Biocharia
道
felmért a taoista meditáció közben
a csapda elkerülte a hó nem reccsent meg súlya alatt
hárfa vagy algás hajótőke
áttetsző bundája félig takarta mancsait
szőre kócos és bogáncsos volt
felmért tetőtől talpig
légzése csavarodott idegen zajok
zavarták meg hangja frekvenciáját
látómezőmbe gyökerek és vadhajtások gabalyodtak
középen egy kereszt emelkedett
mintha egy záróizmon nyomták volna ki
Mithra még várt a pálcikák meggyújtásával
a halál zöldségeket árult beleimnek
testem körbevett mint fehér homoktövis
pyramis
bokamagasságban levágott törzseket láttam
hattyúlányok nyugalmát fehér bőrön a fa akupunktúráját
macskakörmök karcát az űrhajósok nézőkéjén
fogsort megerősítő egéragyörleményt
folyékony nitrogénbe fagyott napszemüveges véneket
betonbunkerből eredő szamovárba landoló portálokat
egy velem egyidős fát láttam és letérdeltem zsenge gyökerén
térdem itt a piros-hol a pirost játszott egy borsószemmel
blöffölte a szégyent hamisította a megvilágosodást
chkr
legközelebb kakaót iszunk a fedezékben
nászajándékainkat a levendulatermesztőknek
adományozzuk legközelebb lopakodva
idegenedünk el beteg tekintetünk megpihen
a galambok tollazatában legközelebb
derűsebbek leszünk mint most
mikor a kövek mintha szaporodnának
miközben odaát tüzetes készülődések
zajlanak fogadtatásunkra
egy rendszerből kivált
bolygó rezgései
legközelebb bélflóránkat
megetetjük bioenergiával
és a befagyott tavak fölött
didzseridúra támaszkodunk
CT (sarki éjszaka)
a fémszivárványt tűzte ki
levegőt többet nem támogat
gumikesztyűs lények exobolygót
készítettek elő az oltási folyamat végett
a műszálak instant átköltöztek a gombákra
a tajgák hektárszám adományozták zuzmóikat
mielőtt más-más formát öltöttünk volna
mélyet lélegeztünk majd szétpukkantottuk tüdőnk
mint valami zsíros ropis zacskót
bevettük a kontrasztanyagot
hogy megkülönböztessenek
víz alatti harang
a vízipókok a mesterséges fény sugarait űzték
a roncskatedrális több mint nyolcszáz halfajnak adott otthont
az ionmentes algák spóráira kamerákat szereltek
a nővérek a szaporodást figyelték majd alámerültek
páncélinget viseltek bokájukon ólomgolyócskák a tengeri áramlat
a ruhájukkal szeretkezett végtelen ásványoszlopok
nyúltak körös-körül ma fohászok holnap stalagmiták
amikor a nővérek talpa a roncs alját érte a szűrők
lenyelték zúgásukat és az ólom héliummá szublimált
ekkor a fehér lábak fellendültek sebesen váltották egymást
félig átalakult ebihalaknak látszottak úgy tűnt hogy
nem állnak meg míg le nem csavarják az anyagot
Mihók Tamás (1991, Nagyvárad) kétnyelvű költő, műfordító, szerkesztő. Az alap- és mesterképzést a Nagyváradi Állami Egyetem román–angol szakán végezte, majd ösztöndíjasként két évig az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanult. Jelenleg a marosvásárhelyi Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem filológia doktori iskolájának hallgatója. Több mint ötven magyar és román szerző verseit tolmácsolta különböző folyóiratok és antológiák részére. Tagja az Élő Várad Mozgalomnak, valamint a Fiatal Írók Szövetségének. Négy verseskötete jelent meg (három román, egy magyar nyelven).
