"az állóháború nagy díszletére látni"
Kereső  »
XVIII. ÉVFOLYAM 2007. 7. (477.) SZÁM - ÁPRILIS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Cseh Katalin
Töprengő
Léthelyzet
Pomogáts Béla
Ötvenhat öröksége
Ferenczes István
Esteban Zazpi de Vascos verseiből
Szombati István
Ahol majd kiszállok
Barcsay Andrea
Állóvizek
Körtánc
A kócbaba
Karácsonyi Zsolt
Színház a sivatagban
Demeter Szilárd
Nász (Apokrif levelek)
Francois Bréda
Exódusok az égien égő, egyedi Egyiptomból
Fábián Lajos
A François Bréda szitaszókötő leírása
Móritz Mátyás
Vendégem Drakula
Lászlóffy Csaba
Hiányzol-e magadnak?
Szőcs István
MERENGŐ - MÁGUS Déva vára
Terényi Ede
Műhelyjegyzeteim - Nap, hold, csillagok
 
Ferenczes István
Esteban Zazpi de Vascos verseiből
XVIII. ÉVFOLYAM 2007. 7. (477.) SZÁM - ÁPRILIS 10.

Éji tűz

Anyád örmény menekült,
Apád andalúz talán,
Ki a mórból messze tűnt,
De lehetne katalán...

Két pusztulásból lettél
Számomra titkos csoda,
Mediterrán partszegély
Kit vágyva vágy Córdoba.

Páros elmúlás harca
Űz a máshoz, nem nekem
Tart meg, árva szavadra
Vár,  minden győz ellenem...

S én egyre messzibb vagyok,
Csak álom vagy, szédület,
Hoznak, visznek angyalok,
Mint az éjbe hullt tüzet...

Salamanca, 1773



A ZARÁNDOKLÁNY*

Narancsvirágba borultak Isten kertjei
Szent Jakab ünnepén szerelmét megkeresni
        Santiagóba vágyott a lány

Tavasz volt bódítón áradt a dohányvirág
De ő hiába várt mintha lenne vén immár
        Santiagóra gondolt a lány

Kit forrón áhított máshol kereste a nőt
Ki utána vágyakozott balgán hívta őt...
        Santiagóba indult a lány

Emezt is jó lenne látni hátha nem múlna
Amazért buzgón imádkozva szinte futva
        Santiagóba loholt a lány

Hosszú hosszú volt az út sokszor hullt porába
Kereste ezt is kereste azt is hiába
        Santiagóba menet a lány

Elmúlt a tavasz s nem tudni véle mint esett
Talán üdvözült mennybe szállt talán megesett
        Santiagóba ért-e a lány

Talán Szent Ferenc leánya talán rima lett
Gyönyörű mindnek kinek tűz kinek amulett
       Santiagóban eltűnt a lány

Santiago de Compostella, l769

* Mikor ezt írtam, szökésben valék


Toledói dal*
         
       Népköltés nyomán

Toledói lányok
Vonul a király
Felcsinált szüzecskék
Serege után
Aj ribanc királyné
Aj ribanc király

De sok anya bánja
Ha jön a király
Nem marad szűz egy se
Toledói lány
Ha jön a királyné
Ha jön a király

Córdoba messze van
Mint a délibáb
Ott ragyog csillagom
Nem jár ott király
Te vagy ott királyné
S érted én zsivány

Toledo, l769

* Az Alcantara-híd mellett hallottam az egyik kocsmában, ahol egy cimborámmal reggelig ivánk. A harmadik szakaszt én találtam ki ott, s énekeltük is. Három nap áristomot kaptam, nem tudom, a devernyáért-e vagy a dalért.



Levél Córdobába a karneválra

Córdobában mostan víg fársángi
Nagy murik dúlnak
Bort vedel minden lepcses atyafi
Szélén az útnak
Mint legyek a gránátalma-gyöngyre
Gyűlnek köréjed
Nyáluk csorgatják tépnek dönögve
Kiszívják mélyed
Az aranyifjak szerte cibálnak
Lihegve nyalnak
Királynőjévé fűznek a bálnak
Tökig izzadnak
Tapogatnak epéket okádnak
Tomporod csapják
Mint arabs telivérű kancának...
Röhög a csaplár
Nem szerelem ez csupán csak mámor
Meghalni érted
Egyik sem tudna fölöttük Ámor
Semmibe réved
Csak néznek bambán akár az állat
Lihegik csókod
Öröknek egyedül csak én látlak...

Tán már a Holdból

Toledo, 1768




Casandraság

Visszaveszik Spanyolország,
Vissza, visszaveszik egyszer
Amit másoktól elvettél –
Megver, árván hagy a tenger…

Apáid bűne visszaüt,
Fiad fiad ellen támad,
Kertjeidben örökkön ott
Bolyong feketén a bánat.

