"Egyetlen szellem sejti meg"
Kereső  »
XXX. ÉVFOLYAM 2019. 08. (766) SZÁM – ÁPRILIS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
László Noémi
Hol a fém
Széles Klára
Lászlóffy Aladár: A végtelen készenlét
LÁSZLÓFFY ALADÁR
Versek
Kabdebó Lóránt
A küldetéses ember labirintusa
Demeter Zsuzsa
Tintába csepegtetett nyomok
Király László
Hét lépés a ködben
Karácsonyi Zsolt
Longobárd, hosszú éjszaka
Eszenyi Fanni
Versek
Vass Norbert
Sár
ŞTEFAN MANASIA
Bréda színháza
Kapui Ferenc
Versek
Szakolczay Lajos
Ali
ANDRÉ FERENC
nem restauráció
Alexandru Mușina
Versek
Vincze Ferenc
Ajtó mögött csótány oson
RITTER GYÖRGY
Rámaterápia
Bartha Réka
Sam felkészülne. De mire is?
Kovács Péter Zoltán
One Way Ticket to… Know, Where?
Szabó Csenge
Az átlag(nem)emberi
Borsodi L. László
Torony és omladék
Jakabffy Tamás
Passió és Mária-siralom Kiskapuson
Zakariás Ágota
Trimaginarium
 
Vass Norbert
Sár
XXX. ÉVFOLYAM 2019. 08. (766) SZÁM – ÁPRILIS 25.


 

Bajban volt a Turbék nagyon. Elfelejtette a Manó bácsi fasírozottját az alufóliába meg a hűtőtáskába visszatenni, arra meg nem gondolt, hogy amíg ő kipisili magát a kerítésnél, mennek addig egy kört a pályán a melegítő motorosok, és sárral takarják be a Manó bácsi maradék uzsonnáját. De úgy, hogy nem lehet arról a fasírozottról majd megmondani, hogy mi a prézli rajta, meg mi a sár, amit a Stefan Everts, a Donny Schmit vagy a Pedro Tragter fötretett rá, amikor meghúzta az ugrató előtt a gázt. Akkor.

 

Annyiba került a vécé a krosszon, mint a vattacukor, úgyhogy a kerítéshez jártunk, ha pisilnünk kellett, és meg is mutattuk a helyet a Turbéknak egyből, mert nem volt ő még ezelőtt Cserénfán sose. Elpusztult a Turbékék macskája kedden, azért volt a Jancsi most rosszkedvű meg szétszórt. Ezért mondtuk neki, hogy jöjjön, meg azt is, hogy ha jó idő van, akkor fellocsolják a pályát a futamok előtt mindig. Olyan por lenne különben, mondta a Varga Zolti, hogy nem látszana a versenyből semmi, egy hatalmas, zümmögő felhő csak, de még a hangosbeszélős se tudná, hogy a Tortelli vezet vagy a Marnicq Bervoets, de a motorosok se látnának a bukójuknál tovább, akkor meg jól néznénk ki, ha a siratófal helyett a zanócásba húzatná nagy fröccsel a Bobby Moore, a Strijbos meg a célegyenes végén a főttkukoricásra ugratna rá a Hondájával. Abból lett volna azért fölfordulás tényleg. És a fölfordulás helyett volt inkább a sár.

 

Sáros lett a krosszon a napernyőnk és sárosak a kempingszékeink. Fröccsent ilyenkor a kólásüvegre is valahogy mindig, úgyhogy, ha csavartuk le a kupakját, szorult általában meg roszogott. Sáros lett itt a sapkánk sültje és sáros a Manó bácsi bajusza is, aki mondta most a Turbéknak, hogy lehet, hogy sáros még a maradék fasírozott is. Akkor, Jancsikám, mondta a Turbéknak, azon a rekedtes hangján, és átölelte közben, sárhányó, az hány van a te bringádon? Ezzel hülyített a Manó bácsi minden gyereket, akik először jöttek ki a krosszra, a sárhányóval, és mutattam volna a Turbéknak, hogy kettőt mondjon, de annyira szégyellte szegény magát, hogy lefelé nézett, a tehénszaros dorcójára meg a sáros fűre, és olyan halkan mondta, hogy egy se, hogy alig lehetett meghallani. A Manó bácsi viszont fülelt nagyon, és kibuggyant a pólója alól a pocakja, úgy felnevetett. Nincs, kérdezte a Turbéktól megint, az meg, hogy neki BMX-e van, és azon egy sincs, tényleg, hogy tudjon vele ugratni. Nevetett a Manó bácsi tovább, és mondta, hogy jó hülye egy gyerek ez a Turbék akkor, mert azt se tudja, hogy a sarat, azt a kerék hányja, és hogy a sárvédőre gondol talán, ami tényleg nem szokott a BMX-eken lenni sose. És akkor mondta azt, hogy akkor, Jancsikám, meg kéne akkor kóstolni talán azt az elöl hagyott fasírtot, hogy milyen hozzá a paprika meg milyen rajta a sár, ami ráment, és akkor bocsánatot kért a Turbék halkan, de hogy mit csináljon, azt már nem tudta, tényleg.

