Lajika
filmkockák
I.
Lajika egyedül
sétál az utcán
ő mindig egyedül jár
hosszú ballonkabátja van
és erősen kopaszodó feje
kezében barna aktatáska
most múlt negyvenéves…
II.
Lajika történelmet tanít
és társadalomtudományokat
olyan mint egy költő
halkan beszél
rokona a csöndnek
a katedrának támaszkodik
és érdekes dolgokról mesél
a maga nyugodt hangnemében…
néha kinéz az ablakon
olyankor háttal áll nekünk
de akkor sem szakítja meg a mondandóját…
III.
Lajika öngyilkos lett
felakasztotta magát
amikor megtudtam
először a szomorúság
madara suhant el fölöttem
aztán a kíváncsiságé
vajon miért tette?
mi bánthatta annyira?
azt mondják hogy túlérzékeny volt
akár egy törékeny asszony
vagy egy anyátlan kisgyerek
meg hogy nem értette meg
a környezete… még Isten sem
IV.
Lajika egyedül sétál az utcán
egyik kezében sétabot
másik kezében barna aktatáska
a ballonkabátja is barna
szemei is szelíd-barnák
erősen kopaszodó fején
megcsillan a déli napsugár
arcán alig-mosoly vagy félmosoly
olyan mint egy létben felejtett költő…
Határállomás
fohász
Istenem, légy velem,
sose fordíts hátat,
mutasd meg, milyen a
mennyei alázat!
Istenem, adj erőt,
irgalmat, kegyelmet,
megnyugvást lelkemnek:
dacos békétlennek!
Istenem, adj hitet,
látatlanul benned,
csönded, féltett kincsed,
robaj mögé rejtsed!
Istenem, kétségek
szívemben tolongnak,
nincs vége, vége nincs
a sokadalomnak…
Istenem, itt vagyunk
a határállomáson.
Te kívül, mi belül
a mulandóságon?!
Csöndjátékosan
Szívem elült
csöndé lettem
lettem csönddé
vagyok Csöndné
Csöndvárosban
csönd a házunk
vak ablakból
csöndre látunk
Csöndingóság
örökségünk
közjegyzőre
nincs szükségünk
Csöndből csöndbe
lépünk könnyen
áttetszünk dús
angyal-könnyen…
Névsorolvasás
Itt vannak mind élők és holtak
kik megállt szívekbe álmokat loptak
egy hatalmas teremben várakozunk
az ablakok tárva-nyitva
beleng a kellemes fuvalom
arcunkon feszült nyugalom
A katedránál Isten ül
kinyitja a naplót
és a neveket olvassa
a holtakkal kezdi ugyanis
nekik hamarosan vissza
kell menniük a pokolba
vagy éppen a mennybe
aztán ránk kerül a sor élőkre
ki-ki elmondja saját történetét
sikereit megvalósításait
kudarcait ballépéseit…
Isten a végén becsukja a naplót
megigazítja félrecsúszott nyakkendőjét
komor tekintete végigpásztáz rajtunk
majd szó nélkül sietős léptekkel távozik
utána lesünk a hűvös folyosó-homályba
de már sehol sincs csak a kopott napló
hever a cementes padlón
a szolgálatos angyal beröpül érte
szárnya alá kapja s máris elhussan…
Itt vagyunk mind holtak és élők
istenfélők és Istentől félők
itt vannak mind élők és holtak
kik gyanútlan Istent zavarba hoztak…
