(Doamne: e timpul. Lumea este prea lungă
Al doilea cântec de leagăn pentru generaţia mea)
1.
Alszol, alszol,
soha nem tudtam hozzászokni a világhoz,
az emberi bőrhöz, semmihez, ami magyarázható.
Alszol, alszol,
napról napra mindent pontosan kigondolok: Most
kényszerítem magam. Epidermikus áramütésekkel finoman simogatom az igazságot.
Alszol, alszol,
odakint emlékek nélküli, fekete idő,
szívós rovar rágcsálja az agyam. Az Űrben minden meleg és jó.
2.
Belerúgtam az ajtóba.
Belerúgtam az ajtóba, amilyen erősen csak bírtam.
A fülemet az ajtónak
tapasztottam, éreztem a pulzusod, hallottam igazságtalanságod,
hallottam megsavanyodni a véred.
3.
Kék homály, kék homály,
süllyeszd agyam a hatalmasságodba,
engedd, hogy ássak egy óriási sírt a határtalanságodba,
a kígyókkal és az oroszlánokkal, az elefántokkal együtt
barátaimat is, kék homály,
a benned lévő gödörbe dobom,
és a te kék borodat isszák majd,
és táncolnak a te hatalmasságodban,
és elsüllyedt agyam boldog lesz a te határtalanságodban.
4.
Aztán tetemek fognak hullani az égből.
Száraz holttestek takarják el a napot.
Hullákat fog összegyűjteni a tömeg az elkövetkező napokban.
A félhomályban, mint kiéhezett fenevad, a történelem
egymilliárd cementgödröt ás.
Ki támad fel, ki támad fel, vajon, a betonlapok alatt?
5.
Semmi sem maradt ebben a húsban,
ami hasznodra válhat.
Van öröm minden pusztításban,
minden végben. Kerül majd egy út,
kinyílnak ajtók, belebotlunk
a boldogokba, a részegekbe, átverekszünk,
olvasni fogunk, műveljük magunk, lesznek élményeink,
úgy csináljuk, hogy jó legyen, valahogy megússzuk.
Mindenkinek lesz saját láncfűrésze.
6.
Eleget fognak, nem-látás szerelmem, beszélni.
Akartam, akartam, megismertem, nem-látás szerelmem,
ittam veled a vérem, amíg végül belefáradtam.
7.
Minden abba a kis lélegzetre várásba húzódik össze.
Zuhan.
Kínában, Belgiumban, Afganisztánban az emberek úton vannak.
8.
Még ha el is estél,
lefekszem a tested mellé.
Hűvös van.
Írok egy levelet a tested mellett a
hűvösben, egy szerelmes levelet.
Senki sem gondol úgy a testedre,
ahogy én. Lefagyok az örömtől,
ha csak erre gondolok. Hűvös.
Testedet jól betemették, kibélelték,
sakk, ostábla. Senki
sem gondol a testedre úgy, ahogy én,
illatosan, a hűvösben.
9.
Eszembe jutott: egy metróállomáson
több száz keserű,
ellenséges, megkövült arc. Ennyi.
10.
De nem csak ennyi.
Készítettem neked valamit: pontosan.
Egy városban fekete eső hull,
zöldellő szél keríti körbe a tömbházakat.
Eddig semmi szomorú.
Amikor megtalálták a szemetesben a testét,
a harang árnyéka épp az ő ablakát takarta el.
A vénákban hideg fém.
Az orrban több ezer pók nyüzsög.
Fény fut az elmémben, egyenesen az agyamba.
Amikor felébredtem,
eső az aszfalton. Semmilyen város. Elektromos mező.
11.
A szívem nem fáj. Színlelek.
Az agyam nem fáj. Színlelek.
Az Istentől való eltávolodás nem fáj. Színlelek.
Amikor azt mondom, félek a nemiszervemtől,
hogy levágnám,
az igazat mondom.
12.
„Itt ülök majd, teát töltök barátaimnak”
Thomas Stearns
Eliot
13.
Ülök, tehát, lemészárolt
tested mellett.
Jól fogózkodom hideg,
száraz,
láthatatlan
kezedbe.
14.
Ne vessz el (háború),
ne hagyd kihunyni a fényt.
Tenyeredben (zene)
másféle hús nőtt,
halott, puha, szép tenyeredben.
A jók fociznak
egy végtelen pályán, a kék homály
közepén. Akik haldokolnak és akik gyilkolnak,
azok a te szíved,
ne vessz el (zene),
ne hagyd kihunyni a fényt.
Szorítsd erősen (háború), felejts, bocsáss, ne említs.
ANDRÉ FERENC fordítása
Cosmin Perţa költő, prózaíró 1982-ben született Felsővisóban. PhD-disszertációját a kelet-európai fantasy-irodalomból írta. Jelen vers a Cântec de leagăn pentru generația mea (Paralela 45, Pitești, 2018) című kötetből való.