 

Azért volt a Turbék dorcója szaros különben, mert áthajtották a cserénfai teheneket a krossz előtt egy héttel Szentbalázsra mindig, és lekaszálták a pálya melletti legelőt, hogy ott tudjon majd parkolni mindenki, aki a krosszra jön, de a szart, azt nem vitték a tehenek után, úgyhogy akik nem figyeltek, beleléptek hamar, de nem volt ez olyan nagy gond azért, mert ahogy elkezdődött a futam, nem lehetett érezni már a tehénszar szagát, a kipufogógázt csak, hallani meg a berregést.

 

Amikor a verseny ment, egymást se lehetett érteni, de a Manó bácsinak nagy volt a hangja, és ismert is itt, a krosszon, mindenkit. Tavalyelőtt a Kamrás Károly, meg a Závodni Pista bácsi köszönt oda neki, hogy Manókám, heló, akik nagy krosszosok voltak régen, de kijártak most is, a Puzart nézni, hogy megy, meg a Chiodit. Most meg a Németh Kornél ment a hangosbeszélős felé, aki a Béke és Barátság Kupán is nyert valamikor, és kiabált a Manó bácsi neki, hogy Kornél, hallottál te már olyat, hogy a Turbék Jancsi BMX-én nincs, baszd meg, sárhányó? Azt kiabálta a Németh Kornél a Manó bácsinak messziről vissza, hogy befordul, Manókám, az ágyúgolyó a sarkon, ami azt jelentette, hogy látott ő már sokmindenfélét, és intett.

 

Nem bőgette most a pályán senki. Sár volt és szarszag, a Turbéknak meg csempült már a szája lefele, de a Manó bácsi kivárta, amíg a fasírozott felé nyúl a Jancsi lassan, akkor mondta neki, hogy hülyéskedett ám vele csak, és hogy fogja most ezt a húszast, vegyen magának rajta vattacukrot, vagy lőni is elmehet felőle, csak csomagolja majd legközelebb a fasírozottat vagy a bármit vissza, mert látja, hogy mekkora itt a sár.

 

A vattacukrot a Turbék nem szereti, lőni meg nem tud, úgyhogy utánafutottam, amikor a céllövölde felé indult, lógó orral mégis. Turbék, mondom neki, a Manó bával, azzal te ne foglalkozzál, a sárhányósat mondja ezer éve mindenkinek, de hiába mondtam neki, ment csak, és mondta, hogy ennél a szar krossznál még a légpuska is jobb, úgyhogy ellődözi ő most a Manó bácsi húszasát szépen, kinézett úgyis befele egy csontvázas kulcstartót, ami egy pálca csak.

 

Hármat lehetett egy húszasért lőni, de elsőre semmit se talált el a Turbék, és hiába célozta a csontvázas kulcstartót, az másodikra se lett meg. Meglőtt viszont valamit, amiből kellett volna egy másik pálca még. Az meg mi, kérdezte a céllövöldést a Turbék, amit meglőttem az előbb? Tok, mondta neki a néni, amibe az ellenőrzőt vagy az útlevelet lehet tenni, a Szűz Mária van rajta, és hogy betölti ő akkor a harmadik golyót is, háthogyha meglesz, de a Turbék mondta, hogy ellenőrzője az neki nincs még, se útlevele, üzenőfüzete csak, de az más alakú, arra meg ez akkor nem jó, úgyhogy a csontvázra céloz ő inkább megint. Az eget lőtte harmadikra a Turbék a Mária mögött szét, a néni meg bosszankodott, meg szentségelt, hogy ezt a tokot akkor nem fogja már senki se lőni többet, mert kilyukadt rajta a felhő, és hogy odaadja inkább a Turbéknak most, így, ahogy van. Akkor. Elvette a céllövöldéstől a Máriát a Jancsi, és köszönte, és mondtuk, hogy csókolom, és jöttünk.

 

Te Turbék, mondom neki, te aztán tudsz lőni, ő meg, hogy mit csináljon ezzel a lukas tokkal most, amikor a csontváz kellett volna igazából neki. Eszembe jutott, hogy a pásztorjátékon a Hegedűs Bazsi nővére szokott a Mária lenni mindig, és hogy neki oda lehetne a tokot esetleg adni, örülne is biztos, főleg, ha alá is íratja előtte a Turbék a Strijbossal. Akkor mosolyodott el a Turbék először, aznap, és kérdezte, hogy tényleg alá lehet-e itt a krosszosokkal íratni. Persze, mondtam neki, mert mi már harmadszorra voltunk akkor apáékkal a krosszon, és tudtam, hogy ha beengednek bennünket a fönti depóba, a krosszosok aláírják ott nekünk a műsorfüzetünket, a pólónkat meg a sapkánk sültjét, vagy ha van náluk a kamionban abból az alkoholos, fekete filcből, ami jó vastagon fog, aláírják akkor azzal szerintem a Manó bácsi fasírozottas alufóliáját is. A szerelők meg színes matricákat adnak néha, amikre a motor vagy az olaj, vagy pedig a bukósisak márkája van írva, és, ha süt rájuk a nap, akkor csillognak nagyon.

 

Csillogott a Turbék szeme is. A céllövöldés tokot szorongatta, és a légpuskagolyóval átlőtt felhőben matatott az ujjával, a Mária válla fölött, és meg se akarta a futamot várni, ment volna aláírásért, a depóba, egyből. Nincs nálunk se toll, se sapka, de papír se, a krossz meg kezdődik mindjárt. Hát mit íratunk így alá, kérdeztem a Turbékot. Menjünk inkább, mondtam, a cuccokhoz vissza, igyunk egy kortyot a szörpből, nézzük végig a krosszot, és kérdezzük meg a Zoltit is, jönne-e. Jó, mondta a Turbék, addig meghajlítja legalább a sapkasültjét ő is.

 

Meg volt tűrve a sült minden motoros sapkáján, és megpróbáltuk ilyenkor mi is, a miénket meghajlítani. A térdünkre tettük a sültöt, vagy a kétliteres kólásüvegre, és gyurmókáltuk a kezünkkel sokáig, hogy úgy maradjon, de legtöbbször visszaállt sajnos vagy eltört. Elővette a hátizsákjából a sapkáját a Turbék, és ilyet én nem láttam még sose. Pandák voltak azon, bambuszt eszegető pandamacik, pont mint a biológiaalbumban, csak ezek rajzolva. De nem ettől volt a Turbék sapkája furcsa, hanem amiatt, hogy a tetején egy nagy napelem volt, és egy kis propellert hajtott az, ami a Turbék arcára fújta a hűvös levegőt, ha ment. A sültön volt egy kis lyuk neki vágva. Csoda volt az, csak néztem.

 

Aztán a rajt jött. Beborult addigra az ég kicsit, és egyszerre bőgött föl huszonvalahány motor, mintha dörögne, és ahogy lecsapódtak a rajtrácsok, elindultak a krosszosok az emelkedőn, helyezkedtek és húzták a gázt. Nem bukott, szerencsére, senki. Volt, aki távcsővel nézte, ahogy köröznek a cserénfai pályán, valaki meg fotózni is próbált. A Manó bácsi a kempingszékéből figyelt, és végig kiabált, a Zolti odament az apjával a pálya szélére, a szalagokig, a Németh Kornél a hangosbeszélős mellett volt, fönt, és közvetített, én az ugrató mellől néztem apával, mekkorákat röpülnek a motorok, a Turbék meg a sáros fűben ült, és a térdén tartotta a sapkáját még mindig, hogy mire a futamnak vége, meghajoljon a sültje. Jó sok sár fröcsögött a Turbékra, de nem foglalkozott vele. Az Everts nyert, és azt kiabálta a Németh Kornél a hangosba, hogy ilyen ügyes gyereket nem látott ő még, és hogy gratulál.

