Megszoktuk, hogy a kép bevisz bennünket egy történetbe, egy olyan valóságosnak tűnő terembe, amelyet aztán elménk építményeiben, színházaiban is elhelyezhetünk és bármikor előhívhatunk.
Anastasia Vdovkina alkotásai azonban nem a nézőt hívják egy adott térbe, az üzenet minden alkalommal, szándékosan és megfontoltan – kilép saját keretei közül, lepattogzik az a kulturális zománc, ami az értelmezést behatárolja általában.
A hagyományos formai kereteken átjutva, alkotásai egy jelentős részénél, az életre keltett emlékezet lehetőségeivel nézhetünk szembe. E tárgyak az alkotó által végigjárt út dokumentumai.
Ha töredékekből építkeznek, a csak az előző pillanatban felfestett graffiti váratlanságával lépnek elénk, ám úgy (mint a Sámán-ciklus vagy a Fehér tenger esetében), hogy éppen töredékes jellegükkel, a hiány előtérbe helyezésével mutatják meg nekünk azt, amit a hétköznapokban szentnek, a kiemelt időtartományokban igazságnak, szépnek, jónak, a valóságnak nevezünk.
A megszólalásmód egyik sávján tehát a hiány és annak érzékeltetése a meghatározó, a tárlat egy másik vonulatát képező, az északi népek mitológiájának képeit, történeteit idéző, azt más irányból megközelítő művek esetében pedig az ragadhatja magával a szemlélőt, hogy az elfeledettségben vagy annak peremén elhelyezkedő képek, világok, népek, igenis visszahozhatóak, visszaemelhetőek a mostba, a jelenlegi mindennapba.
A maguk eposzi tömörségében – mint történik ez az Evezősök, a Maszk, a Totem esetében, vagy áttételesebben, egyetlen központi motívum szimbolikus erejét sugározva felénk, olyan alkotásokban, mint az Éjszakai halászat vagy a Telihold.
A harmadik vonulat a kötött formanyelvet igénylő ikonfestészet felől érkezik, az Őrangyal vagy a Krisztus sírbatétele mélyén rejlő igazság átviláglik, átsugároz hétköznapjainkba.
Ahogy kezdetben jeleztem, e munkák összessége nem a lehetséges értelmezőt célozza meg elsősorban.
Mert a rítus, a mítosz, a szentség tájairól érkezik e képi világ, a nézőtől elsősorban az átélést követeli meg, az üzenet, a tűz, ha csak egy pillanatra is, de ezért lép át hozzánk.
