ha ezek a fák
tehetetlenül nézzük
ahogy a kerítés felszeli
a lenyugvó napot
a kertek közti huzat leszakít
minden elhasznált tüdőt
az ágak egymást simogatva
lengnek hűvösben összeérő
földalatti hajszálerek
várjuk hátha elkorhaszt
a kiszolgáltatottság
otthont fúr belénk
odvat a kétségeknek
minden évgyűrűben újabb
lehetőséget a beletörődésre
hipochondria
(1)
ha sokáig maradsz magadban
belecsomósodik a csönd a torkodba
nehéz újra beszélni arról amit
egy elhamarkodott bárcsak
*
kedd van
ma egy hete tapintottam ki
bal herémen a fájdalmatlan kinövést
ami ezután meghatározza
az étrendemet
hogyan viszonyulok a nőkhöz
fürdés közben kétszer
meggondolom merjem-e
megint alátámasztani
a meggyőződésemet
ami bárcsak
(2)
ne lenne
ennyi kitöröletlen
ímél a neved kezdőbetűivel
reggel hogy ne találjak
még egy hajcsomót a lepedőmben
rám nőtt
szétterjedt
képleírásokban
utcákon táblák hátoldalán
kerestem valami régebbi projektet
amikor egy mappában rábukkantam
a meztelen képeidre
néhány befejezetlen versre
lefotózott épületekre
az egymást támasztó falakat
elválasztották bőröd tónusai
(3)
azt álmodtam
hogy felelősségre vonsz
amiért már nem megy
az együttalvás
megkérdezted
ha régebb óta ismernénk egymást akkor is
ugyanilyen lenne-e a viszonyunk
akkor csak egy takaró kéne
két párnával de az is
lehet már lemondtál volna
a közös nyújtózkodásokról
huzatba csorgott reggeli szájszagról
befelé fordulok
nem tudom ki az
aki a hátamnál feküdt
beszélni tudnának
idegen ingatag egyensúlyban
halálos beteg veled
vigaszra szoruló száműzött
csillagokban lehulló kívánság
süppedt ágy lepedőjében
utolsó panasz
koszorúvá érett gyász
saját síromon
lennék az ámen veled
minden cáfolásban
Kulcsár Edmond 1998-ban született Nagyváradon, jelenleg a Partiumi Keresztény Egyetem magyar–angol nyelv és irodalom szakos hallgatója.
