésére aztán csak a kiegyezés után kerülhetett sor.
Blackwell első hivatalos, bár titkos küldetése tehát 1843-ban volt, a második 1844-ben, míg az 1847-es hivatalos visszatérése – immáron nem titkosan – Blackwell harmadik küldetésének számít. Közben Angliában kormányváltás volt. A konzervatívok megbuktak, az új külügyúr Lord Palmerston lett, egy olyan liberális, aki külpolitikájában konzervatív. 1847-től 1853-ig fogadta Blackwell jelentéseit, mi több, magát a diplomatát is, sőt, egy idő után arra is kész volt, hogy Blackwell jelentéseit az új osztráknyaló bécsi követ, Lord Ponsonby megkerülésével kapja kézhez.
Sir Robert leváltásával Blackwellnek rengeteg baja kerekedett a magyarfaló Ponsonbyval. Így érthető, hogy Blackwell József, egy osztrák hölgy angol férje, elkötelezett magyarbarát lett, aki Magyarország függetlenségét európai szükségszerűségnek tartotta, és brit érdeknek is.
Az 1847-es országgyűlésen már kialakultak az erővonalak: a konzervatívok a császársághoz húztak, a liberálisok, először óvatosan, aztán egyre nyíltabban, a magyar függetlenséget szorgalmazták, a király személyének megőrzésével. Széchenyi háttérbe szorult, Kossuth élre tört, csapatában ott találjuk Pulszkyt, a vonakodó Teleki Lászlót, és – 1848-ra – az alsóház parlamenti többségét. Blackwelle nézeteit Kossuth működésének megítélésében jobbára Eötvös József nézetei befolyásolták. Kossuthról azt tartotta, hogy mindenek felett népszerűség-hajhászó ember, aki kész veszedelembe sodorni az országot. Ugyanakkor szimpatizált a liberálisokkal.
Blackwell azt jelenti Palmerston Lordnak, hogy az országgyűlés programjában olyan radikális reformok szerepelnek, mint a felelős kormány, a sajtószabadság, a közteherviselés, a törvény előtti egyenlőség és az ősiség eltörlése.
Amikor Blackwell a nádorral való találkozásra készült, már oly biztosra vette a pesti konzuli kinevezését, hogy áthozta feleségét és fiacskáját is Grazból Pestre. A család örömmel nézett a változás elé, Agnes új ruhákat varratott magának, Robert megígérte, hogy megtanul magyarul.
1848 márciusában megérkeztek a párizsi forradalom hírei, melyek felkavarták Pozsonyt. Kossuth azt javasolta, hogy a diéta fejezze ki az uralkodó iránti hűségét és foglaljon állást az adminisztrátori rendszer ellen, melyet még II. József vezetett be a megyék önállósodásának megfékezésére. A rendszer abból állt, hogy a főispánok mellett vagy helyett adminisztrátorokat nevezett ki Bécs, s a megyék élére, akik a nádornak voltak alárendelve.
Blackwell egyre inkább a liberális állásponthoz közeledett, helyeselte a felelős magyar minisztérium felállítását és Metternich lemondatását. Március 19-iki jelentésében már szerepelnek az élre törő magyar ellenzék követelései, és pontosan bejósolta, hogy a független kormány főbb miniszterei kik lesznek. Március végi összegzésében már azt mondja, hogy a heterogén Habsburg birodalmat nem lehet többé összetartani. Ugyanakkor nem lett republikánus szimpatizáns. Feltételezte, hogy a birodalom összeomlása után az örökös tartományokat esetleg a német birodalom bekebelezi. Idővel igaza lett. Egyelőre pozitív tettnek tartotta Esterházy herceg külügyminiszteri kinevezését, aki ezzel, ahogy akkor mondták: a király személye körüli miniszter lett.
Blackwell harmadik küldetésének utolsó jelentése 1848. április 25-én kelt. Pozsonyból Pestre gőzösön, a nádor társaságában utazott. Pesten Klauzál kereskedelmi miniszterrel és Batthyány miniszterelnökkel már magánemberként tárgyalt. A miniszterelnöktől titkos megbízatást kapott, hogy menjen el Jellasich-hoz Zágrábba és legyen békeközvetítő a horvátok és a magyarok között. Májusban Blackwell megkísérelte véghezvinni ezt a megbízatást, ám Jellasich közelébe nem jutott el, sőt, egy ponton menekülnie kellett, mert kémnek vélték. Álruhában, pópának öltözve menekült egy parasztszekéren.
Júniusban már Londonban találjuk, személyes beszámolót ad át Palmerston külügyminiszternek. Blackwell akkor és azután is azzal érvelt, hogy a brit birodalom érdeke Magyarország függetlenségének biztosítása. Sok idő kellett, míg ezt belátták.
Míg az úgynevezett áprilisi törvények a magyar közigazgatást, országvezetést, sőt, a gazdaságot is radikalizálták, a horvátokkal való viszony (a nemzetiségi politika rendezetlen volta miatt) egyre romlott. A magyar kormány közben Szalay Lászlót a frankfurti parlamentbe delegálta, aki, hazatérése előtt, Londonban Blackwellt is felkereste. Blackwell augusztus végén már figyelmezteti magyar barátait, hogy a horvátok várható támadását Bécs tüzeli, s a horvát sereg mögött föltűnhet az Itáliában harcoló osztrák sereg is. Mindazonáltal Blackwell azon fáradozott, hogy a Jellasich- levelezés megszerzett részét Palmerstonnak lefordítsa. Ezen iratokat részben a már emigrációban lévő Pulszky révén szerezte be, illetve Tierney Clarktól, a Lánchíd mérnökétől kapta meg.
Időközben lezajlott a bécsi forradalom, és Windischgrätz seregei bevonulnak Magyarhonba. A magyar szabadságharc sikereinek köszönhetően azonban, 1849 januárjában megvolt az esély arra, hogy az akkor debreceni országgyűlés küldöttei fegyverszünetben állapodjanak meg Windischgrätz herceggel, aki kézben tartotta Budát.
Ez azonban nem következett be. Helyette Ferenc József új birodalmi alkotmányt adott ki, melynek értelmében Magyarországot tartományokra osztották. Blackwell 1849 áprilisában arra igyekezett rábeszélni Palmerstont, hogy közvetítsen az osztrákok és a magyarok között, és előrelátta, feltételezte az oroszok közbelépését.
Április végén a magyarok visszafoglalták Pestet, majd Budát, május elsején az osztrák császár segítséget kér az orosz cártól. Május végén az osztrák hadak új főparancsnoka Haynau lett; június közepén 200.000 orosz tört be a Kárpátokon át. A magyar kormány július 2-án Szegedre költözött.
Ez volt az a nap, mikor Palmerston külügyminiszter megbízta Blackwellt, hogy menjen Magyarországra és legyen békeközvetítő a szembenálló felek között. Ez a megbízatás azonban nem volt egyértelmű. Ha Blackwell nem jutna be Magyarországra, akkor maradjon családjánál Grazban és a bécsi nagykövetségen keresztül közvetítsen. Közben akkor már Mr. Magenis, mint ügyvivő állt a bécsi angol követség élén, Blackwell megkísérelte a bejutást Magyarországra, ám a határon megállították és visszakísérték Grazba. A magyar seregeket legyőzték az osztrákok és az oroszok, Magyarország egyelőre tartományi sorba süllyedt.
*
Blackwell idejét időközben megosztotta a magyarországi hírszerzés, annak közvetítése és a privát munkák között, melyeket a Murray angol kiadónak végzett. Ám volt egy titkos, vagy jobban mondva álneves munkája is, a Magyar Háború Története, melyet folytatásokban közölt a neves Fraser Magazinban. A szerzőséget két okból nem vállalhatta nyíltan:
1. Ez a történet, bár konzervatív oldalról és Kossuthot kritizálva mutatta be az eseményeket, lényegileg magyarpárti volt, nem pártatlan.
2. Ha az angol külügyminisztérium tudomást szerez arról, hogy egyik diplomatája elkötelezettje egy osztrák-ellenes ügynek, Blackwell további karrier-reményeinek befellegzett volna.
E szabadságharc-történettel csaknem egyidőben jelent meg a Palmerston által sugalmazott Kék könyv, vagyis az angol diplomácia magyar vonatkozású hivatalos története. Ebben Blackwell jelentéseinek tetemes része is szerepelt, itt-ott megnyirbálva.
Az emigránsok körül Blackwell elsősorban a volt külügyminiszterrel, Batthyány Kázmérral és a volt miniszterelnökkel, Szemere Bertalannal tartotta a kapcsolatot. Mindketten külön-külön megírták saját szerepüknek a történetét és Blackwell mindkettőt angolra fordította – bár a könyvek nem jelentek meg.
Blackwell önnönmagát Őfelsége egykori pártatlansegéd-orvosságos-üveg tartójának nevezte, az Árpádok és a Habsburgok között. Blackwell Kossuth Törökországból való szabadulását, angliai-amerikai diadalútját is pártatlanul nézte, vagyis nyilvánosan nem méltatta vagy kritizálta a volt magyar kormányzót.
Érdekes adat, hogy az 1851-es londoni világkiállításon Klapka György könyve is szerepelt, nagy sikerrel. A másik érdekesség, hogy a Batthyány Kázmér könyv- fordítása, kéziratban, már készen volt 1852-ben, de Batthyány maga halasztatta a megjelenést. Híre járt ugyanis, hogy visszakaphatná otthoni birtokait, s ezt nem akarta kockáztatni. Megígérte tehát Blackwellnek, hogy a visszakapott birtokokból majd egy szép részt kanyarít neki – akit ezzel az ígérettel boldoggá tett. Blackwell azt írta naplójában: „Igazi magyar úriember lehetek: Feketekúty!”
Persze mindez nem következett be. Batthyány hamarosan meghalt, az angol liberálisokat fölváltotta egy konzervatív kormány. Blackwellt először kinevezték Lübeckbe segédkonzulnak, majd Stettinbe főkonzulnak. Nosza rögvest feleségéért ment Grazba, és együtt éltek boldogan még legalább húsz évig, ha nem tovább. Robert, a fiú, a semmeringi vasúttársaság mérnöke lett.
Utolsó magyartárgyú forrásom Blackwelltől az a levél, melyben 1867-ben gratulál Deák Ferencnek a Kiegyezéshez.
„Mindig azt tartottam, hogyha a vezetők összekülönböznek is, a magyarok és az osztrákok barátok voltak, maradnak és lesznek.”
Blackwell 80 éves korában ment nyugdíjba, és 88 éves korában halt meg Grazban.
*
__________
1979-ben Amerikában monográfiám jelent meg Pulszky Ferencnek, Kossuth barátjának diplomáciai működéséről. Ezen könyv megírásához végzett kutatásaim során figyeltem föl Blackwellre, akinek szerepét, összeköttetéseit Pulszky sokra tartotta. Magam az 1970-es években fogtam hozzá Blackwell életének, diplomáciai tevékenységének kutatásához. Erről 1988-ban a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában könyvem jelent meg Blackwell küldetése címen (melyet, miután a könyvet eredetileg angol nyelven írtam – Magyarics Tamás fordított magyarra). A közelmúltban Blackwell halálának 130. évfordulójára írtam meg e színes személyiség élettörténetének regényes változatát, mely kiadásra vár. E két könyv megírásához egyrészt a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában őrzött több mint 800 darab levelet és más iratot használtam föl (melyeket másolatban Bleckwell halála előtt fiára, Robertre hagyott, aki ezt később unokahúgára származtatta, tőle aztán a gazdag anyag az akadémiára került), másrészt a Brit Nemzeti Irattárban őrzött hasonló mennyiségű dokumentumot, tobábbá Blackwell a Francis Emery nevezetű barátjához írt 27 levelét, valamint Cobridge-ben megtalált keresztleveleket, halotti bizonyítványokat, adásvételi szerződéseket stb.