Üvegharang boltban, mint egy
„klastromnyi roppant elefánt”
járod a bágyadt flamencot,
köréd áll milljom renegát…

Költőknek leszel gyilkosa,
Támad majd sok kicsi zsarnok
S te nézed a messzeséget,
Mint hajótörött az alkonyt.

178l, Cuzco előtt, Túpac Amaru táborában

*Góngora



GLOSA DE MOTE

           Egy Cervantes motívumra


Hogy ennyi rossz van ennyi jóban

Szenyórám ez nem lehet igaz
Vagy mennyekben vagy a pokolban
Ma szeretsz de holnap már siratsz
Mert annyi rossz van annyi jóban

Ma áradón akár a himnusz
Ölelsz lebegsz lángolsz fölöttem
Holnap már átokdalként virulsz
Homokroncs él az igazgyöngyben
Te tegnap volt bűbájos szirén
Öröknek tűnsz s elfúj a holnap
Dobogod a semmi hűlt szívén
Hogy mennyi rossz van mennyi jóban




Kedvese hajára

Semmi földön énekel kit ősz szült
Alig szerettelek mégis őszülsz

Örmény havakra emlékszik hajad
Válladig omlott s az éj meghasadt

Dér csillan mélyén színezüst veszély
Gyilkosok várnak ránk de te ne félj

Hozzám öregszel mint a délibáb
Ha borul az ég s elhull a virág

Szeretlek szeretlek mégis őszülsz
Alkonyatkor rád gondolt egy őrült

Córdoba, 1764


CANTIGA DE LOOR*

        Bölcs Alfonz imakönyvéből

Ékes virágszál, szép amarylla,
Isten kertjében csalogánytrilla...

Anyám, szerelmem, csillagom, lányom,
lehajtott fővel lehet megállnom
előtted, ki lebegsz, mint az álom,
csodát vár tőled bűnös és tiszta,
Isten kerjében szép amarylla.

Úrnőm vagy te, égi rózsa bokra,
tékozlón omlok érted a porba,
nevedet a szél csak nekem mondja,
szemednek fényét arcom beissza,
ékes virágszál, csalogánytrilla.

Örömhír lennék, ha rám ragyognál,
hogyha jelt adnál s fölém hajolnál,
lennék őrző katonád a Holdnál...
Onnan hull eléd számról az ima,
ékes virágszál, szép amarylla...

Andesi hó hull, ujjong a csodán,
szerelmem szövi arcod fátyolán –
ne hagyj el soha, örök madonnám !
Áldlak, mint a mesztic s az inka,
ékes virágszál, csalogánytrilla,
Isten kertjében szép amarylla.

Copacabana, l782
 
*Az inka királyok egykori családi pihenőhelyén, a pünkösdi körmenetben láttam újra őt. A Titicaca-tó partján a ferencesek kegytemplomában található a csodatevő Copacabanai Madonna szobra, melyet egy inka faszobrász alkotott a XVI. században. Ezt a Fekete Madonnát hordozzák a  körmenetben.



BÚCSÚ SPANYOLORSZÁGTÓL

Kilöktél magadból Spanyolország,
mintha leprás vagy orgyilkos lennék,
hátat, ülepet fordítasz felénk,
s azt hiszed, hogy mi vagyunk a csonkák,
hogy teérted héthatáron túlról
csorog majd a nyálunk, könnyet fakaszt
a bánat, kéklő honvágy gyúr sarat
a pusztító, hosszú, hosszú útból...

Ég veled, mostohába hűlt honom,
Toledo, Madrid, Burgos, Córdoba
és Sierráknak hóba őszült  orma,
elszivárog időd a négy folyón:
Ebro, Duero, Tajó, Guadalquivír,
mint sóhajok tűntök el, ott látom
az Alcantara hídján halálom,
a falra egy kéz ki tudja, mit ír...

Ég veled narancsliget, cipruság,
Granada s Malaga bársony bora,
tomboló szívem torreádora,
corridavér, eltáncolt ifjúság  –
balra el, én most örökre megyek,
de viszem Cidet, Fernán Gonzálest,
Vegát, Calderont s a nagy Cervantest,
Don Juant, Góngorát – a lényeged !

Mindenen túl: ők lesznek a hazám!
Passzusod éget, akár az orbánc,
mert te nem voltál haza, csak ország,
ki elbuktál az utolsó csatán...

Sevilla, 1779. december



Gázel kedvese szeméről

Szemednek mélyén
mór tüzek égnek,
hamvadnak bennük
hogyha rám nézel,
gyermeked leszek,
fia a szélnek –
hiába küzdök
pőrén a véggel...

Örök mélábú,
szemed, mint onix,
neved, ha kimondom,
elfogy a Hold
s tefeléd
csak szélbe hintett
por visz...
Mondj ki,
mondj ki,
mielőtt meghalok...

Toledo, 1766




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében