"a történelem hagyta el önmagát"
Kereső  »
XXX. ÉVFOLYAM 2019. 06. (764.) SZÁM – MÁRCIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Fehér felhő, fekete doboz
Zsidó Ferenc
A félemelettől a Némaság Városáig – interjú Borsodi L. László költővel, irodalomtörténésszel
SERESTÉLY ZALÁN
szinopszis
Ughy Szabina
Én vagyok az a nő
Simonfy József
Versek
Borsodi L. László
A kulturgodir és galanter, a deszkurkörec
FAZAKAS ATTILA
Versek
Cosmin Perța
A kavicsok hűvöse amint áthaladsz. Első altatódal nemzedékemnek
Vlad Moldovan
Versek
Weisz Dorka
Fecskefészek
Bogdán László
Olaf eltűnése
Alexandra Mocan
Az ízlelés konkvisztádora
Szántai János
A filmes, aki öt-hat időt élt meg egyszerre
FISCHER BOTOND
Felboncolni a valóságot
Bodó Márta
Szerepjáték, palackposta
Demeter Zsuzsa
Megírni a megíratlan időt
Papp Attila Zsolt
Az orosz bárka, amely óceánjáróvá álmodta magát
Jakabffy Tamás
A régiek felfedezésének örökkön szükséges voltáról
Túros Eszter
Festői ritmusok
 
FAZAKAS ATTILA
Versek
XXX. ÉVFOLYAM 2019. 06. (764.) SZÁM – MÁRCIUS 25.

 

érj bármihez

 

a nyár ténfergés éjjel a nyitott lakásban

konyhából szobába, szobából fürdőbe s vissza –

álmatlanság, kitárt pórusok és zsírosan alvó vizespohár a kagylóban –

nem sürgős semmi, ez a nyár

csontfehér hold, velő, emlékezet,

és csupa-csupa idő –

 

the cotton is high

 

elhallani, elszimatolni az erdőkig is ilyenkor akár

s ami vad, ami civilizált átjár egymáshoz titokban

s elvegyül

 

a nyár mindaz, ami könnyű: lábadnál hever minden fölösleg

nemcsak a sör

az aszfalt, a kocsi is felfő ilyenkor és lakhatatlanná válik a beton

de az erdő susog, kitárja magát, boldog önkívületben táncol forróságnak, fénynek

levelenként tudva a novembereket

 

szeretem, ahogy önmagához visszatalál, ami él

s ami gönc volt rajtunk, ilyenkor megtagadva szenved –

hogy mennyi kellene, hogy mennyi kell csak

ilyenkor világossá válik

 

a test magára marad; látja Isten, hogy állok a napon…

 

érj bármihez, látod: nehéz, sűrű húsú dinnyével kínál

mert gazdag

fenntart, leveszi terheidet

s bicskával vési a cukros héjakra el nem fogyasztható, végtelen sóhaját:

VIVA LA VIDA, VIVA LA VIDA

 

 

Honfoglaló

 

Itt fogok maradni, itt, ezen a határmezsgyén.

Szabad?!

Csak néha napsütötte. Csak néha sáv. Túlfűtött tűfoknyi hely

egyszer, máskor link, tágas határ. Eltűnök benne.

Ide-oda mozog, jár. Bejárhatatlan.

Akár a bátorság, akár a félelmek – húzzák szét, szorítják.

Itt ülnék, lennék, le-, elmaradnék. S nem kegyosztóként.

Csak elmondhassam (bár betörik érte a szám): ez szar,

ez meg jó, igen, ez tetszik. Nekem.

S ne érezze azonnal a degeszre dagasztott bankszámlám.

Úgysincsszabaccság. Pont.

Hát még dagasztott lóvék, bevállalható számlák!

 

Kocogni az Úristen poros szamarán. Csak.

Leszállni róla.

Leszállni Róla…

 

Pár ilyen hely, ha még kerül.

Ahol is mintha magamat SZABADKÁN hallanám.

Ezért verekedtem ki.

A többit (csendek stb.): a Kasszánál…

 

S ezennel: lefoglalnám.

 

 

feltételes mód

                        Imolának

 

 

ki kellene

menni

most

(s

mindörökkön)

és

nézni

az eget

belebambulni

félhülye mosollyal

ebbe a nagy kék

koponyafedőbe

hol, így, délután

felhők

cirkálnak

tépett fátylakban

vonszolódva

vagy

gomolyognak

feltornyosulnak

mint

valami égi

vattacukorsziklák, háborgó várak –

máskor

fagyott mozdulatlanságban állnak

a

fényben –

elérhetetlen, unalmas, mennyei klasszikusok

 

a Mogyorósi tető

(ősszel csiperkét

szedni, hajlongani)

de ilyenkor

áprilisban

a kegyetlenben

erre jó

az égbe

bambulni, az égtől

vakulni

hunyorogni –

 

ki tudja miért?!

 

az idő már

mintha javult volna

cseppet

 

sál, sapka jöhet –

zártál ajtót?

 

még

vagyunk

és

van

ég

 

 

kabát

 

volt az

a kabátja neki

az a szabadság-szagú

talán abból áradt –

 

az a megkopott, agyonhasznált

amit úgy szeretett –

hogy semmije sincs

s nem is tartozik

ezért

senkihez –

vagy a könnyedség

ahogyan viselte

őszökben, telekben, havas tavaszokban

 

az tudatosította bennük

hogy

ezzel nincs mit kezdeni –

olyan anyagból volt

 

hogy nem érhetett hozzá bárki

szétmállott, szétfolyt

ha nem vigyáztál

de volt akit

öltöztetett s

melegített

 

akár a sála

 

de már akkor nagyon ráfáztál:

mert begombolt

összetartott

 

és

vitt

tartott

kitartott

szép

szabadsága

 

 

 

 





Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében