1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Šávču

Mondj valami örökzöldet,

mint aki az afáziában bízik,

mint aki nem mond le arról,

amit az elhagyatottság csúcsán

meghódított, mint az űrkadét,

akit elbocsátott a gravitáció,

mint egy transzvesztita ünő,

akit egy Calabi-Yau homályában

átvilágít a képzelet.

Ben Lomond

Jöhetne már a zivatar, amely kioltana;

egy késő májusi reggelen

rám ázna rög, bokor, vasvirág,

és te a mezőcsillagok terepasztalán

hangosan álmodoznál rólam:

hogy vigasztalanságom a Hyadoktól való,

és már csak az öngyűlölet táplálja

nagylelkűségemet – amely tart és visszatart.

Idétlen tévedések ivadékai vagyunk.

Vänern

Ma is a teremtés közelébe,

a víz vonzására vágyunk –

tenger és tél nélkül,

ebben a negyednapsütésben.

Ünneplünk mindent, ami hiányzik

belőlünk, és már csak a te szemeddel

látunk, szigetek és medergő lucok helyett:

örökzöld omuk napoznak

az égalj mosolyában.

Vättern

Holdszúrás, napkór, eszkatológiai prognózis, semmi.

A tüzes vízre írom, süketen vakon írom

kimerülésig, a hullámok lávavarában,

hogy a végtelenségig senkit sem fojtogathatunk,

hogy gyúlékonyak vagyunk,

mint száz kósza miatyánk,

mint az áruló sebek, mint a bigott akarat.