 

Elindultunk akkor a Zoltival meg a Turbékkal a depóhoz. Mondtuk a napszemüveges embernek, aki ott állt, hogy a Manó bácsi üdvözli, és hogy bemehetünk-e esetleg aláírásokat kérni, meg matricákat, ha adnak. Gyertek, persze, gyerekek, mondta, és odaszólt a társának, hogy tartsa itt egy ideig a frontot, megkeresi addig ő a Manót, mert már jó régen látta. Nagy-nagy kamionok álltak egymás mellett a depóban, tartalékmotorok meg mindenféle alkatrész volt bennük, meg szerszámok hozzájuk, jó sok. A versenyzők ilyenkor kisbuszokban vagy lakókocsikban pihentek, ki voltak melegedve nagyon, a szerelők meg mosták le a motorokról a sok-sok sarat. Szivárvány látszott, ahogy a sárvédőt verették, mert kisütött a nap megint.

 

A Turbék a Strijbos kamionja előtt ácsorgott a napelemes, pandás sapkában, szorongatta a szűzmáriás tokot, és nézte, hogy mossák a Strijbos Hondáját azzal az erős slaggal. Ki voltak a kamion mellé a Strijbos térd-, könyök-, meg gerincvédői téve, a Strijbos meg bent pihent a lakókocsiban, biztos. Kíváncsi lettem volna, hogy egy ilyen hosszú futam után milyen szörpöt isznak a krosszosok, de mielőtt a Zoltitól megkérdezhettem volna, füstölni kezdett a Turbék fején a sapka. Olyan volt, mintha a bambuszrudak gyulladtak volna meg, az lehetett inkább pedig, hogy annyira meghajlította a Turbék a sültjét, hogy nem tudott az a kis propeller rendesen pörögni már, beakadt a sültbe folyton, és leéghetett a motorja. Észrevette a füstöt a Strijbos szerelője is, és megijedt, és a Turbék sapkájára irányította a slagot, egyből. Szikrázott a propeller még párat, aztán kifújt, a Turbék meg ott állt, csurom vizesen, leégett, pandás sapkában, kezében a Máriával meg az átlőtt éggel, és még annyira se tudta, hogy mi legyen, mint a fasírozottal a futam előtt. Lejött róla az összes sár is, a dorcójáról meg a tehénszar, úgyhogy tiszta volt most a Turbék, csak nem bánta volna szerintem, ha meg tud kicsit törölközni valahol. Bocsánatot kért tőle a szerelő, és a lakókocsi felé hívta, hogy komm! Meg se tudtunk egész idő alatt szólalni, mert olyan gyorsan történt minden, ahogy a Geboers előzte meg a Bobby Moore-t az utolsó előtti kanyarban.

 

Nem mentünk tovább, vártuk a Turbékot, hogy jöjjön, közben meg néztünk csak, hogy mekkora mázlis, mert mégiscsak a Strijbos lakókocsijában törölközhetett. Jött is a Turbék pár perc múlva és mosolygott nagyon. Hondás póló volt rajta, de akkora, hogy a combjáig leért. A kezében a csuromvíz pólóját fogta, a leégett, pandás sapkáját, a fején meg valami másik volt, ami nagy volt ugyan rá nagyon, de meg volt a sültje hajtva, ahogy az összes menő krosszosnak. Mutatta, hogy a Strijbos aláírta neki a póló hátát, meg a Szűz Máriás tokot is, de hogy nem fogja ő azt a Hegedűs Bazsi nővérének adni, az biztos, hanem kivárja, hogy fölsőbe menjünk, és akkor abba fogja minden évben az ellenőrzőjét kötni, ha meg külföldre mennek, az útlevelét is, addig meg a macskájukról tesz bele majd pár képet. Jó kedvű volt a Turbék végre, a fejében motorok búgtak, és, azt hiszem, a következő krosszot várta máris.

 

 

 

Vass Norbert 1985-ben született Kaposváron. Hallgat című esszékötete 2016-ban került a könyvesboltokba. Indiáncseresznye című novelláskötete az Apokrif Könyvek és a FISZ közös kiadványaként 2019-ben jelet meg.

 

 

 





Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében