„Kőműves Kelemenné vulkanikus vallásra valló, Ceres-i, ceremoniális és theo-techno-rituális föláldozásával – »megégetésével« – az anyajogú társadalom »magmai« és »magnetikus« – a Magna Mater kultuszán alapuló – őstörténeti szocio-empirikus axiológiája is véglegesen calcinálodik – »kiég« –, föloldódik-elkeveredik – »beépül«-eltűnik a leáldozó Kőkorszak legmeglepőbb újításába: az időtálló, s az immár rohamosan technicizálódó Archi-Tektúra megjelenését szavatoló és tárgyiasító, »kőművesi«, »kelemeni« Habarcs-Caementum civilizációjába” – állítja Bréda Ferenc (úgy is, mint François Bréda), s aki utóbbi köteteit ismeri, annak nem is meglepő módon, így folytatja:
„Kőműves Kelemenné elégetése és föláldozása az incineratio – a hamvasztás – gyakorlatának az elterjedését és az így – mintegy véletlenül és természetes úton – fölfedezett CEMENT fölhasználásának a világtörténelmi jelentőségű építészeti fölfedezését narrativizálja.”
Hajlandó volnék Bréda gondolatmeneteit bűbájos játéknak fölfogni, s ilyeténképpen élvezni, ha nem tudnám, hogy ezek a szemantiko-mágiko-nomenologiko-etimologiko módszerek Bréda legmélyebb, ötdimenziós világlátásából fakadnak, mely szerint mindaz, ami a lét felszínén megjelenik, az a létmagban, odabenn rejlő görbült valóságoknak a hologramja. És ő a játékban is halálos-komolyan hisz, és nem is Tertullianus nyomán (credo quia absurdum est), hanem creatio est credo, azaz: a teremtés hatalma éppen a Hitel, a Hit hatalom, és csak látszatra frivol, amit „látszat-cinikus” csattanónak elsüt, hogy: „Hisz valójában az a hit legfontosabb haszna, hogy létrejön a Haszon Hite.” Hiszen ha nem lehetne hinni a világban, az mihaszna egy világ lenne!
Nemcsak élvezem Kő-Kelemen általi Kel-etkezését a Kem-ent-(cement)nek, ezt a bűbájos játékot, hanem borzongok is tőle; mivel a bűbájos szó ősjelentése „földöntúli”, anyagon-túli, legalábbis testen-túli, és ennélfogva érthetően kapcsolatba kerül az ördöngösség fogalmával (a halottidézést például az egyház bűbájosság címszó alatt kárhoztatta); borzongok, mert valóban bűbájosan kísérteties véletlenek okozták, hogy most e könyvecskéről írni kényszerülök. Megint az történt, hogy a dolgok utána jönnek az embernek, ha ő maga nem jár utánuk.
Több mint harminc esztendeje, amikor befejeztem a Selyemsárhajót, a Júlia szép leány balladáról szóló tanulmányomat, a kutatást a Kőműves Kelemenné és a Budai Ilona mentén szerettem volna folytatni. Visszariasztott azonban az emberáldozat motívuma. (Már annak idején a vasárnapi iskolában is majdnem rosszul lettem, amikor arról tanultunk, hogy Ábrahámnak föl kellett volna áldoznia Izsákot.)
Az is visszariasztott, hogy nem találtam még olyan tanulmányt, amely a balladát Déva régészeti, helytörténeti és toponímiai összefüggéseinek keretén belül tárgyalta volna. És akkor most egész rövid időn belül, úgyszólván egyszerre került a kezembe Erwin Ringwald Például Déva című társalgási regénye, Bréda dévaj Diva Dévája, Obrusánszky Borbála Ősi emberáldozat emléke a pusztai népeknél című tanulmánya, s más írások, amelyekből pl. kiderült, hogy a ház (óegyiptül hat) „a nő” szimbóluma, mint ahogy (nálunk is) a nő „a ház” szimbóluma (lásd pl. Lükő Gábornál) ... stb. És pontosan eme összefutások idején láttam egy Asszonyháború (értelmileg: Asszonylázadás) című kisoperát; cseh és német legendák szerint az asszonylázadás (Frauenkrieg) legendája Devin (Dévény?) várához kötődik. Egyedül P. Ábrahám Ernő Isten vára c. misztériuma nem futott be, pedig harminc éve keresem.
Természetesen, Bréda Ferencet sem elégíti ki a „Cementum” feltalálásának „narratívája”: nála Kőmíves Kelemenné és nem a férj a főalak, és az őskori nőelvű társadalom eszmerendszerének, a Magna Mater eltemetésének motívumával, a patriarchális férfi társadalom kialakulásával értelmezi a témát. (Robert Graves szerint is a görög mitológia java része a nőelvű társadalom legyőzésének története, ám a leghalványabb nyom sem utal arra, hogy Bréda ötleteinek bármi kapcsolata volna Gravesszel.)
Léteznek itt-ott változatok, amelyekben a falba-temetés: büntetés. Azért „omlott le mindig reggelre”, amit raktak estig, mert az éjszaka folyamán Kőmíves Kelemenné rontotta vagy rontatta le, szellemek segítségével, azaz bűbájosság, boszorkányság által, s ezért büntették meg. Ez az értelmezés azonban eltekint attól, hogy nemcsak a feleség az áldozat, hanem – a gyerek is! (Obrusánszky több távol-keleti változatot említ, amelyekben a falba-temetés büntetés, és nemcsak áldozat érvényű.) A román változat, a Manole mester-féle, az Ikarusz-motívummal köti össze: az istenkísértő repülésnek, az elbizakodottságnak büntetésével, s ezen a vonalon akár a Bábel-toronyig is eljutni, mint az ugyancsak istenkísértő magasba-törés büntetéséhez.
Van Küküllő menti változat is, amelyben a templom tetején maradásra kényszerített kőmívesek-ácsok zsindelyből szintén szárnyakat készítenek, s úgy próbálnak menekülni, de beleesnek a szőlőhegy karóiba.
Obrusánszky szerint: „Groom a törökországi folklóranyagban szintén talált egy hídépítési történetet, amely Manoliról és bátyjairól, összesen 12 mesterről emlékezik meg, tehát a magyarhoz hasonlóan szintén tizenkét emberről van szó.” Ez a tizenkettes szám viszont megfelel a bibliai 12 pátriárkának és a tizenkét apostolnak. (Obrusánszky ugyan nem szól Manole mester Curtea de Argeş-i legendájáról, de egy román tudósnál olvasom, hogy az Argeş folyónév jelentése protoelámi nyelven: „Hűs ligetek”, vagyis Argyas = Árnyas!
Vargyas Lajos szerint viszont „Kazány város építésének története nagyban megegyezik a magyar Déva várának építésével.”
Mégis mindegyre visszatérek Déva nevéhez: nem lehet véletlen! Egyesek szerint a Déva dákul fényest jelent, de köztudomású, hogy óind nyelveken a dev „szellem” vagy „démon”, sőt isteni lény és „ürdüng” féle is lehet, vesd össze cigány devla és német Teufel! És minden esetben a démon, az ördög, a diavol töve a „kettő”, „két” szó, emiatt az sem lehet véletlen, hogy az ősi istenanya képzetét a babonák és hiedelmek „Kedd asszonya” alakja őrzi. (Máshol kifejtettem, a kedd másodikat, második napot jelent, a ke szócska pedig („hallja ke?”) a régi (magázó) második személy, amely nem a kegyelmed-kelmed lekopásából származik, hanem az kettőt, azaz rajtam, tőlem kívül álló, más személyt jelent: hallja kied?).
Ringwald szerint a Maros menti Dévától kezdve egy baszkföldi Deváig nem fordul elő többé e név. Szerintem igen! Ott van például a Tiszához közel, Békésben: Dévaványa! Vaj mit jelenthet a ványa? és a Déva végül is kapcsolható a Dévényhez vagy sem?
Én a Dés névvel próbáltam összekapcsolni: Dé-s; dé-l (van egy kitalálós versike, amelyben „Dé király” a Nap!), de-o (deus) zöngétlenül teo(s); a dáciai Deusara nevet hol „Dés vára”, hol „Déva vára” gyanánt értelmeztem, s amikor a szó tövének vizsgálatánál a tenni (tevő), thun alakokhoz eljutottam, úgy éreztem, szétrobban a fejem – mint ahogy Déva vára is közvetlenül azután robbant fel, hogy 1849 tavaszán a honvédcsapatok elfoglalták... Visszafordultam hát a várhegy lábától...
